Mocskos módszerekkel dolgozik a Fidesz kegyeltje
Továbbra is a Magyar Közösség Pártját tekinti a szlovákiai magyarok képviselőjének a Fidesz, miközben az MKP a parlamenti küszöb alatt teljesített a választáson - írja a 168óra.
Pedig mocskos módszereket és a magyar kormány támogatását is bevetették a Most-Híd ellen, amely ennek ellenére kormányerő lett.
Hamisított fényképeket használt fel a szlovákiai kampányban a Magyar Közösség Pártja, többek között olyan fotókat terjesztett, amelyeken Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke a győri vasútállomáson győzködi a menekülteket, hogy menjenek át Szlovákiába. Bugár persze életében nem járt a győri vasútállomáson – mondta el a 168 Órának adott interjújában.
A két párt közötti ellenségeskedést a Fidesz oszd meg és uralkodj politikája gerjesztette. A Fidesz ugyanis az MKP-t tekinti a szlovákiai magyarok képviselőjének, ennek megfelelően ad meg a pártnak minden támogatást. Ebben az sem zavarja, hogy az MKP be sem jutott a parlamentbe, míg a Híd a kormánykoalíció tagja. A mesterségesen gerjesztett széthúzásnak mindenesetre az lett a következménye, hogy a választáson a magyarlakta vidékeken volt a legalacsonyabb a választási részvétel.