h i r d e t é s

Négyszeresére nőtt a hazai gyógyszervásárlás

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Négyszeresére nőtt a hazai gyógyszervásárlás

2020. március 24. - 08:22

Mintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben - közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Forrás: MTI Fotó: Balázs Attila

Hozzátette: a vásárlások jelentős része a házi patikák feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit.

A kamarai elnök hangsúlyozta: a gyógyszertárak helytállnak a koronavírus okozta nehéz helyzetben is.

Hankó Zoltán a gyógyszertárak ellátásával kapcsolatban elmondta, hogy naponta egyeztet a nagykereskedőkkel, akik - ugyan nem mindig a rendeléssel azonos mennyiségben, de - jelenleg már folyamatosan tudnak szállítani a gyógyszertáraknak.

(MTI)