Másfél óráig magyarázta az Európai Bizottság két magas rangú tisztviselője Brüsszelben több mint száz érdeklődő újságírónak, hogy miért indítják el a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben.
Másodfokon is elfogadta a bírósága a hvg.hu és a Transparency International Magyarország érveit, így nem titkolhatja tovább az agrártárca azokat pályázati információkat, melynek keretében Rogán Antal apósának érdekeltsége több mint 2 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott.
Egyelőre várni kell arra, hogy megismerjük az ötödik Orbán-kormány minisztériumi struktúráját és a tárcák vezetőit, de az előző ciklusok közötti váltásokból arra következtethetünk, hogy a miniszterelnök néhány ponton változtathat az eddigi felálláson.
Életének 68. évében méltósággal viselt súlyos betegségét követően csütörtökön meghalt Svébis Mihály megyei intézményvezető, főigazgató, címzetes egyetemi docens, Kecskemét Díszpolgára – tudatta közösségi oldalán a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház.
Márki-Zay Péter polgármester (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) csütörtökön javaslatot tett Hódmezővásárhely MSZP-s főállású alpolgármestere, Kis Andrea leváltására, az indítványt azonban nem támogatta a közgyűlés minősített többsége.
Az elmúlt két hónapban Ausztria és Olaszország volt a legnépszerűbb úti cél az online utasbiztosítást kötők körében. A többség városnéző utakon vett részt, és repülővel utazott – derült ki a Bank360.hu összesítéséből.
Az EU-n belül is kivételesen szigorúan szabályozzák a francia törvények a kampányfinanszírozást, de a társadalom nem olyan szigorú a költésekkel kapcsolatban, mint más korrupciós ügyek esetén. - írja a Forbes
Hétfőn életfogytiglani börtönre ítélték Törökországban Osman Kavala aktivistát. Az ítélet nemzetközi felháborodást váltott ki. Az Európai Unió elítélte volna a bírósági döntést, de a Szabad Európa értesülései szerint Magyarország megakadályozta a közös kiállást. - írja a Szabad Európa
Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így azokra a házelnök tesz majd javaslatot - mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak.
Megindította Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság. Bár korábban lehetett arról hallani, hogy Lengyelország is érintett lesz, a brüsszeli testület ezt nem tartotta indokoltnak.