h i r d e t é s

Mire mennek a győri civilek a közgyűlésben?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Mire mennek a győri civilek a közgyűlésben?

2019. november 01. - 10:01

Most sok minden kiderülhet, valójában ki mellé állnak

Forrás: ugytudjuk.hu

Alapítanak-e frakciót a közgyűlésbe bejutó civilek? Milyen ügyeket akarnak először bevinni a városházára? Elindulnának-e a polgármesterválasztáson, ha Borkai lemondana? 

Az önkormányzati választásokat a Fidesz nyerte Győrben, a közgyűlés képe mégis alaposan megváltozott. A többségben lévő fideszes képviselők, illetve az eddig is függetlenként, vagy ellenzékiként tevékenykedő képviselők mellett két új civil szervezet jelöltjei is bejutottak a testületbe:

a Civilek Győrért nevű szervezetet Kovács László és Harasztovics István, az Összefogás Győrértet Balla Jenő képviseli majd.

A civilek a kompenzációs listáról jutottak be, és szerepük nem kis vitát váltott ki Győrben, hiszen az ellenzék szerint rajtuk úszott el az összefogás polgármesterjelöltjének, Glázer Tímeának a győzelme. Ahogy azt ebben az elemzésben  az úgytudjuk megállapította ez valószínűleg nem pont így volt, mindenesetre okkal feltételezhető, hogy az összefogásból utolsó pillanatban kilépő helyi Jobbik a Civilek Győrért nevű szervezettel játszott össze.

Nagy kérdés, hogy milyen frakciók alakulhatnak most a képviselőtestületben, hiszen a jelenlegi szabályzat szerint ehhez legalább három képviselő kell, akiket ugyanaz a jelölőszervezet indított. Ez azt jelenti, hogy a két civil szervezet önmagában nem tud frakciót alakítani, de ellenzéki frakció létrehozására is például csak akkor van lehetőség, ha az eddig független, de most ellenzéki színekben bejutó Bárány István képviselő is csatlakozik a DK-s Glázer Tímeához és az MSZP-s Pollreisz Balázshoz.

De mire készülnek most a civil képviselők? Milyen ügyeket fognak képviselni, kikkel fognának össze, és elindulnának-e a polgármesterválasztáson, ha Borkai Zsolt lemondana? 

Civilek Győrért: a programunkat fogjuk képviselni

Kovács László, a Civilek Győrért képviselője az Ugytudjuknak elmondta: nem készülnek frakcióalakításra a testületben, erre nincs is lehetőségük, mivel csak ketten vannak. Nem terveznek szoros együttműködést az ellenzéki összefogás képviselőivel, illetve a másik civil képviselővel, de az ellenzék listájáról bejutó (bár azt ugye az utolsó pillanatban eláruló) Fodor Rolanddal sem fognak frakciót alapítani, hiszen erre gyakorlati lehetőség sincs.

Céljuk az, hogy minél többet megvalósítsanak a programjukból, tehát ügyek mentén kívánnak együttműködni másokkal a testületben.

A Civilek Győrért programját itt lehet elolvasni, Kovács most a portál kérdésére  azt emelte ki, hogy első körben a tömegközlekedés és a közlekedés helyzetének rendezése, a város zöldítése, ezen belül a kerékpárosbarát város kialakítása a prioritás. A buszok helyzetét hosszú távon továbbra is a tömegközlekedés szervezésének önkormányzati kézbe helyezésével oldanák meg.

Kovács arra a kérdésünkre, hogy Borkai esetleges lemondása esetén indulna-e a választáson, megismételte, amit korábban többször is elmondott: pártpolitikai ügyekkel, főleg olyanokkal, ami csak kárt okoz a városnak, nem szeretne foglalkozni, a választásról pedig egyelőre nincs szó, a kérdésre tehát nem tud érdemben válaszolni.

Balla Jenő: Mindenkit képviselni fogok!

Az Összefogás Győrért képviselőjét is felhívták hogy a terveiről faggassák. Balla Jenő lapunknak elmondta: frakciót alapítani egyedül nyilván nem tud, és nem tervez szoros együttműködést a többi képviselővel. Balla azt ígéri, hogy ott lesz, figyelni fog, és minden ügyet igyekszik majd a győriek elé tárni – mint elmondta, őt nem érdekli mi van Budapesten, őt nem érdekli a pártpolitika, csak a város érdeke.

Elmondta az egy darab szavazatával talán érdemben nem fogja tudni befolyásolni a döntéseket, de igyekszik majd mindennek utánajárni, tovább szervezni a városi civil képviseleteket: most éppen a Vásárcsarnok ügyében dolgozik ilyesmin.

A frakcióalapítás ügyében annyit azért elmondott: nem bánná, ha módosítanának a szabályokon úgy, hogy akár két, eltérő jelölőszervezet által bejuttatott képviselő is alapíthatna frakciót, hiszen jelen állás szerint úgy néz ki, hogy Győrben csak fideszes frakció lesz.

Neki is feltették a kérdést, hogy egy esetleges új polgármesterválasztáson indulna-e, de Balla azt mondta: nem kíván magának még egy kampányt, csak akkor indulna, ha valóban esélyesnek érezné magát, és meglennének a kampány anyagi feltételei. Ezt pedig majd csak akkor látja, ha aktuális lesz a kérdés.

(úgytudjuk)