A PSZ és a PDSZ képviselői szerdán három és fél órán keresztül tárgyaltak az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol azt az ígéretet kapták: a kormány jövő hét szerdáig átgondolja a szakszervezetek követelését a kötelező oltás visszavonásáról.
Emmanuel Macron francia államfő a legjelentősebb francia állami kitüntetés, a Becsületrend legmagasabb fokozatával, a Nagykereszttel tüntette ki a hivatalából 16 év után távozó Angela Merkel német kancellárt, akit búcsúlátogatáson fogadott szerda este a burgundiai Beaune-ban.
Demokratikus Koalíció (DK) tudni akarja, hogy eddig mennyi, papíron a határon túli magyarokra szánt közpénz kötött ki fideszes politikusoknál, ismerőseiknél vagy rokonaiknál - közölte a DK frakciószóvivője szerdán online sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés elnöke szerint a jövőben megerősödnek és felemelkednek azon nemzetek, államok, szövetségek és földrészek, amelyeknek van szilárd értéktudatuk és nemzeti identitásuk, ugyanakkor gyengülni, hanyatlani fognak mindazok, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a társadalmaikat szorosan összefűző értékekkel.
Miközben a világ vezetői Glasgowban találkoznak a COP26 konferencián, Alex Crawford, a Sky riportere a madagaszkári Grand Sudban, a klímaválság frontvonalából jelentkezik, ahol a csecsemők lassan éhen halnak, miközben az anyák segítségért könyörögnek.
Optimista, de szigorú hangnemben szólt a világ vezetőihez David Attenborough brit természettudós a skóciai Glasgow-ban rendezett COP26 klímavédelmi csúcson. Szerinte minden adott ahhoz, hogy visszaállítsa a bolygó egyensúlyát az emberiség, viszont azonnali cselekvésre van szükség.
A Türk Tanács amerikai támogatással jött létre, Kínát és Oroszországot ellensúlyozza Közép-Ázsiában, és Magyarország számára minimális befektetés mellett tartogat gazdasági lehetőségeket. Egeresi Zoltán Törökország-szakértővel a Türk Tanács Médiafórumán a Mandiner beszélgetett.
Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban, miután Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását.
"Ha kötelező lesz az oltás, leáll a MÁV, és a Volán is" - ezt a Vasutas Szakszervezet elnöke, és a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke mondta az ATV Híradónak. A BKV-nál jelenleg egyeztetések zajlanak az ügyben, és a MOL-nál sem hoztak még döntést.