h i r d e t é s

"Nem tesszük kötelezővé az oltást" - bejelentések a Kormányinfón

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

"Nem tesszük kötelezővé az oltást" - bejelentések a Kormányinfón

2021. január 14. - 12:32

 

Jó esély van a kínai Sinofarm vakcina nagy mennyiségű beszerzésére - mondta Gulyás Gergely. Beszélt arról is, hogy legkésőbb mikori nyitással számol a kormány, és azt is, mit csinál először a "lockdown" feloldása után.

Kormányinfó - Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az oltás önkéntes, és a kormány a jövőben sem teszi kötelezővé azt, ugyanakkor mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon, illetve, aki kapott, küldje vissza a nyugdíjasoknak kiküldött papírívet.

Kiemelte, az ország képes arra, hogy egy nap alatt több mint félmillió embert oltson be, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, ha lenne elég oltóanyag, akkor két héten belül végezni lehetne az oltással - tette hozzá a miniszter.

Úgy látjuk, hogy a lazításhoz egyelőre még sok az aktív koronavírus fertőzött még, hogy ne lehessen ezt még meglépni, de dolgozik a kormány az oltóanyagbeszerzésen. 19,7 millió oltást kötött le a magyar vezetés összesen 5 gyártótól, de az Európai Unión múlik a beszerzés, amelyet több kritika is ért - foglalta össze a miniszter a kormány álláspontját, aki szerint az EU-ból kilépett Egyesült Királyság gyorsabban halad. Korábban ezt az érvrendszert visszautasította az Európai Bizottság, amely jelezte, hogy a magyar kormány külön is léphetett volna vészhelyzeti jóváhagyással.

Minden módon azon dolgozik a kormány, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy legyen elég vakcina. Tárgyalunk a kínaiakkal és az oroszokkal is - mondta el Gulyás Gergely, aki hozzátette, hogy a kínai Sinovac-kal megállapodtak, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet jóváhagyására várnak. Kérdésre tisztázta, hogy egyelőre nem tulajdonítanak nagy jelenséget annak, hogy Brazíliában a kínai vakcina esetében csak 50 százalékos védettséget mértek, a politikus szerint a kormány álláspontja, hogy a gyógyszercégek versenyeznek egymással, ami miatt bármilyen termékről jöhetnek ilyen jelentések, az OGYÉI feladata, hogy az oltóanyagok hatékonyságát megvizsgálja.

A jelenleg rendelkezésre álló vakcinákkal az egészségügyi dolgozók elsőségéről nem volt vita, aztán az idősotthonok dolgozóit és lakóit oltják be. "Szükség esetén naponta félmillió embert tudnánk beoltani, ha lenne elég oltóanyag" - részletezte a miniszter, aki szerint így két hét alatt a teljes lakosságot immunizálni lehetne, ha rendelkezésre állna a szükséges mennyiség. A tájékoztató későbbi részében jelezte, hogy kizártnak tartják, hogy magáncégek előbb jussanak oltóanyaghoz, a piacon jelenleg államok versenyeznek, "aki azt állítja, hogy előbb szerez vakcinát, az rendőrségi ügy".

Nem kötelező, önkéntes lesz az oltás kérése, de mindenkit bíztat a kormány, hogy regisztráljon a vakcinára. Kérik, hogy a kapcsolattartás érdekében engedélyezzék a személyes adatok felhasználására. Később Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is azt kérte, hogy mindenki járuljon ehhez hozzá, valamint az ellenzéki képviselőket is az oltás népszerűsítésére kérte.

A kormány tagja, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is arra készül, hogy beoltatja magát - ismertette Gulyás Gergely.

Azt is közölte a politikus, hogy a kijárási tilalom, fesztiváltilalom és a vendéglátóhelyek zárvatartása kapcsán a legrosszabb forgatókönyvvel érdemes számolni: nyáron - ahogy 2020-ban - lehet nyitás a legkésőbb. Vizsgálják, hogy addig hogyan segíthetnek a fesztiválszervezőknek, de remélik, hogy normális rendben működhet már az ország.

Nyitott a kormány a hálapénzes vitára és Karácsonyék ötletére

A hitelmoratóriummal eddig 2,6 millió család élhet, 1,5 millióan már meg is tették ezt. 4300 milliárd forintnyi hitelállomány tartozik a moratóriumok alá.

A bértámogatások kapcsán arról beszélt Gulyás, hogy a leginkább érintett ágazatokban továbbra is szerepet vállal a kormány - a járulékmentességgel és az átvállalt kifizetésekkel együtt - a fizetések kétharmadát fizeti az állam.

Kérdésre válaszolva arról beszélt a politikus, hogy nem tartják ördögtől való dolognak, hogy a Magyar Orvosi Kamara javaslatára a kismamák szerződést köthessenek a szülész-nőgyógyászokkal. Fontos, hogy ebben a bizalmi helyzetben meglegyen a lehetőség a szabad orvosválasztásra, valamint ilyenkor figyelembe kell azt venni, hogy egy nőgyógyásznak ilyen helyzetben éjjel-nappal rendelkezésre kell állnia. Egy olyan módot kell találni a helyzet kezelésére, amely a jelenlegi hálapénz-ellenes törvényeknek megfeleljen.

Reagált a Momentum vezetőjének, Fekete-Győr Andrásnak azon javaslatára is, hogy az oltást önként vállalók számára 100 000 forintot kellene fizetni, a miniszter szerint ez nem lenne hatékony megoldás. "Félbolond ötletnek" nevezte a javaslatot.

Közölte azt is, hogy az Európai Bizottság vakcinaútlevelekkel kapcsolatos javaslatát támogathatja a kormány, ha ésszerű, a tárgyalások jelenleg is folynak. Mint ismert, felmerült, hogy az oltott emberek szabadon utazhassanak akkor is, ha ezt igazolni tudják. Ilyenkor bármilyen határt átléphetnének függetlenül az adott ország korlátozásaitól.

Arra kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester javasolta, hogy az EU közvetlenül az önkormányzatoknak adjon támogatást, Gulyás Gergely azt mondta, hogy ezt támogatható célnak tartják, akár segít is ebben a kormány. Ugyanakkor azt elutasította, hogy a kormány mostohagyerekként kezelné Budapestet a költségvetési átcsoportosítások során.

Azt, hogy ellenzéki pártok az elmúlt időszakban újra felvetették, hogy az euró bevezetése segítene Magyarország versenyképességén, Gulyás Gergely ismertette, hogy 2004-ben a csatlakozáskor az akkori kormány vállalta, hogy egyszer majd bevezeti az eurót. Görög- és Olaszország példáját említve, hozott ellenpéldát arra, hogy feltétlenül előnyökkel járna ez a lépés. Viszont nem vetik el az euró bevezetését, folyamatosan vizsgálni kell ezt a lépést. (MTI) / napi.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s