Évekig tartó háborúra készül Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki új offenzíva indítására adhat parancsot Ukrajnában, miközben országát felkészíti az elhúzódó fegyveres konfliktusra és az azzal járó következményekre – írja a Bloomberg tisztviselőkre, tanácsadókra és más, az ügyre jó rálátással bíró forrásokra hivatkozva.
Ahhoz, hogy egy védekező katonai szövetség hiteles legyen, a tagjainak közös bizalomra van szükségük, hogy amennyiben az egyiket megtámadják, a többi határozott támogatást nyújtson neki – írta Tom Rogan nemzetbiztonsági szakújságíró a konzervatív Washington Examiner hasábjain. Leszögezi: mára már nyilvánvaló, hogy Törökország és Magyarország nem tudja teljesíteni ezt az elvárást.
A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott - derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a halála előtt küldött az életrajzírójának, és amelynek tartalmát pénteken megjelent számában ismertette a Focus című német hetilap.
Két, a szicíliai maffiát üldöző bíró elleni merényletben vett részt, megölte egy rivális bandavezér terhes barátnőjét, és részese volt egy példátlanul kegyetlen bűncselekménynek: egy áruló elrabolt kisfiát több mint két évig tartották fogva, aztán megfojtották, majd savban oldották fel tetemét, hogy a családtagjai el se temethessék. Matteo Messina Denarót harminc éven át üldözték, távollétében életfogytiglanra ítélték, de nem tudtak a nyomára bukkanni. Pedig el sem hagyta szülőföldjét.
Kilenc személyt mentesítene az Orbán-kormány a brüsszeli szankciók alól. Utánanéztünk, kikről van szó, és arra jutottunk, hogy orosz „gazdasági fegyverként” szolgálnak a világ élelmiszer- és nyersanyagpiacainak sakkban tartására.
Sajtótájékoztatót tartott a Szolnoki Többség, a város valamennyi ellenzéki politikusait tömörítő szövetség, a település immár saját tulajdonában lévő Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt. (továbbiakban: VCSM Zrt.) állami kézbe történő átadásának lehetőségéről.
Nem egyénileg fog megtörténni, hogy lemondanak a miniszterek az alapítványi kuratóriumokban, ha bármilyen megállapodás születik erről - Varga Judit elsőként mond le, ha lesz ilyen szabályozás, de az igazságügyminiszter azt mondta: “nagy a mozgástér mindkét oldalon, ez a tárgyalások kérdése”.
A miniszterelnök péntek reggel hosszabb interjút adott a Kossuth rádiónak, két nappal a hétközi kormányülés után. Szerinte szükséges lesz majd rendeleteket alkotni arról, "hogyan védjük meg magunkat a pénzen megvett politikusoktól".
Pilot jelleggel elsőként a Budapest–Baja vonalon közlekedő egyes járatok fedélzetén lesz lehetőség bankkártyás jegy- és bérletvásárlásra a Volánbusznál. A közlekedési társaság 2023. január 30-tól február 26-ig 10 autóbuszon vizsgálja a kártyás fizetést lehetővé tevő fedélzeti eszközöket.
A Pegasus kémszoftver európai alkalmazásáról szóló EP-jelentés tervezete többek között arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy az Europollal vizsgáltassa ki a lehallgató programmal történt állítólagos visszaéléseket. - írja a Szabad Európa
A komáromi akkumulátorgyár több külön egységbe tartozik, azonban nem vizsgálták azok működésének együttes hatását, így veszélyeztethetik a komáromiak egészségét - mondta a csütörtöki városházi közmeghallgatás után tartott sajtótájékoztatóján az LMP szóvivője.