Nem hajlandó nyomozni az ügyészség Rogán szomszédjának 600 milliója miatt
A Fővárosi Főügyészség elutasította Hadházy Ákos feljelentését, és nem hajlandóak nyomozni a 600 millió forintból megrendelt kormányzati plakátkampány ügyében.
A Miniszterelnökség sürgősségre hivatkozva bízta meg a vonatkozó médiavásárlásokkal Rogán Antal propagandaminiszter szomszédjának, Csetényi Csabának a cégét, a HG 360 Reklámügynökséget - írja az Index nyomán a 444.hu.
Aztán novemberben jött egy újabb kiírás, ezúttal a kormányablakok népszerűsítésére, 1,57 milliárd forintért, amit ismét sürgősséggel tárgyaltak, és ismét Rogán szomszédjának cége nyert. Csetényi nem idén emelkedett fel, korábban behúzott már a lap szerint kilenc trafikkoncessziót is és a HG360 pedig 2013-ig 1,5 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert meg.
A 600 milliós kampány miatt Hadházy Ákos fordult Polt Péterhez, mert szerinte hivatali visszaélés büntette, valamint a közbeszerzés szabályainak megsértése miatt történt, mert a Miniszterelnökség nem választhatott volna nyílt versenyeztetés nélkül kivitelező cégeket.
Hadházy indoklása szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra a közbeszerzési szabályok szerint ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények állnak fenn, erről most azonban nem nagyon lehetett beszélni, hiszen a kormány a saját reformjainak működésével akart eldicsekedni.
Az ügyészség viszont elutasított az LMP-s politikus feljelentését, mert szerintük „önmagában abból a körülményből”, hogy nem állt fenn a sürgősségre hivatkozás törvényi előfeltétele, nem vonható le megalapozottan olyan következtetés, hogy... ezzel jogtalan előnyhöz akarta juttatni a vele szerződő gazdasági szereplőket."