Június 17-én Magyarország kormánya legyőzte a koronavírust – és azóta igyekezett egyszer és mindenkorra el is felejteni. Eddig, az utóvédharcok (a túlaggódók szerint: a második hullám) idején nem egészségügyi ve­szély­helyzetként, hanem gazdaságélénkítési feladatként tekintett rá. Emiatt úgy tűnt, hogy pár héten belül nemcsak nekik, hanem sajnos nekünk is nagyon súlyos morális döntéssel kell majd szembenéznünk. Több ezer halott vagy karácsony?

De ne szaladjunk ennyire előre. Emlékezzünk vissza inkább június 17-re. Az Operatív Törzs boldog ölelésekkel búcsúzkodott, és bejelentették, hogy éjfélkor megszűnik a veszélyhelyzet. Aznap már csak egy új fertőzöttet regisztráltak, és összesen 4078 igazolt fertőzött volt. Az elhunytak száma 2-vel, 567-re emelkedett. Harmincévesnél fiatalabbak körében nem volt haláleset. Ezek tényleg jó eredmények voltak. Egész Közép-Európa önfeledten ünnepelt. Elkezdődött a gondtalan nyár a térségben. Sorra nyilvánították egymást biztonságos országnak az európaiak, így elindultak a nyaralók Horvátországba, Szlovéniába, Ausztriába, sőt Spanyolországba és Olaszországba is. Igaz, a WHO arra figyelmeztetett, hogy senki ne lazítson a járvány elleni intézkedéseken. Mert bár Európában épp visszaszorulóban van a járvány, a világban másutt még mindig romlik a helyzet. Ezzel sem a megkönnyebbült kormányok, sem a nyaralók nem törődtek, s ennek gyorsan meg is lett a következménye.

Július végén először a Balkánon lángolt fel újra a fertőzés, onnan átterjedt Horvátországra és ezzel vissza a közép-európai régióra. Augusztus közepén a német egészségügyi miniszter arra figyelmeztette a nyaralókat, hogy az idén felejtsék el a partinyaralást, mert újra terjed a fertőzés az országban. Ausztriában az új fertőzöttek harmada nyaralásból tért haza. Ezzel az augusztus közepi fellángolással egyszer s mindenkorra véget ért a közép-európai sikertörténet. A vírus újra terjedni kezdett. Jobban, mint azelőtt. Belesimultunk az összképbe.

Magyarországon augusztus 22-én, a hosszú hétvége után már 35 új fertőzöttet találtak, így 5133-ra nőtt a számuk. Vagyis a békés nyári hónapokban is lett ezer új fertőzött. Ez a szám akkortól meredeken emelkedni kezdett. Ma 25 ezer körüli a fertőzött, tehát egy bő hónap alatt 20 ezer fővel lettek többen. Alig teszteléssel. Mennyi eset lenne, ha legalább a WHO ajánlásának megfelelő mennyiségű tesztet elvégeznék? A szakemberek szerint jó, ha minden huszadik fertőzöttet megtalálnak Magyarországon. Számolják csak ki!

Napi ötvenezer

Mi történt június óta? Miért változott meg a kormány stratégiája? Miért nem próbálja együtt felszámolni a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági következményeit?

Azért nem, mert nem tudja. A magyar kormány nem megoldja a problémákat, hanem harcol ellenük. A kormány fejében a koronavírus nem kórokozó, hanem ellenséges birodalom, amely egy időben két harcászati alakulattal fenyegeti az országot. A sikeres katonai stratégák szerint nem szabad az erőforrásokat megosztani, ezért a kormányzati haditerv először az egyik alakulat totális megsemmisítését tűzte ki célul. Szűnjön meg az egészségügyi veszélyhelyzet. Aztán, hogy ez tavasszal sikerülni látszott, jöhet az ellenséges gazdasági alakulat kártéteményeinek az eltakarítása. Mindegy, milyen áron. Mindegy, hogy közben a másik fronton még utóvédharcok folynak, amely így a szükséges új erőforrások nélkül újra főfronttá válhat.

Miért nem vezet ez a harcászati stratégia eredményre? Azért, mert a koronavírus nem ellenséges emberi képződmény, hanem élettelen, apró parazita, amely nem ismeri az emberi játszmákat. Nem lehet lekenyerezni, látszólag behódolni neki, majd másnap hátba támadni. Egyet lehet ellene tenni. Kitartó munkával tesztelni, mérni, elemezni, kis lépésenként haladni. Néha visszalépni, más irányt választani. Nagyon figyelni, kérdezni, tanulni. Hol mi vált be. Nem nagyképűsködni, hanem dolgozni. Nem látványosan, nem a kamerák kereszttüzében, hanem laborban, raktárban, call centerben, intenzív osztályon, kormány­ülésen. Úgy, ahogy néhány jól szervezett és irányított állam tette: Németország, Tajvan, Új-Zéland. Ezt hívják kormányzóképességnek.

Ez az, amire a magyar államigazgatás már régen nem képes, a magyar kormány pedig nem is tekinti feladatának. Haditerv, operatív törzs, belügyminiszter, kórházparancsnok, felhatalmazási törvény – ezek a riasztóan hangzó kommunikációs sablonok nem a koronavírust ijesztik meg, hanem az embereket. Akik ezeket meghallják, tudják, hogy megint csak magukra számíthatnak. Mert bár a kormány erősnek akar mutatkozni, de csak erőszakos, ráadásul minél kevésbé sikeres és erős, annál erőszakosabb. Ez pedig az olyan unortodoxul láthatatlan, sőt élettelen ellenséggel szemben, mint amilyen a koronavírus, biztosan vesztes stratégia. Ennek vagyunk elszenvedői.

Mit és hogyan hibázott a kormány az egészségügy szervezésében és irányításában?

A legkomolyabb, végzetesnek bizonyuló hiba az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat 2017-es felszámolása volt. Ez a korábban mindenütt jelen lévő, jól működő szervezet a bürokráciacsökkentésnek esett áldozatul. Másfél évvel később ugyan létrehozták a Nemzeti Népegészségügyi Központot, de ez már nem a régi ÁNTSZ, mivel egy csomó funkció, labor és szakember elveszett. Ezt a köztiszteletben álló Kovács Attila, korábbi országos tiszti főorvos helyett Müller Cecília vezeti. Aki nemcsak nem szakember, de nem is olyan ártatlan, mint amilyennek kissé régimódi kosztümjeiben látszik. Pár napja lelkiismeret-furdalás nélkül mondta a kamerába, hogy a járvány lassulni látszik. Miközben durván gyorsul!

A koronavírus terjedése szempontjából a legkártékonyabb lépés az volt, hogy a korábbi hét PCR-labor helyett az év elejére már csak egy, legfeljebb napi 300 vizsgálat elvégzésére képes akkreditált labor maradt. Ezzel mentünk neki a járványnak. Szerencsére a korábbi laborokat még nem hordták szét, és idővel vissza is kapták az akkreditációjukat, így az első hullám végére legalább a korábbi tesztelési kapacitás helyreállt. De ezek az állami, egyetemi laborok már a kisebb első hullámban sem tudtak elég PCR-tesztet végezni. Nem maradt elég laboránsuk. A nemzetközi sajtó azzal volt tele, hogy szinte Magyarország végzi a fejlett világban a legkevesebb tesztet 1 millió főre vetítve.

Ezért végül kénytelenek voltak a magánlaboroknak is megadni az akkreditációt, és az általuk végzett PCR-teszteket is beszámítani a tesztkapacitásba. A kormány főleg a nagyvállalatok hatására engedett, vagyis hagyta, hogy fizessen az, aki biztonságban akarja magát vagy a dolgozóit tudni. Így nyárra a magánlaborok tesztkapacitásainak befogadásával le is tudta a kormány a laborhálózat bővítésének feladatát. Ekkor, a csúcson napi 14 ezer PCR-teszt elvégzésére alkalmas kapacitás volt az országban. A járvány megfékezéséhez napi 50 ezer teszt kellene egy ekkora országban.

"Az országnak működnie kell"

A kormány később sem hozott létre új járványlaborokat a korábban felállított kiskunhalasi járványkórház mintájára. Nem vásárolt a lélegeztetőgépek árának még a töredékéért sem gépeket, sem reagenst, sem kiteket. És ami még tragikusabb következményekkel fog járni: nem toborzott vagy képzett át szakembereket, hogy az új PCR-laborokban legyen elég laboráns a második hullám idejére. Nem csinált semmit. Nem akart tesztelni. "Nem az elvégzett tesztek védenek meg bennünket, hanem a higiéniás szabályok és a járványügyi intézkedések betartása." "A koronavírus-fertőzöttekkel kontaktusba került személyek kontaktjainak felkutatása járványtani és virológiai szempontból sem szükséges" – ilyen okosságokat mondott szeptember 8-án Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Ezt fejelték meg szeptember 21-én azzal, hogy hatósági árassá tették a pár hónapja akkreditált magánlaborokban végzett teszteket. Ezzel sikerült úgy beavatkozni a piaci folyamatokba, hogy nem több, hanem újra kevesebb labor végez immár PCR-teszteket. A korábbi kapacitás visszaesett 12 ezer körülire, de gyakran csak 7–8 ezer tesztet végeznek el. Eddig a kormány nem akart tesztelni, most már a piacnak sem érdeke. Így Magyarország feleannyi tesztet végez, mint Csehország vagy Szerbia, harmadannyit, mint Ausztria, és negyedannyit mint Belgium vagy Portugália, hogy csak a hozzánk hasonló méretű országokat említsem.

Ez óriási hiba. Röst Gergely matematikusprofesszor, a kormányjelentéseket készítő járványügyi matematikuscsapat vezetője még augusztusban egy Portfolio-interjúban állt ki a tesztelés és a kontaktkutatás fontossága mellett. Már akkor elmondta, hogy nyáron más országok a tesztelési kapacitásaik bővítésére fektettek nagy hangsúlyt, ezért most sokkal többet tesztelnek. "De a védekezés szempontjából nem is csak a tesztek száma számít, hanem a gyorsaság. A tesztelésnek több funkciója is van. Egyrészt létezik egy klinikai funkciója: ha valaki beteg, tesztelik, és akkor tudják, hogy milyen kezelésre van szüksége. Másrészt fontos minél pontosabban tudni, hogy hány beteg van az országban… ez alapján lehet célzott intézkedéseket tervezni. A harmadik fontos szerepe, hogy ha megtalálunk egy fertőzöttet, őt izoláljuk, így megszakítjuk a fertőzési láncokat. Jelenleg ebből a három funkcióból Magyarországon csak az első, a klinikai érvényesül."

Röst Gergely szerint az a stratégia, hogy csak a komolyabb tünetekkel rendelkező betegeket tesztelik és izolálják, nem állítja meg a járványt. Ha valakiről a tünetek után 8–10 nappal derül ki, hogy pozitív, már túl is van az igazán fertőző fázison, szinte felesleges karanténba rakni. Valójában a tesztelést a legelső napokban kellene lebonyolítani. A kontaktkutatással pedig olyan embereket is ki lehet emelni a fertőzési láncból, akiknél még nem jelentek meg a tünetek.

A kormánynak tanácsokat adó professzor világosan elmondta, hogy mit kell tenni, ha a kormány meg akarja akadályozni a fertőzés kezelhetetlen terjedését. A kormány pont ezeket nem csinálja. Nem növelte, hanem csökkentette a tesztkapacitásokat, és még csak kísérletet sem tett komoly kontaktkutató szervezet létrehozására. Egyszerűen nem akarja tudni, hány fertőzött van. Így jutottunk el abba a veszélyesen szégyenteljes helyzetbe, hogy a magyar kormány még a WHO szegény országokra szabott protokolljának sem képes megfelelni: annak, hogy az elvégzett tesztek legfeljebb 5 százaléka lehet pozitív. A hasonló európai hivatal a fejlett Európára 3 százalékot határozott meg. Ez nálunk most 10–12 százalék! Ez az arány azt jelenti, hogy a kormány nem ura a helyzetnek. Mint láttuk, nem is akar az lenni. Nem érdekli a közelgő egészségügyi válsághelyzet. Azt reméli, mindez rejtve maradhat a senki által nem látogatható intenzív osztályok homályában.

Egyszerű földi halandó nem talál magyarázatot erre a cinikus nemtörődömségre. Nem úgy az a hadvezér, aki nem emberekben, hanem a politikai haszon maximálásában gondolkodik. Ha nem tudja, hány fertőzött van, akkor ez nem befolyásolja a döntéseit. Akkor teljes erővel a gazdasági kilábalásra tud koncentrálni. Igaz, hogy a második hullám kárelhárítására már alig maradt pénz a büdzsében, mert az első után két kézzel tömködte a saját zsebeit. De szerencsére most másutt is elengedik a gyeplőt, nem fog Európa annyit kukacoskodni velünk sem. Minden intézkedés egy célnak van alárendelve: működjön az ország, főleg a gazdaság. A szülők dolgozzanak, legyenek nyitva az iskolák.

Az iskolák, ahol most nem is annyira oktatás folyik, mint inkább gyermekmegőrzés. A GDP-termelés humánerőforrás-igényének biztosítása érdekében végzett áldozatos munka. Ezért az iskolákban is a lehető legkevesebbet tesztelnek. Még akkor sem, ha gyereknek, tanárnak tünetei vannak. Nincs, vagy direkt olyan zavaros a protokoll, hogy senki ne igazodjon ki rajta. Ne legyen sok igazolt fertőzött, főleg ne munkahelyi megbetegedés. Így nem kell táppénzt fizetni, és főleg nem 100 százalékot. A lelketlen táppénzszabályokkal elérték, hogy ebben a cinikus játékban elég sokan érdekeltek maradjanak. Sok tanár és szülő sem akar otthon maradni karanténban, mert akkor nem kap pénzt. Az igazgatók sem akarják tudni, melyik tanár fertőzött, mert akkor helyettesítésről kell gondoskodni, ami lehetetlen. A gyerekorvosok sem akarnak csak igazolásokkal foglalkozni, így inkább nem is teszteltetik a gyereket. Ezért mindenki jár iskolába, tanítani, dolgozni, amíg nem lesz 37,8 a láza. De szerencsére minden fürdőszobában ott van a lázcsillapító.

Elbábozott orvoslás

Egyelőre működik ez a cinikus stratégia. A befagyasztott alacsony tesztszámok miatt a napi fertőzöttek száma stagnál. A felületes szemlélő megnyugodhat, nem lesz itt baj. Pedig lassan 800 ember lesz kórházban, közülük 60 lélegeztetőgépen. Csehországban és Szlovákiában ezeknél kicsit magasabb értékeknél veszélyhelyzetet hirdettek ki, és mindkét ország miniszterelnöke bocsánatot kért a nyári lazaságokért. Nálunk viszont 20 ezer nézővel focimeccset tartanak, amit a bajor miniszterelnök emberkísérletnek nevezett. 500 fős bulikon, lagzikon mulat a nép, legfeljebb a menyasszonytáncot nem javasolják.

A pedagógusok egyik szakszervezete szerint a kormány orosz rulettet játszat velük. A kutatókat a kormány már nem kérdezi, ők most a saját felelősségérzetük miatt nyilatkoznak. Jakab Ferenc, a kormány által létrehozott pécsi koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe. Az orvosoknak is most kezd összeállni a kép: nemcsak a munkát, hanem a felelősséget is rájuk tolta a kormány. Hisz’ van elég lélegeztetőgép, akkor legyen elég orvos és ápolónő is. A koronás betegeknek és a többi halandónak is.

Pedig elegendő egészségügyi személyzet már eddig sem volt. A járvány elején derült ki, hogy a korábbi 160 ezer szakdolgozó helyett csak 100 ezer van, a 35 ezer orvos helyett pedig csak 20 ezer a 65 év alatti, aki a Covid idején hadra fogható. De az első hullám végére még további 9 ezer ember hagyta ott az egészségügyet. Túl sok volt a teher és kevés a fizetés. Sőt, még annál is kevesebb. Ugyanis ők eddig akár négy-öt helyen ingázva szedték össze azt a pénzt, amennyit méltányosnak tartanak a munkájukért. Másik kórház ügyelete, magánrendelés, külföldi ügyelet, hálapénz. De a Covid alatt szinte mindegyik megszűnt. Nem lehetett több helyre dolgozni járni, hiszen így egyik helyről a másikra hurcolták volna a fertőzést. Volt olyan időszak, amikor a betegek 12 százaléka egészségügyi dolgozó volt. Külföldre pedig végképp nem lehetett menni. Így amikor az egészségügyi dolgozók a legtöbbet dolgoztak, akkor keresték a legkevesebbet.

Ebből elég sok embernek lett elege. Ezt az elkeseredést most az átvezénylés fogja még megfejelni. Átvezénylés nélkül azonban a Covid-kórházak nem tudnak elég beteget ellátni, miként a győri kórház esete is mutatja. Ahonnan pedig elvezénylik a személyzetet, nem tudják az alapfeladataikat ellátni, miként ez az Uzsoki Utcai Kórházról kiderült. Ezért az eddig végtelenül lojális igazgatók és osztályvezetők most lassan megszólalnak. Tudják ugyanis, hogy az ő dolguk lesz figyelmen kívül hagyni a minimumfeltételeket, ha minden beteget el akarnak látni. Valahogy.

Ráadásul a Covid-ellátásra kijelölt helyeken a többi ellátást is folytatni kell, hiába kérte Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a halasztható műtétek leállítását. Hisz’ sem aneszteziológus-intenzíves orvos, sem intenzíves nővér nincs elég. Az orvosok is nagyon hiányoznak, de még ennél is sokkal nagyobb baj a nővérhiány. Magyarországon békeidőben sincs egy műszakban 480 intenzíves nővérnél több. Ezt a szakmát a legjobbak is hosszú ideig tanulják. Két betegre vigyáznak úgy, hogy a két betegágy között ülve figyelik a monitort, így azonnal közbe tudnak avatkozni, ha nagy a baj. Itt pedig általában már nagyon nagy. A lélegeztetőgépre kerülő betegek 60–80 százaléka ugyanis meghal – ilyen gondos ápolás mellett is. A szakma szabályai szerint 480 intenzíves nővér legfeljebb 960 lélegeztetett beteget tud egy időben ellátni, covidos és szokásosan súlyos beteget együtt. És ennek a nem egészen 1000 lélegeztetett betegnek az ellátására van ma 20 ezer lélegeztetőgép. Erre nincsenek szavak!

A kormány eltapsolt/ellopott 300 milliárd forintot, hogy vegyen 18 ezer új lélegeztetőgépet. Miközben már 400 lélegeztetőgépre kerülő covidos beteg ellátása is biztosan helyrehozhatatlan károkat fog okozni az egyéb betegek ellátásában. Vagyis több sztrókos, infarktusos, baleseti sérült, rákbeteg, ad absurdum szülő nő fog meghalni, mint a Covid előtti időkben. Ha pedig valóban 1600 lélegeztetett koronás beteg lesz – miként azt a kormányfő sem tartja kizártnak –, akkor minden egészségügyi dolgozó pontosan tudja, hogy minden szakmai szabályt meg fognak sérteni.

Akkor az intenzív osztályon órákig nem lesz orvos, mert az egyik épp a műtőben lesz, hogy a friss baleseti gerincsérültet altassa. A másik pedig a szülőszoba ajtajában várja, hogy egy nehéz szülés közben mikor üvölti el magát a nőgyógyász, hogy kétkesztyűs császár. Az intenzíves nővérek pedig nem két, hanem hat vagy tíz beteget fognak felügyelni. Annyit, amennyi lesz. Az intenzívre kerülő betegek közt sajnos egyébként is magas a halandóság. Hát most még magasabb lesz. Ha nincs elég intenzíves orvos és nővér az országban, akkor a kórházigazgatók sem fognak tudni varázsolni. Nem az a kérdés, hogy ez bekövetkezik-e. Mert be fog. Hanem az, hogy akkor lesz-e ápoló, orvos, osztályvezető vagy kórházigazgató, aki nem asszisztál némán a gyógyítás elbábozásához. Rajtuk múlik az egészségügy jövője.

Az utolsó szalmaszál

Azt már a Covid előtt is pontosan tudta a kormány, hogy az egészségügyben a szakemberek alulfizetettsége és veszélyes mértékű hiánya a leggyengébb láncszem. A legtöbben ilyenkor az orvosokra gondolnak. Persze ők is nagyon fontosak, miként erre hirtelen a kormány is rájött. És talált is pénzt arra, hogy a magyar közellátásban tartsa őket. Persze úgy, hogy az egyik kezével adott, a másikkal mindent visszavett. De a betegek szempontjából a jól képzett szakdolgozók hiánya még végzetesebb. Mint amilyenek a PCR-teszteket végző mikrobiológiai laboránsok vagy a lélegeztetett betegekre vigyázó intenzíves ápolónők.

Szakdolgozókat kiképezni és a szükséges gyakorlatot velük megszereztetni még akkor is irdatlan feladat lett volna, ha a 300 milliárdot mind erre költik. De legalább megpróbálhatták volna. Például az ápolók, laboránsok, aneszteziológus asszisztensek bérének megduplázásával visszacsábítani a kutyakozmetikákból vagy plasztikai sebészetekről azokat, akiknek mind a képzettségük, mind a gyakorlatuk megvan. Fél év volt erre. Még csak meg sem kísérelték. Úgy voltak vele, hogy az összes vezető pozícióban a leghatalmasabb orvosbárók ülnek, akik békeidőben jobban keresnek, mint a legmenőbb német magánklinikák professzorai. Ezért érdekük, hogy valahogy megoldják, hogy működtessék ezt a hatalmas gépezetet. Hát oldják meg most is.

Csak hát a Coviddal vége lett a békeidőknek. A kormány évtizedes uralma alatt a szőnyeg alá söpört problémák hirtelen napvilágra kerültek. Olyan mennyiségben és sebességgel, ami azzal fenyegetett, hogy lázadást szül, és maga alá temeti az egészségügyet. Hiába volt már négyszer fél egészségügyi miniszter; az eredeti, orvos létére már semmit sem értő emberminiszter még januárban is az orvosok arcába nevetett, amikor megmutatták neki a bértáblajavaslatot. Vagy a klinikai zászlóshajókat megszerző innovációs miniszter, a reformokon ügyködő belügyminiszter, meg az utolsó jelölt, az egészségügyieszköz-beszerző külügyminiszter. Ők együtt sem tudták megoldani a szakemberhiányt.

Végül a miniszterelnök és a pénzügyminiszter osztott és szorzott. Kiszámolták, hogy mi éri meg jobban. A nettó 300 milliárd forint, amibe az egész orvosi béremelés kerül, még mindig nagyságrenddel kevesebb, mint amibe az újabb lock down kerülne. És hopp, tíz év után lett pénz erre. Attól féltek, hogy a kivéreztetett egészségügyben a Covid sokkal, de sokkal több áldozatot fog szedni, aminek nagy politikai ára lesz. A közelgő súlyos tragédia azonban még közelebb került. A kormány ugyanis a szokásos trükkös módján ismét minden jóhiszemű szereplőt átvert. Az orvosokat igyekszik egymás ellen fordítani, s míg ők magukkal lesznek elfoglalva, nem érnek rá a szakdolgozókért küzdeni. Pedig az orvosi bérek mellett meg kell duplázni a szakdolgozói béreket is – azonnal. Ekkor talán feladják a kutyakozmetikák, masszázsszalonok, plasztikai sebészetek, komplementer medicina központok dolgozói az eddigi kényelmes és a piacon rendesen megfizetett életüket, és visszatérnek a közellátásba intenzíves nővérnek, mikrobiológiai laboránsnak.

A másik sürgős tennivaló pedig a WHO által az első naptól követelt tesztelés és kontaktkutatás, aminek a radikális felfuttatását hetek óta a hazai szakemberek is egyre hangosabban követelik. Nem véletlen, hogy a britek napi félmillió tesztet akarnak már a közeljövőben is végezni. Legyen ugyanis világos, hogy az intenzív osztály lélegeztetőgépestül nem a megoldás, hanem az utolsó, vékonyka szalmaszál. Ezt a legtöbb beteg sajnos nem éli túl. A megoldás, ha nem akarunk több ezer halottat: megakadályozni azt, hogy sok tízezer ember megfertőződjön.

Ha nem lesz ingyen tesztelés, a fertőzés jelenlegi 1,4 körüli R-je, azaz a terjedési rátája esetén egyetlen megoldás marad: a szabad mozgás újbóli korlátozása. Miként Csehország és Szlovákia a napokban elrendelte. A magyar kormány a gazdaság prioritásai miatt nem ilyen előrelátó. Ám ha lassan lép, a szakértők szerint épp karácsony körül lesz a legtöbb fertőzött. Nem kell ahhoz túlságosan nemzeti-kereszténynek vagy szittya magyarnak lenni, hogy a karácsonyi lock down igazi horror forgatókönyvnek tűnjön, aminek nyilván súlyos politikai ára lesz.

Még egyszer: a több ezer halott vagy karácsony hamis dilemmájának feloldására ma még van eszköz – az időben végzett ingyen tesztelés és a kontaktkutatás. Vajon mi járhat a kormány fejében, hogy nem ezt csinálja? Miért hazardíroz az egész országgal? Mire számít? Mire készül?

Lantos Gabriella / magyarnarancs.hu