h i r d e t é s

Ne a valóságot figyeld, hanem a Bazilikát! - Ennél durvábban már nem lehet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Ne a valóságot figyeld, hanem a Bazilikát! - Ennél durvábban már nem lehet

2019. május 16. - 17:02

 

Út nincs, de bazilikás tábla van.

A város romokban és akkor 13 milliárd forintért a kormány felújítja a Bazilikát.

Ezt persze sokan úgy élik meg, hogy a város kapott a Fidesz kormánytól 13 milliárd forint. Persze ez így ebben a formában nem igaz, mert nem Esztergom kapta, hanem a Bazilika. A pénz szempontjából meg annyi köze van a városnak a Bazilikához, hogy az ország legnagyobb székesegyháza közigazgatási határon belül helyezkedik el.

De térjünk vissza a buszpályaudvarhoz és annak vadonatúj táblájához.

A kép bal oldalán látható útról hiányzik az aszfalt, mert csatornáztak és úgy gondolta az önkormányzat, hogy mivel idén ősszel, a tervek szerint a választási kampányban a Fidesz átadja a sok-sok éve épülő és korszerűsödő Budapest-Esztergom vasútvonal ékkövét, az intermoduláris csomópontot, amit mi emberek csak IMCS-nek hívunk, a város alpolgármester pedig csodának, már nem biztos, hogy le kell aszfaltozni.

Az arra élők és a buszok futóművei pedig biztosan nem sínylik meg a fokozottabb igénybevételt. Gondolom a futóműjavításról szóló számlák leadásának helyéről és módjáról majd az önkormányzat értesíti az esztergomiakat.

Az alábbi videó alig egy hete került fel a Facebookra az esztergomi buszpályaudvaron tapasztalható állapotokról:

Ami pedig a plakáton lévő képet illeti

Amolyan "láttam már valahol ezt a képet" érzésem kezdett lenni a tábla nézegetése közben, és nem sok keresgélés után megtaláltam a fénykép forrását is, amely nem más, mint a NER helyi szócsövének Facebook oldala:

A képet >> ide kattintva << lehet kommentálni.

Tényleg olyan ez az egész, mintha egy nagy család lenne ez a város-menedzsment. Mindenki csinál mident, és időnként mindenki fizet és intéz ezt-azt magának vagy rokonának vagy barátjának... 


 

h i r d e t é s