Mumus az óvodában – Orbán gyerekek közt garázdálkodik
Persze azt is gondolhatnánk jóhiszeműen, hogy a miniszterelnök végre felismerte komoly hiányosságait és ezt kezelendő beiratkozott az óvodába valamiféle speciális felzárkóztató program keretén belül.
De sajnos nem erről van szó. Két héttel a választások előtt Orbán Viktornak az a zseniális ötlete támadt, hogy ugyan miért is ne fertőzné meg a legkisebbek agyát baromságaival? Kérdés, hogy mit keres egy politikus bármilyen oktatási intézményben, ahol elviekben tilos lenne bármilyen politikai tevékenység.
Hogy kampánytevékenységről van szó azt csak onnan tudhatjuk egészen biztosan, hogy az intézmény vezetője, Csillag Istvánné határozottan tagadja azt. Természetesen nem azt állítjuk, hogy önszántából hazudna.
„Az Index megtudta, a dadi óvodát látogatta meg a miniszterelnök, a lap így meg is kereste a videóban is szereplő Csillag Istvánné óvodavezetőt, aki elmondta: Igazából nem is hozzájuk ment a kormányfő, hanem velük szembe, egy egyházi épületbe, a gyerekek pedig a kerítésen keresztül nézték a nagy fekete autókat és örömmel integettek.
A tanárnő szerint az egész esemény csak véletlen volt, kampányról szó sincs, az épületbe nem ment be és nagy örömmel látták.
Csillag Istvánné szerint a szülők nem lesznek mérgesek, majd hozzátette, semmi rosszat nem szabad kihozni ebből.” /24.hu/
Valamiért nem tudjuk elképzelni a pökhendiség mintaképéről, hogy „csak úgy” benézzen egy óvodába, ahová nem valamelyik közeli barátja, vagy hozzátartozója járatja gyermekét, így az óvodavezető szavai nem tűnnek meggyőzőnek.
Ahogy az a teljesen természetes védelmi reakció is érthető, hogy szerinte „a szülők nem lesznek mérgesek”. Egy óvodába igen kis eséllyel jár csak fideszes család gyereke, bár tudjuk ilyen irányú törekvéseket is bátran feltételezhetünk a kormányról. Azt viszont nem mondhatja az óvodavezető, hogy nem mindenki örült látogatásának.
Gyorsan válthatók errefelé az intézményvezetők, nem kellő párthűség gyanúja esetén.
Másfelől, ha mégis így van és csak Fidesz szimpatizáns családok járatják az említett óvodába csemetéiket, máris válaszra lelhetünk arra a kérdésre, hogy mi az ördögöt keresett ott Orbán.
***
A zoom.hu azóta kiderítette , a miniszterelnök váratlanul toppant be, nem volt előzetes egyeztetés. Amikor megkérdezték tőle, hogy ezek szerint a szülőket sem kérdezték meg arról, hogy gyerekek szerepelhetnek-e egy videóban, akkor az óvodavezető bontotta a vonalat.
És akkor a végére még egyszer ez az etikátlan és jogsértő kampányfogás: