h i r d e t é s

"Nem a lóláb lóg ki, hanem az egész ló"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Nem a lóláb lóg ki, hanem az egész ló"

2020. január 18. - 08:43

Nem kapott érdemi választ Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon felügyeletéért felelős tárca nélküli minisztertől a Mátrai Erőművel kapcsolatban feltett kérdéseire Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője.

Mátrai Erőmű - Forrás: MTI

A politikus közösségi oldalán vélekedett úgy, hogy egyre zavarosabb a Mátrai Erőmű körüli kormányzati magyarázkodás.

„Megérkezett egy válasznak szánt írás. Nos, nem halmoztak el információval, mondhatnám úgy is, hogy a válaszadó államtitkárt sem a kérdések, sem a helyesírási szabályok nem zavarták a levél megfogalmazása során" – írja Tóth, aki még karácsony előtt fordult írásbeli kérdéssel a miniszterhez. Azért hozzá, mert a kormányon belül, a Mátrai Erőművet megvásárló MVM Zrt. fölött ő gyakorolja az állam tulajdonosi jogait.

Válaszok híján, a szocialista pártelnök hat pontban foglalta össze, amit az eddigi kormányzati nyilatkozatok alapján tudni lehet a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatban:

– Az állam megvette a Mátrai Erőművet, de még nem tudja, mennyiért.

– A miniszterelnök szerint a munkahelyek védelme indokolja az ügyletet, más kormányzati szereplők szerint azonban a kormány klímavédelmi politikája és régiófejlesztési tervei indokolják.

– A kormány küzd a klímaváltozás ellen, ennek keretében most széntüzelésű erőművet vásárolt.

– Mészáros Lőrinc érdekeltsége be akarta zárni az erőművet, mert azt nem éri meg fenntartani, ezért most az állam sok közpénzt fog fizetni neki, hogy megszabadítsa a veszteséges üzlettől.

– A kormány biztosítani akarja az erőmű és a hozzá tartozó bányák 2100 dolgozójának – áttételesen 10.000 főnek – a megélhetést, ezért fokozatosan meg kívánja szüntetni a lignittüzelést, és így lignitbányászatot.

– A nemzeti vagyonnal történő gazdálkodásért felelős tárca nélküli miniszternek feltett, nemzeti vagyongazdálkodással kapcsolatos kérdésekre nem a nemzeti vagyongazdálkodásért felelős miniszter ad választ.

Egyértelmű, hogy ami kilóg, az nem a lóláb, hanem az egész ló. Idővel pedig minden részletre fény fog derülni, ha máskor nem, az elindított adatigénylési eljárás végén

– zárta a posztot Tóth Bertalan. (hirklikk.hu)