Lehetetlen! Erre az a válasz, hogy a tanokat be kell mocskolni, el kell venni annak lehetőségét, hogy az Iszlám elvei szemeket nyissanak. Mivel a Korán a közember részére csak interpretációkon keresztül tehető érthetővé, a magyarázatok ferdítése, tanítások kitekerése folyik a mainstream kommunikációkban Muszlim társadalmakon belül és kívül. Így Iszlám országokról beszélni éppoly értelmetlen, mint keresztény országokról. Egyik sem létezik a klasszikus tanítások értelmében. Politika van itt is, ott is. Politika áll az Iszlám Kooperáció Szervezete (OIC) Öbölmenti Együttműködési Tanács (GCC) és minden más szervezet mögött, nem Iszlám elvek, ahogy Európában sem keresztény értékek működnek és ezt szűkebb hazámra is értem. Ilyen értékek nem léteznek. Egyetemes be nem tartott értékek vannak. Ezek az értékek mindenhol ugyanazok és egyetemesen sehol sem tartják be azokat. Ebben már tökéletes az egység.
Tehát hiába vitatkozunk, esünk egymás torkának különféle vallások nevei alatt, ha csupán emberi szemléletek vannak, melyeket rajtunk, egyszerű embereken keresztül ütköztetnek. Ezzel nem a hitet kérdőjelezem meg, ami szent és sérthetetlen, hanem az embert, aki ezt tette vele.

Allah bocsájtsa meg, de ma már Jézus és Mohamed (béke reájuk) is kitömött bábuk, akik szájába adnak általuk valósan, vagy valótlanul mondott gondolatokat. De sajnos nem a gondolat mélységén van a hangsúly, hanem a szándék célzatának sekélységével, amiért őket idézik. Általában ellentétes szándékból idézik őket, mint aminek érdekében megszólaltak valaha.
Nézzünk két esetet, ami a gyakorlatba átültetve ezer kérdést vet fel. Bizonyos, hogy azokat a praktikákat, melyeket kezdetben bármely vallás részéről lefektettek, a legjobb szándék vezérelte, semmi kétség. Így a bűnbánat és kiengesztelődés is az Úr előtt való tisztán állást szolgálta. Ehhez alapot adott János Apostol I. levele 1. rész 8-10:

8. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk van, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
9. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
10. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincsen mibennünk.

Láthatjuk, hogy a levél a bűntudat felébresztését szolgálja. Tehát a bűntudat nem volt mindig jelen egy ösztönszerűen élő társadalomban. Igen, de János Apostol I. levele 3:20-ban ezt írja: „Mert, ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.” Tehát Isten előtt közvetlenül állunk, Ő tudja mit rejtenek a szívek.

teret. Ez egy hosszú evolúció, melynek a vége a gyónás szentségének kiszolgáltatása. Itt már kérdések merülhetnek fel. Vajon, mindig János Apostol szellemisége vezette az egyházat, vagy politika? Mert egy hatalommá válással könnyűszerrel lehet a bűntudat felébresztésével, majd a bűn megvallásával a birodalom polgárainak gondolatairól, szándékairól térképet készíteni úgy, hogy a gyónás lelkiismereti elvárás legyen. Az emberek pedig serényen megvallották a bűnöket és lám! Az egyház mindig tisztában volt a hívek állapotával anélkül, hogy CIA, KGB módszereket alkalmazott volna. Az emberek magukat jelentették fel évszázadokon keresztül, akárcsak ma, amikor közösségi oldalakra posztolnak.
A gyónás gyakorlatilag önfeljelentés, ha az felelőtlen, hiteltelen személyek előtt történik. Hírt adunk állapotunkról.
Viszont a gyónás, önkitárulkozás evolúciójában elérkeztünk bűntudatunk elvesztéséhez. XII. Piusz pápa 1946. október 26-án az Amerikai Egyesült Államok bostoni nemzeti katekétikai kongresszusához intézett rádiós üzenetében hangzott el a már szinte szállóigévé vált mondata: „E század bűne a bűntudat elvesztése.” Ha 20. században elvesztettük a bűntudatot, akkor mit hozhat a 21.? És ha nincs bűntudat, akkor hol a lelkiismereti határ? Hogy döntök bűn és erény között? Márpedig ez az irány.

A mi házunk táján is történtek hasonló dolgok. Hogy egyet említsek, a dzsihád evolúciója, ami hasonló ívet ír le, mint a gyónásé, katolikus testvéreink esetében.
A dzsihád szó a Koránban leggyakrabban katonai összefüggés nélkül jelenik meg, „küzdelem Allah útján” (al-dzsihad fi szabil Allah) kifejezéssel. A klasszikus éra Iszlám jogtudósai és ulemái a dzsihád értelmezésében már katonai feladatvállalást is értettek. A dzsihádra vonatkozó számos szabályozást dolgoztak ki, beleértve a csatákban részt nem vevő személyek bántalmának tilalmát. A modern korokban a dzsihád elvesztette jogi összefüggéseit és ehelyett ideológiai, politikai összefüggésben alkalmazták. A jelenkori tudósok még ennek ellenére is a dzsihád védelmi és nem katonai szempontjaira helyezik a hangsúlyt:

Küzdjetek Allah útján azokkal, akik veletek hadakoznak, de ne szegjétek meg a törvényt. Allah nem szereti a törvényszegőket. (Korán 2:190)

Háború csak önvédelem esetén és jól definiálható keretek között engedélyezett. Ha mégis sor kerül rá, akkor tisztességgel, de nem könyörtelenül vívható meg. A cél csak a béke és Istenhez való ima szabadságának kivívása lehet. A szigorú határok áthágása tilos. Nők, gyerekek, öreg és gyenge emberek nem molesztálhatók, fák, termény nem pusztítható el. Ha az ellenség békefeltételekkel jön, nem utasítható el.

Néhány Iszlamista olyan agresszív interpretációt fogalmaz meg, mely messze túlhaladja a klasszikus elméletet.
A dzsihád változatai a belső („nagy”) dzsihád, mely az ember saját ösztönvilága feletti küzdelmet jelenti, valamint a külső („kisebb”) dzsihád, melynek további felosztásába tartozik a toll és nyelv dzsihádja (vita és meggyőzés) és a kard dzsihádja:

A Lélekre és annak elrendezésére, (Korán 91:7)

Allah teremti a lelket, alkotja meg annak összetételét, relatív tökéletességét és ruházza fel képességekkel azért, hogy adaptálódni tudjon az élet körülményeihez. Lásd: 39:2 és 2:117. Allah lehel bele, hogy megértse mi a bűn és mi a jó. A Jó és Rossz megkülönböztetésének képessége, pedig a legnagyobb adomány, amit ember kaphat.

Megvilágosodására, hogy mi gyarló és mi erény, (Korán 91:8)

Boldogul, ki tisztítja, (Korán 91:9)

Ibn Radzsb tudósítása szerint: Ibrahim ibn Abu Alqama így szólt, amikor az emberek visszatértek az egyik hadjáratból:

A kis dzsihádból visszatértetek a nagy dzsihádba. Megkérdezték: „Mi az a nagy dzihád?” Erre ő:

A szív dzsihádja.

Forrás: Dzsami’ Al-Ulum wal-Hikam 19
Sőt, Umar ibn Abdul Aziz kalifa ehhez hasonlóképpen vélekedett és a legnagyobb dzsihádnak a lélek dzsihádját tartotta annak ellenére, hogy számos csatát vezetett az Iszlám ellenségeivel szemben.

A “mudzsahid” az, aki Allah, a Magasságos útján leküzdi önmagát.
Forrás: Musznad Ahmad 23445, Fokozat: Autentikus (Szahih)

A legtöbb nyugati író a külső dzsihádot az Iszlám tradíciójával szemben a belső fölé helyezi, míg a kortárs Muszlim vélemény ezzel ellentétes. A Gallup intézel elemzése szerint a világ muszlim lakóinak véleménye nüánsznyi eltérést mutat csupán a dzsihád megítélését illetően.

Megfigyelhető azonban, hogy a klasszikus irodalmak egyike sem szól „Szent háborúról”, amit meg lehetne hirdetni támadó jelleggel. Ez egy manipulált gyakorlat, ami nagyon messze visz minket a dzsihád eredeti lelkületétől. Feltehetjük ma mindnyájan a kérdést, miután jobban megkaparásztuk hitünk gyökereit: mi a francot követünk ma? Helyesebben ki a francot követünk?
Kinek, ill. kiknek kell őszintén feltárnom lelkemet és kiadnom legbelső titkaimat? Egy bűnszövetkezetnek?
Egy másik bűnszövetkezet pedig arra buzdít, hogy békétlen legyek? Ne saját lelkem tisztaságáért, családom és közösségem védelméért harcoljak, hanem megbomlott elmék földi érdekeiért?
Vissza a címhez: nem ilyen, meg olyan értékek vannak, hanem egyetemes emberi értékek, melyeket senki sem tart be. Minket is a be nem tartásra köteleznek abban a pillanatban, ahogy a gyűlöletet becsempészik közénk.

Fenti tartalom nem zárja ki, hogy igenis léteznek egyének, lelkészek, papok, sejkek, akik tisztességesek, elkötelezetten tanítanak lelkiismeretük szerint és legtöbbször maguk is a szervezet visszaéléseitől szenvednek, sokszor áldozattá válnak.