Az ukrán határ közelében 127 ezer orosz katona vonult föl, miközben az Egyesült Államok 8500 katonát helyezett készenlétbe, hogy bevethetőek legyenek Kelet-Európában, állampolgárainak Ukrajna elhagyását javasolta, és elkezdte csökkenteni kijevi nagykövetsége létszámát. - írja a Portfolio

Nem provokálni vagy keményebben fellépni?

Az Oroszországgal szembeni nyugati válaszokat illetően alapvetően két ellentétes irányvonal áll szemben egymással:

• Az egyik vélemény szerint jobb, ha a Nyugat nem provokálja Oroszországot, és megpróbál mindent megtenni a tárgyalásos rendezés érdekében. Európa központi államaiban, elsősorban Németországban és Franciaországban, de Magyarországon is ez az álláspont van előtérben, már csak azért is, mert Európát szoros gazdasági kapcsolatok fűzik Oroszországhoz, és gázellátásának egy jelentős része is Oroszországtól függ. De elemzők, szakértők és publicisták egy köre a tengerentúlon is osztja ezt a véleményt.
• A másik vélemény szerint ellenben erőt kell mutatni Vlagyimir Putyin orosz elnök felé, és minden lehetséges eszközzel el kell rettenteni Ukrajna megtámadásától. Efelé hajlik inkább az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, valamint a történelmi okokból Oroszországtól jobban tartó kelet-európai országok: Lengyelország és a balti államok. Az ezt a véleményt osztók szerint az Oroszország provokálásától való félelem valójában felbátorítja Putyint, és ha a Nyugat nem tesz semmit Ukrajna esetleges megtámadása ellen, a Nyugat ellenfelei, elsősorban Kína erőt meríthetnek ebből, ami dominóhatást indíthat el, és ez lényegében elvezetne a Szovjetunió összeomlása után létrejött világrend végéhez.

A két, egymással ellentétes álláspont – minden ellenkező nyilatkozat ellenére – megosztja a Nyugatot, méghozzá elsősorban az Amerika–„mag-Európa”-tengely mentén. Azonban miközben közvetlenül Európát érintené leginkább egy ukrajnai orosz invázió, illetve a nyomában hozott gazdasági szankciók és mindezek együttes hatásai, közvetetten az Egyesült Államok számára is jelentős presztízsveszteséget jelentene, ha Oroszország tartósan befolyási övezetébe vonná Ukrajnát. A NATO messze legerősebb katonai hatalma ugyanis Amerika, így végeredményben az ő világpolitikában elfoglalt helye a tét. A továbbiakban azokat a véleményeket mutatjuk be, amelyek szerint sokkal több forog kockán, mint Ukrajna sorsa, ezért keményebben kell fellépni Oroszország ellen.

Mit mondanak, akik szerint keményebben kell fellépni Oroszország ellen?

Sauli Niinistö finn köztársasági elnök újévi beszédében, amelyben Richard Nixon és Gerald Ford külügyminiszterét, Henry Kissingert idézte, figyelmeztetést is küldött a nyugati vezetőknek az Oroszországgal folytatandó tárgyalások elé:

valahányszor a háború elkerülése volt egy hatalmi csoport elsődleges célja, a nemzetközi rendszer mindig a legkegyetlenebb tagjának vált kiszolgáltatottá.

Kissinger eme szavaival a nyugati hatalmak 1938-as békítő (appeasement) politikájára utalt, amikor Münchenben engedményeket tettek a hitleri Németországnak. A békítő politika azonban éppen hogy felbátorította Hitlert, és a következő évben lerohanta Lengyelországot, kirobbantva ezzel a II. világháborút. Az appeasement-politika kudarcára történő utalás gyakorta kerül elő az ukrajnai orosz fenyegetést illetően is.

A neves katonai elemző, Frederick Kagan a The Hillben megjelentett elemzésében azt írta, az orosz katonai doktrína azon a feltételezésen alapszik, miszerint Oroszország hagyományos háborút nem tud nyerni egy mozgósított NATO-val szemben. Szerinte

PUTYINNAK AZ A MEGGYŐZŐDÉSE, HOGY A NATO NEM FOG ILYEN HÁBORÚT FOLYTATNI UKRAJNA VÉDELMÉBEN, DÖNTŐ FONTOSSÁGÚ AZ AGRESSZIÓRA VALÓ HAJLANDÓSÁGA SZEMPONTJÁBÓL.

Vagyis ha ezt a meggyőződését sikerülne abba átfordítani, hogy a NATO igenis hajlandó harcolni, az elrettentését illetően döntő jelentőséggel bírna.

Kagan szerint ezért a NATO-nak folytatnia kell harci repülők és hadihajók telepítését a térségbe, hogy megmutassák Putyinnak, milyen árat kell fizetnie egy invázió esetén. Bár Putyin ezeket provokációnak tartaná és tartja, ezek a tevékenységek csak azt töltik el aggodalommal, aki támadni akar, és fél, hogy elveszti előnyét. Ha egy ilyen NATO-akció után orosz invázió következik, az nem azt jelenti, hogy ez váltotta ki az inváziót, hanem azt, hogy az invázió így is, úgy is megtörtént volna.

Akik a Nyugat erődemonstrációja és a békítő politika felmondása mellett érvelnek, arra is hivatkoznak, hogy ez nemcsak – nem szándékolt módon – arra ösztönözheti Putyint, hogy a Nyugat gyengeségét látva megtámadja Ukrajnát, hanem további akciókra is felbátoríthatja, továbbá a Nyugat más ellenfeleinek, így elsősorban Kínának is azt az üzenetet küldheti, hogy a Nyugat gyenge, és nem képes érvényesíteni az érdekeit.

A Nyugatnak kevesebb energiát kellene fektetnie abba, hogy féljen az agresszió „kiprovokálásától”, és több energiát abba, hogy aggódjon Ukrajna, illetve az Oroszország és Közép-Európa közötti, létfontosságú pufferzóna elvesztése miatt. Amiatt kellene aggódnia, hogy elvész a nemzetközi rendszer egyik alapelve, a világ pedig folyamatosan a káoszba süllyed

– írja Frederick Kagan. Ez az alapelv az államok szuverenitásának elve, Ukrajna pedig nemzetközileg elismert, szuverén ország. Ha a Nyugat hagyja, hogy egy független országot elfoglaljanak, visszatérünk a „mindenki harca mindenki ellen” szabályozatlan, hobbes-i rendszeréhez – véli Kagan.

Hasonló véleményen van Heather Conley, a German Marshall Fund elnöke, aki szerint Ukrajna sok szempontból a nemzetközi rendszer jövőjéről mond valamit. Szerinte amennyiben a Nyugat hagyja, hogy Oroszország megtámadja, megszállja és annektálja Ukrajnát, akkor egy belsőleg nagyon instabil nemzetközi rendszerrel van dolgunk, ez pedig hatással lesz Amerika biztonságára és prosperitására is.

William Taylor korábbi kijevi amerikai nagykövet szerint pedig ha Oroszország újra fel tudja építeni befolyási övezetét és uralma alá hajtani Ukrajnát, nem fognak megállni ott, folytatni fogják. Taylor úgy véli, ebben az esetben Moszkva agresszívabban viselkedhet a kiberhadműveletek vagy a nyugati választások befolyásolása területén.

Az Egyesült Államok számára közvetlenebb (presztízs)veszteséget jelentene Ukrajna elfoglalása, amennyiben az Ukrajnának az utóbbi években nyújtott támogatást nézzük.

AMERIKA 2014 ÓTA 2,5 MILLIÁRD DOLLÁRRAL SEGÍTETTE UKRAJNÁT, CSAK TAVALY 400 MILLIÓVAL.

Egy sikeres orosz megszállás esetén ez lényegében ablakon kidobott pénznek bizonyulna, ugyanis nincs olyan számítás, hogy Ukrajna sikerrel küzdjön meg teljesen egyedül Oroszországgal szemben.

A NATO Európában (sötétkékkel a tagállamok). - Forrás: Wikimedia Commons

A NATO védelmi vonalának nyugatabbra tolódása

A Szovjetunió felbomlása után Ukrajna nagyon fontos szerepet töltött be Oroszország és a Nyugat viszonyában: pufferzóna volt, amely átmenetet jelentett a nyugati szövetségi rendszer és Oroszország között. Hasonló szerepet töltött be Fehéroroszország is, bár kisebb mértékben, egészen a 2020-as elnökválasztásig, amikor Aljakszandr Lukasenka elnök lényegében Putyinnak köszönhetően mentette meg hatalmát. Fehéroroszország azóta teljesen elvesztette puffer jellegét, az utóbbi hetekben pedig megindult orosz csapatok telepítése az országba.

Oroszország és a Nyugat között így az egyetlen pufferzóna mára Ukrajna maradt, és ha ez az ország is az orosz befolyási övezetbe kerülne, ez utóbbi Románia, Magyarország és Szlovákia határaiig húzódna. Amint arra Kagan is rámutat, ezzel a Fekete-tenger nagyrészt orosz tengerré válna, ami az ugyancsak NATO-tag Törökországra helyezne nyomást. Mindez Kagan szerint teljesen átalakítaná a stratégiai helyzetet Európában.

Az, hogy Fehéroroszország lényegében teljesen betagozódott az orosz befolyási övezetbe, kihívás elé állítja a balti államokat és Lengyelországot is. A lengyel–fehérorosz határnál kibontakozott tavalyi migránsválság már megmutatta Lengyelországnak és a balti államoknak, milyen problémák jelenhetnek meg két érdekszféra közvetlen határánál. Nem véletlen, hogy Lengyelország kerítésépítésbe kezd a határon.

Ráadásul a balti államokat, amelyek mindhárman határosak Oroszországgal, csak egy 104 kilométeres határszakasz, a Suwalki-folyósó köti össze Lengyelországgal, illetve vele együtt a NATO többi tagállamával. A Suwalki-folyósó két végén pedig a kalinyingrádi orosz exklávé és Fehéroroszország fekszik, vagyis ha a folyósót Oroszország elvágja, a NATO szárazföldön nem tud segítséget nyújtani a baltiaknak egy esetleges orosz támadás esetén. Ez tehát jelentős biztonsági problémát jelent Lengyelország és a balti államok számára, de Ukrajna orosz megszállásával jóval nagyobb lenne az orosz befolyási övezet NATO-val közös határa.

Eastern Approaches: Reconnoitering the Suwalki Corridor https://t.co/JOu1tvElmz via @JamestownTweets pic.twitter.com/2N1eFIuIif

— Nino Brodin (@Orgetorix) April 17, 2021

MINDEZ AZONBAN NEM KÍVÁNT KÖVETKEZMÉNYEKHEZ VEZETHET PUTYIN SZÁMÁRA, MÉGHOZZÁ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EURÓPAI JELENLÉTÉNEK MEGERŐSÖDÉSÉHEZ.

Bármennyire terjeszkedett ugyanis kelet felé a NATO, a hidegháború végével Amerika látványosan elkezdett kivonulni Európából, az utóbbi években pedig Kína vált az első számú biztonsági kockázattá számára, ezért mostanra a csendes-óceáni térségre helyezte át a fókuszt. Míg 1989-ben még 248 ezer amerikai katona állomásozott a Német Szövetségi Köztársaságban, számuk tavaly szeptemberre 35 ezerre esett vissza. A 27 ezer Nagy-Britanniában állomásozó amerikai katona száma harmadára csökkent, Görögországban pedig 3382-ből 429 katona maradt. Az ukrajnai krízis miatt azonban az amerikai jelenlét újra megerősödhet, ráadásul éppen a NATO keleti végein, Lengyelországban és Romániában. Ez pedig nem épp olyan kimenetelnek tűnik, amilyet Putyin eredetileg kívánt volna. (Portfolio)