Munkaalapú társadalom
"Mindenki dolgozhat, aki akar", nos ez Valéria esetében nem igaz. Olvasónk levélben írta meg a szomorú valóságot arról, hogy mi vár azokra a dolgozni akaró emberekre, akik rokkantak. Levelét változtatás nélkül közöljük.
"Tisztelt szerkesztőség
Sokáig gondolkoztam azon hogy szót emeljek azzal kapcsolatban hogyan alázzák meg a rokkantakat akik munkát szeretnének vállalni.
Elmesélem, a történetemet röviden, ami szerintem nem egyedi. Felvettem a kapcsolatot egy munkaközvetítő céggel, akik munkaközvetítések foglalkoznak a cég call center ügyfél-szolgálatra keresett munkavállalókat. Feltüntetve nincs és nem is volt, hogy rokkant ellátottak nem kaphatnak, munkát illetve nem tudnak számukra munkát ajánlani. Mert ellátottak erre a munkára nem jelentkezhetnek. Tehát kritériumként nem volt feltüntetve. Mindent elmondtam a toborzónak azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételek mellett vállalhatok munkát. Mindent ismertettem vele azt is hogy a minimálbér kétszeresét kereshetem meg munkadíjként. Aminek a lényege az, hogy a három hónap átlaga nem haladhatja, meg a minimal bér kétszeresét.
A toborzó azt mondta bőven alatta van az összeg, amit az adott munkakör munkabérként kaphatok. Ez után tájékoztatott arról, hogy a kollégája keresni fog, mert ö intézi a továbbiakat. Ugyan is el kell mennem egy üzem orvosi vizsgálatra, amire foglal majd időpontot. Ez megtörtént.
Elmentem az orvosi vizsgálatra ahol alkalmasnak ítélték a munkavállalást. Miután ez megtörtént felhívtam a „kollégát” és elmondtam, hogy megtörtént az orvosi vizsgálat. Közölte, hogy menjek be és kössük meg a munkaszerződést. Miután bementem közölte velem, hogy nem tudnak felvenni, mert ellátásban részesülök. Holott ez nem volt kritérium a munkavállalás szempontjából. Ezt közölte velem azok után, hogy elég sokat kellett utaznom az orvoshoz majd hozzájuk. Azt is elmondta, hogy nem tudnak alkalmazni, mert nincs lehetőségük felvenni egy bérszámfejtőt miattam. A legnagyobb gond az, hogy ezzel akarta véleményem szerint kikerülni azt, hogy miért nem akarnak alkalmazni. Amit biztosra veszem, hogy a rokkantságom az oka. Pedig a kollégájával beszéltem látott engem pontosan tudta, hogy tudok közlekedni kommunikatív, vagyok. Igaz a bal kezem részlegesen lebénult, de egy kézzel tudom kezelni a számítógépet
12. évig dolgoztam hasonló területen akkor ez nem jelentett gondot. Most miért lett ez hirtelen gond? Hiszen egy kézzel jobban kezelem a számítógépet, mint egyes emberek két kézzel. Ahogyan bánnak a rokkantakkal az már minden határon túl megy, és nem mernek szót emelni, mert kihez is fordulhatnának? Nincs senki, sem aki valóban az érdekeikért kiállna és képviselné őket.
A rokkantak is emberi erőforrásként tekintenek, mint a Hitleri Németországban. Mert már csak egy iktató szám lett az ember, akinek hiába vannak alkotmányos jogaik. Sajnos az a tapasztalatom hogy a pártok is csak felhasználják ezeket a szerencsétlen embereket. De valódi érdek képviseletet egyik sem mutat feléjük. Lehet mutogatni „rokkant tolószékes közszereplőket” egyes képviselők reklám és kampányfogásként lefotózhatják magukat ezekkel a közszereplőkkel.
De érdemben semmit sem tudnak ezeknek az embereknek a gondjaikról és nehézségeikről Mit tehet az a rokkant, aki dolgozni szeretne, de olyan munkákat és munkalehetőségeket kínálnak részükre, ami megalázó a rokkant állapotú emberek számára kivitelezhetetlen és alulfizetett.
Sőt a nyugdíj időbe nem is számolják be?
Három hónapig alkalmazzák, őket ameddig nem kell adót fizetni a NAV felé?
Magyar Köztársaság alkotmánya tartalmazza a következőket
Alapjogok.
20. A MUNKÁHOZ VALÓ JOG
(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
1 Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
2.Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
Ki képviseli ezeket az embereket, akiket ebben a "Magyarország" nevű munkaalapú társadalomban humán erőforrásként falaznak be? Miért engedik ennyire kizsákmányolni és megalázni őket? Azok a képviselők, akik a több százezres tiszteletdíjat felvéve elfeledkeznek azokról, akiket valóban képviselni és segíteni kellene. Pedig ezek az emberek is fizetnek adót. Az ö adójukból is fizetik azokat a képviselőket, akiknek nincsenek megélhetési gondjaik."
Név és cím a szerkesztőségben