Életet mentett egy kisrepülőkre szerelhető, speciális ejtőernyő: egy Kaliforniából Hawaii felé tartó, de műszaki hiba miatt bajba kerülő gép pilótája menekült meg a biztos haláltól.
megtekintés
Auschwitz minden harmadik áldozata magyar volt: a 430 ezer oda hurcolt honfitársunk közül több mint 300 ezren ott lelték halálukat.
megtekintés
A McDonald's 2009-ben vonult ki Izlandról, miután az országot maga alá temette a pénzügyi válság (nem az, hanem egy kisebb, helyi érdekű még előtte).
megtekintésNyugalom, már elmúlt. Magyar idő szerint reggel negyed nyolctól 8:10-ig tartott a kiesés.
megtekintés
Kedden északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok inkább csak a Dunától keletre lehetnek.
megtekintés
Mi történhetett a facebook szervereivel?
megtekintés
Itt kiderül, hova érdemes utazni terhességmegszakításért.
megtekintés
A közösségi médiától függők számára rossz hír, de ma reggel elérhetetlen a Facebook.
megtekintés
Egy hete ért véget a Játék határok nélkül néven futó vetélkedő, amiben Magyarország, Oroszország, Franciaország, Indonézia, Egyiptom és egy amerikai válogatott csapat esett egymásnak, hogy vicces sorversenyekben döntsék el, ki a legügyesebb.
megtekintésElképesztő galériát készített egy fotómanipulálással foglalkozó cég arról, hogyan néznének ki ma a fiatalon elhunyt rocksztárok.
megtekintés
A Tejútrendszer elméletileg egy masszív féregjáratnak (téridőhídnak) adhat otthont egy nemzetközi kutatócsoport szerint.
megtekintés
“A McDonald’s sült krumplija a helyi szabályozások eltérő volta miatt nem feltétlenül ugyanazokból az összetevőkből áll a világ különböző tájain”
megtekintésAz ismerkedés kemény dió. Van aki hisz a szórakozóhelyekben, van aki azt mondja, hogy ott kizárt.
megtekintés
Több mint 7,6 millió posztot írtak a marihuánáról a Twitteren mindössze egyetlen hónap leforgása alatt.
megtekintés
A Google Chrome böngészőben elrejtettek egy játékot: ha elszállt a net, addig ugrálhat a dinóval a kaktuszok felett.
megtekintés
Az énekes 68 éves volt. Athéni otthonában érte a halál múlt szombatról vasárnapra virradó éjjel.
megtekintés
Azt már egészen megszokhattuk, hogy folyamatosan érkeznek jelentések olyan orosz harci repülőgépekről, amik meglepően közel repülnek az USA vagy az EU-tagországok szuverén légteréhez.
megtekintés
A Harmadik Birodalom vezetőjeként Adolf Hitler bőszen hirdette az úgynevezett életreformot (Lebensreform).
megtekintés
Így fest egy fiatal és ápolt nő, ha nem szőrtelenít!
megtekintés
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap esti előrejelzése szerint több helyen éjjel mínusz 10 Celsius-fok körül alakul majd a hőmérséklet a jövő héten, írja az MTI.
megtekintés
Halászinál úszta át a Dunát, de kiderült, hogy engedély nélkül tette mindezt.
megtekintés
A humorista eddig nagyon jól jövedelmező szerződését nem hosszabbította meg a köztévé, akár repülhet is a csatornától.
megtekintés
Ma 71 éves Tahi-Tóth László Jászai Mari-díjas színművész.
megtekintés
Magyarországnak volt már a mostaninál is rosszabb sajtója a világban, a harmincas években kínosabbak voltunk.
megtekintés
Szombatra virradóra Budapesten megdőlt a legmagasabb hőmérsékleti minimumrekord.
megtekintés
Az talán senkit sem ér meglepetésként, hogy az emberek többsége számára imponáló a kreativitás, de Scott Barry Kaufman a Pennsylvania Egyetem pszichológia tanára egy kicsit mélyebbre ásott a témában.
megtekintés
Egy ősi mesterség és annak legifjabb mestere, aki az évszázados hagyományokat átvéve, de a mai elvárásoknak megfelelve alkotja kerámiáit.
megtekintés
Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombaton Sülysápon egy romos épületben, a pár vélhetően tűz okozta füstmérgezésben vesztette életét mintegy két héttel ezelőtt.
megtekintés
Több helyen viharos széllel, csapadékkal hidegfront éri el az országot.
megtekintés
Egyre több európai országban, köztük Magyarországon is kiterjedt influenzajárvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán.
megtekintés
Feltörték Emma Holten Facebook- és emailfiókját, az ott talált meztelen képeket pedig kiszórták a netre.
megtekintés
Az atlantai Georgia Műszaki Egyetem felvételén egyik végzős hallgatójuk négy mesterséges intelligenciájú zenésszel állt össze egy kis freestyle jazz improvizációra.
megtekintés
Csoda! Harmadik lett a St. Moritz-i világkupa-viadal lesikló számában Miklós Edit.
megtekintés
Havas eső esik a városban, 3 fok van.
megtekintés
Kínai piacon cipőt veszünk, márkajelzés nélkülit.
megtekintés
Csütörtökön Budapesten meghalt Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze.
megtekintés