MZP a DK, az MSZP és a baloldal megsemmisítésére készül
Márki-Zay azt a hamis látszatot kelti, mintha ő a megjelenésével és a megválasztásával elsöpörte volna az egész eddigi ellenzéket, miközben a leváltottnak mondott ellenzék közös jelöltje.
Ahogy Orbán Viktor 2010-es választási győzelmének éjszakáján elmondott beszédéből is ki lehetett olvasni, hogy egy önkényuralmi rendszer bevezetésére készül, úgy Márki-Zay Péter győzelmi beszédéből is ki lehet olvasni, hogy egy autokrata szélsőjobboldali vezér vette át az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelölti posztját, akinek nem Orbán a fő ellenfele, hanem a baloldal. Orbán csak annyiban, hogy útjában áll a hatalmi vágyainak. Ez még az a pillanat, amikor elmondható, hogy létezik az “ellenzéki összefogás”, mert annak napjai meg vannak számlálva. - írja az Amerikai Népszava
Márki-Zay azt állította, hogy „kivételes ez az alkalom, mert ma ellenzéket is váltottunk”. Ezt hogyan kell érteni? A lelkendező hívek elmennek az ilyen mondatok mellett, pedig nem szabad. Tessék megmagyarázni, mit jelent Márki-Zay Péter állítása, miszerint “ma ellenzéket is váltottunk”. Milyen ellenzékre gondol? Tudomásunk szerint az ellenzék minden pártja az ellenzéki összefogás része, s ő ennek az összefogásnak lett a miniszterelnök-jelöltje. Őket váltotta volna le? Mindet vagy csak a baloldaliakat? Kit váltott le? Ha nem őket, akkor azokat, akik nincsenek az összefogásban?
Márki-Zay naponta kényszerült bocsánatkérésre az előző napi állításai miatt. Egy országos jelentőségű politikus ezt nem engedheti meg magának. Most kijelentette, hogy leváltotta az “ellenzéket”, ezzel hat az emberek érzelmeire, és nem tudjuk, kit váltott le és hogyan? Államférfi ilyen kijelentéseket nem tehet. Ki ellen irányítja a gyűlöletet, s kinek kell úgy tekinteni magára, mint leváltottra? Ezt a kijelentést számon kell kérni. Márki-Zay mondja meg, hogy kit/kiket “váltott le”? Esetleg az egész baloldalt? A jelszóból talán csak annyi igaz, hogy “nem bal”?
Azt mondta erről, hogy “leváltottuk a szocialista pártból azokat, akik féltek a változástól. Leváltottuk azokat, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett venni.” Hol vannak ezek a szocialisták? Az MSZP nem indult vele szemben, hanem őt támogatta. Az MSZP jelöltje Karácsony Gergely volt, aki a javára visszalépett. Akik el sem indultak vele szemben, azokat hogyan váltotta le? Ha nem ő nyer az előválasztáson, akkor sem azok a szocialisták lennének az ellenzékben, akik “üzleteltek a hatalommal”, akiket “meg lehetett venni”. Valami nem stimmel.
Tudtunk szerint Dobrev Klárát győzte az előválasztáson, aki nem a szocialista párt tagja, és nem leváltotta, hanem csak a miniszterelnök-jelölti versenyben legyőzte. De az ellenzéki összefogásban közös kormányt kell alakítania vele is, a többi ellenzéki párttal is, az MSZP-vel is. Kit váltott le akkor? Vagy Dobrev Klára, a legnagyobb balliberális ellenzéki párt jelöltje lenne a leváltott ellenzék, hiszen őt győzte le? Róla mondja, a leendő koalíciós partnerről, hogy “üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett venni”? Bizonyíték? Ez nevetséges hazugság.
Márki-Zay azt a hamis látszatot kelti, mintha ő a megjelenésével és a megválasztásával elsöpörte volna az egész eddigi ellenzéket, miközben a leváltottnak mondott ellenzék közös jelöltje. Vagy ezután tervezi kiszervezni a neki nem tetsző ellenzéki pártok tagjait és szavazóit magának, ők pedig mehetnek a levesbe? Márki-Zay hívei azt terjesztik, hogy nemcsak Gyurcsánynak és Dobrevnek, hanem az egész DK-nak el kell tűnnie a színről. Vissza kell léptetni a DK jelöltjeit is, mert nincs esélyük győzni az egyéni választókerületekben sem. Ezt Márki-Zay terjesztette el róluk.
Márki-Zay uszító propagandája nyomán ez teljesen logikus következtetés, az általa mondottakból ez következik. Hívei azt várják, hogy ezt mondja is ki. Nyilván a fűnyíró itt nem áll meg, hanem jön az MSZP is, és mindenki más, aki nem állt azonnal és teljes szívvel Márki-Zay mellé. De a baloldal mindenképp, mert ő a baloldalt gyűlöli, nem Orbánt. Márki-Zay propagandája és a mostani bejelentése az “ellenzék leváltásáról”, egyértelmű szándékot mutat: el akarja tüntetni vagy el akarja jelentékteleníteni a liberális baloldal megmaradt pártjait.
Tagjaikat és a választóikat be akarja olvasztani a maga szélsőjobboldali, nacionalista táborába, a “tiszták koalíciójába”, a korrupcióellenes demagógiával. Ki fogja szorítani ezeket a pártokat az ellenzéki összefogásból. Aki nem hagyja el a DK-t és az MSZP-t, s aki nem áll mellé, az a leváltandó gyűlöltek, a nem tiszták, a korruptak, a lefizethetők és a zsarolhatók közé kerül, célponttá válik. Soha nem látott gyűlölet szabadul fel az ellenzéki oldalon. Márki-Zay ki fogja szorítani őket az ellenzéki összefogásból, hogy induljanak egyedül, ha akarnak, és essenek ki. A szavazóik álljanak át.
Márki-Zay még az amishoknál házalt, amikor az Amerikai Népszava már keményen kritizálta az MSZP-t és a DK-t is. De ha egy fasiszta akarja ezeket megszüntetni, nem tisztának minősíteni, és a létjogosultságukat megkérdőjelezni, a baloldalt felszámolni, az ellenzéki tábort ellenük fordítani, őket démonizálni, akkor hazamegyünk, és belépünk egyszerre mind a két pártba, és minden olyan pártba, amelyet Márki-Zay halálra és megsemmisülésre ítélt. Erre fogunk biztatni mindenkit, és antifasiszta mozgalmat indítunk Márki-Zay Péter ellen.
Nem szeretjük sem az MSZP-t, sem a DK-t, ők sem szeretnek minket. De azt, hogy egy hataloméhes fasiszta megkérdőjelezze bármilyen pártnak a létjogosultságát, megbélyegezze őket és azokat, akik őket támogatják, kollektíven “nem tisztának” minősítse őket, mintha ő lenne az atyaúristen, az ellen tiltakozunk. Azt, hogy egy nacionalista jobboldali, akinek legfontosabb a székely valami támogatása, meg a határon túli magyarok, aki sunyi módon becsapja és az Orbántól való szabadulás ígéretével elcsábítja a baloldali szavazókat, a baloldalt pedig megsemmisítse, azt már nem.
Mindezt azért, mert Márki elhitette az emberekkel, hogy ők a győzelem kerékkötői. Ez az ember beszél szeretetről, aki ilyen gyűlöletet indított el, és célponttá tett nála sokkal különb embereket.
*
Szeretnénk felhívni a figyelmet még egy “apróságra”, ami mellett egy hiszterizált fanatikus elsétál: Márki-Zay azt mondta, “egy hét lépcsős hegyet lát maga előtt, illetve már részben maga mögött”. Egy demokrata azt képzelné, hogy ez a hét lépcső a diktatúra megdöntésének, Orbán leváltásának hét lépcsője, az ellenzék győzelmének hét lépcsője, de nem. Ez Márki-Zay személyes hatalomra jutásának a hét lépcsője. Íme, ezt mondta:
- lépcső Hódmezővásárhely volt 2018-ban.
- lépcső a Mindenki Magyarországa Mozgalom, illetve a Kossuth-körök megalapítása.
- lépcső a 2019-es önkormányzati választás.
- lépcső a megállapodás volt az ellenzéki összefogásról.
- lépcső az előválasztás.
- lépcső most jön, “a kemény kampányidőszak, amiben nem szabad engedni az eddigi lendületből” (az szép lesz, a leváltott ellenzéket elküldi a Gulágra?).
- lépcső a közös győzelem lesz a 2022-es választáson.
Ez Márki-Zay Péter hatalomra jutásának hét lépcsője. Ez a karrierista vezér útja a hatalomba. Már most legendát gyárt magából. Saját személyét és politikai felemelkedését állítja középpontba, mint akinek küldetése van. De egy küldetéses embert már ismerünk, Orbán Viktornak hívják. Mi, a leváltott ellenzékiek, közszolgát keresünk, aki szolgálatnak, nem küldetésnek, kiválasztottságnak tekinti a pozícióját, amit még meg sem szerzett. De Márki-Zay bennünket már leváltott, mi nem tartozunk a tiszták közé az ósdi komcsi felfogásunkkal, amivel felismerjük benne Orbán klónját.
*
Nemcsak udvariatlan ízléstelenség, hogy megköszönte a DK – szerinte 10 százaléknyi – szavazójának, hogy rá szavazott. Egy demokratikus választáson a vesztesre, és amúgy a saját pártjuk jelöltjére adott szavazat is ugyanannyit ér, mint a győztesre adott szavazat, és egy demokrata részéről köszönet jár érte. De a bunkóság mellett ez rámutat arra a szikár tényre, hogy itt csak egy jó és igaz van, az pedig ő maga, és aki rá szavazott, az szavazott jól, a többi leváltandó. Ezért az ellenfélnek is rá kell szavazni. Át kell állni. Arra szólította fel a DK tajait, hogy rá szavazzanak, ne saját pártjukra.
Megtámadott egy másik pártot a keresztény szeretet hódmezővásárhelyi apostola. Ez pontosan kifejezi a szándékot, hogy a baloldal szavazóival meggyűlölteti saját pártjaikat, elcsábítja őket, és a baloldal pártjait lenullázza. Ez az ember nem Orbánt vette célba, hanem a baloldalt. Először a baloldaliakat mérgezi meg, állítja maga mellé, majd Orbán pozícióját akarja megszerezni. Se nem jobb, se nem bal, hanem Márki-Zay. Ehhez képest Orbán egy ultraliberális Soros-ügynök progresszív demokrata.
Ezzel összefügg az, hogy a “kereszténységével” és a dühből megvert hét gyerekével házaló Márki-Zay mit gondol a szeretetről, és miféle szeretetet hirdetett meg. Ennek jegyében Márki-Zay Péter “új kultúrát akar hozni Magyarországnak, ahol a szeretet lesz az irányadó, mert a sötétségét nem lehet sötétséggel legyőzni”. Te jó ég, Isten segíts! Megint egy új kultúra jön, amit egy politikus akar elhozni Magyarországnak. Éppen most nyögi az ország az előző messiás új kultúráját, az is keresztény, az is a szeretet hirdeti, és már itt a másik népboldogító messiás.
Nem lehetne, hogy egy ellenzéki jelölt ne hozzon új kultúrát, csak állítsa helyre a jogot, különben pedig az új kultúrájával menjen a picsába? Szabad ilyen világosan beszélni? Elegünk van azokból, akik új kultúrát hoznak. Akik a “szeretetet”, azokból meg pláne, mert olyan gyűlölet, amit ezek gerjesztenek, nélkülük nem lenne. Elég az ájtatoskodó képmutató farizeusokból, akik megmondják, mi a jó és mi nem, akik a jó megtestesítői, és akik mindenkit elszámoltatnak, de őket nem lehet elszámoltatni.
*
A szeretetről mindent elmond a hazaárulózás, a gyurcsányozás, az ellenzék megosztása, ártatlan emberek kollektív tolvajozása, mert aki nem vele van, azt “meg lehetett venni”. A szeretetről Márki-Zay azt mondja: “szeretettel, magyarként fogunk keblünkre ölelni minden cigányt, minden zsidót, minden meleget, minden fogyatékkal élőt, minden népit és urbánust, és igen, szeretettel fogjuk magunkhoz ölelni a fideszeseket is. Ezt a harminc éves háborút kell lezárnunk egy békével. Erről szól valójában a 2022-es választás.”
Jaj de jó, itt van a centrális erőtér, mindenki benne van, kivéve a leváltott ellenzék, akikről csak annyit tudunk, hogy nem rá szavaztak, mert akik rá szavaztak, azok váltották le őket. Mindenkit a keblére ölel Márki-Zay Péter, csak a hazaárulókat és a leváltott ellenzéket nem, csak azokat nem, akik nem őt támogatják. Azokra leváltás és elszámoltatás vár. Lehetsz még akár cigány vagy zsidó, meleg és fideszes is, magyarként ölel keblére ez a tiszta magyar ember. De ez nem vonatkozik rád, ha nem engedelmeskedsz neki és nem szavazol rá. Akkor korrupt vagy, a múlt sötét árnya.
Belefért megint egy kis buzizás is, aminek nem biztos, hogy örülnek a melegek, még akkor sem, ha Márki-Zay azt hiszi, hogy ezzel őket védi. A legdurvább szélsőjobboldali rögeszme sejlik fel a nagy buzizás mögött: “ha a melegek mellett kiállsz, Péter, a baloldaliak és a liberálisok rád szavaznak”. Ez a legdurvább lenézése és megvetése a balliberálisoknak. Igazi demokratának eszébe sem jut az, hogy “magyarként” ölel keblére “cigányt, zsidót, meleget, fogyatékkal élőt”, mert fel sem merül benne, hogy mitől ne lennének ők magyarok? Demokrata észre sem vesz ilyen különbséget.
Végezetül felhívjuk a figyelmet még egy mozzanatra, amiről olyan demokrata, akinek nincsenek autokratikus vágyai és ambíciói, nem beszél. Márki-Zay “árulókról” beszélt, ami a paranoia biztos jele, a hatalmát féltő és engedelmességet követelő vezér attitűdje. Miért lenne bárki “áruló”? Miért kell félni előre az “árulóktól”? Ha valakinek más lesz a véleménye, akkor az “áruló”? Azt mondta ennek kapcsán, hogy “háborúba csak olyanokkal lehet menni, akik nem árulják el, akik politikai oldaltól függetlenül akarnak leszámolni a korrupcióval”. Aki nem ért vele egyet, az korrupt.
*
Tájékoztatjuk Márki-Zay Pétert és híveit, hogy nemcsak a korrupcióval kell leszámolni, hanem a keresztény-nemzeti illiberális ideológiával is, amely az Orbán-rendszer alapja. A korrupciót pedig mindenki fel akarja számolni, politikai oldaltól függelenül, de azt nem akarja mindenki, hogy bizonyíték és tények nélkül húzzon bárki egyenlőségjelet az Orbán-rendszer és a 2010 előtti jogállami rendszer és annak szereplői között, és politikai alapon kriminalizálja őket.
Ha van valami bizonyíték, akkor az igazságszolgáltatás járjon el. De politikai alapon a 2010 előtti pártokkal, politikusokkal szemben kollektív uszítást folytatni szélsőjobboldali boszorkányüldözés és gyűlöletkeltés. A nagy szeretet és az új kultúra jegyében. Hazugság, hogy az elmúlt 30 évet egyformán meg kell tagadni és ki kell dobni. Csak fasiszták hirdetnek állandóan új kezdetet. Az elmúlt 30 évben volt húsz év demokrácia. A harc a szélsőjobboldali támadásokkal szemben volt mindig, ami a demokráciát veszélyeztette, és ezt a harcot elveszítettük.
A Márki-Zay által emlegetett “ellenzékváltás” a többpártrendszer maradékának felszámolása, és cserébe az egypártrendszerű népi mozgalmat állítja. A népi mozgalom az maga a csőcselék. Ezt már Walter Lippmann, Sebastian Haffner és Jose Ortega y Gasset megírta. Ez maga az őrület. Ami nem sikerült Orbánnak tizenöt év alatt, azt Márki-Zay beindította. Aki nincs velünk, az ellenünk van. Ez Orbán és a fasiszták ideológiája. Ennél még Kádár is felvilágosultabb volt. Ez valami borzalom. Másik oldalról az önbecsülés lerombolása, ami a megsemmisülés előszobája.
Megérkezett a baloldali liberális ellenzékbe egy szélsőjobboldali attitűddel rendelkező vezér, aki a balliberálisok szavazataival akar hatalomra kerülni, mert az ő természetes szavazói ma Orbánra szavaznak. Ahogy megy előre, úgy kell beállni mellé, felsorakozni mögé. Árgus szemekkel figyelik az árulókat, s aki kilóg a sorból, azt majd leváltják, mint aki nem tiszta. Gratulálunk, izgalmas lesz végignézni, ahogy az ellenzék szétveri saját magát, megsemmisíti a baloldalt. Keresik az árulókat, és listázzák, kiket kell az ellenzékből leváltani. Aki nem gyanús, az mind gyanús. 1984.
Orbán leváltotta a demokratikus jogállamot, Márki-Zay leváltotta az ellenzéket. A fülkeforradalom után itt a “kicsik forradalma”. Nem hittük volna, hogy ez az ország tud még mélyebbre süllyedni, de tud. Fel sem fogják, hova jutottak. Shakespeare drámái unalmas giccsek ehhez képest, Machiavelli csak tanulhat. Itt pedig a liberális demokrácia alapjainak felszámolása a program, amit maguk a liberális demokraták támogatnak. Megőrült a világ. Nem először. (Amerikai Népszava)