h i r d e t é s

Nagy bajban lehet Orbán, ha már Gyurcsánytól is összecsinálja magát!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy bajban lehet Orbán, ha már Gyurcsánytól is összecsinálja magát!

2021. június 18. - 20:02

A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül – mondta Orbán Viktor miniszterelnök évadzáró beszédében a Fidesz-KDNP frakció debreceni kihelyezett ülésén a Magyar Nemzet néven megjelenő lap szerda esti beszámolója szerint.

Az MTI által is idézett lap a honlapján azt írta: „a képviselők minden eddiginél jobban várták a miniszterelnök beszédét, aki az egyik legszenvedélyesebb előadását tartotta”. A miniszterelnök összegzését a járványhelyzettel kezdte. „Orbán Viktor nem köntörfalazott, összegzése szerint az elmúlt egy évben súlyos nemzetközi válság volt, nem csak egészségügyi, de gazdasági is, mely súlyosan érintette a családokat, szétzúzta a hagyományos emberi kapcsolatokat” – írták. – Egyszerre volt tehát egészségügyi, gazdasági és szociális válság — hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor véleménye szerint Magyarország ezt a tripla válságot európai és világszinten is kiemelkedően jól kezelte, szerinte megnyertük az európai oltási versenyt, Európában Magyarországot tekinti a legjobban átoltott országnak. A kormányfő megerősítette, a sikeres oltásnak vannak gazdasági eredményei is, mert az országot egy-másfél hónappal korábban tudták újraindítani más európai országokhoz képest, ez a gazdasági növekedésben minimum 1 százalékos többletet jelent.

A cikk szerint a miniszterelnök kiemelte, a beadott oltások száma lehetővé tette, hogy a gazdaságot újraindítsák. Megismételte, „hogy egyetlen képviselő se felejtse el: ahhoz, hogy a gazdaság 2022 elejére visszatérjen a válság előtti szintjéhez, 5,1 százalékos növekedés kell idén”. Ennél magasabb növekedés esetén, minimum 5,5 százaléknál jelentősen csökkenteni tudják a munkát terhelő adókat, 200 ezer forintra tudják emelni a minimálbért, nyugdíj-prémiumot kapnak idén a nyugdíjasok, és jövőre folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését.

– A miniszterelnök hangsúlyozta, lesz családi adóvisszatérítés, februárban visszaadják a gyermeket nevelő családoknak azt az adót, amit 2021-ben befizettek és a dolgozó fiatalok adóját is eltörölték, a pénz, amit megkeresnek, az náluk is marad – olvasható a cikkben.

A Fidesz elnöke a közelgő választások kapcsán „útba igazította a képviselőket és harcra szólította társait” – írta a lap, hozzátéve: „a miniszterelnök szerint a kampányban elég, ha az igazat mondják a jelöltek, ami nem más, mint hogy valójában a Gyurcsány a Főnök”. Orbán Viktor beszédében úgy értékelt: Gyurcsány Ferenc „az igazi ellenfél, Karácsony és a többiek csak epizódszereplők”. – Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia – fogalmazott a kormányfő.

A cikk szerint a kormányfő Karácsony Gergely főpolgármesterről úgy beszélt, mint aki „csak egy epizódszereplő a Gyurcsány-show-ban”. A miniszterelnök szavai szerint Karácsony Gergelynek „nem a Fidesszel van vitája, hanem a való élettel, a múltjában rejlő hazugságokkal, a nyelvtudás hiányával és a városvezetéssel” – írta a lap. (hang.hu)