h i r d e t é s

Nem várt helyről hívták békítő vacsorára Orbán Viktort

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem várt helyről hívták békítő vacsorára Orbán Viktort

2017. október 04. - 18:35

A hírügynökség állítása szerint az október 2-ai dátummal ellátott levelekben Juncker hangsúlyozza, hogy létfontosságú kérdés az Európai Unió egysége, amit minden korábbinál jobban próbára tesznek az olyan politikai események, mint a Brexit, vagy a menekültkvóta kérdése. - írja a portfolio.hu.

Forrás: flickr.com Fotó: European People's Party

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker vacsorára hívta a visegrádi országok vezetőit azzal a céllal, hogy enyhítse az Európai Unión belül a menekültkérdés kapcsán kialakult nyugat-kelet feszültséget

- írja a Reuters. 

Egy egységesebb, erősebb és demokratikusabb Európát kell építenünk.

- fogalmaz a levélben a Bizottság elnöke.

A meghívás október 18-ára (vagyis az október 19-20-ai EU-csúcs előtti napra) szól, ahol valószínűleg megkísérli majd meggyőzni a lengyel és a magyar kormányfőt, hogy vegyenek részt a menekültek újraelosztásának közös terhében, emellett a cseh és a szlovák vezetőket is arra kéri majd, hogy tegyenek meg többet az európai szolidaritás jegyében.

Juncker korábban már egyértelművé tette, hogy nem akar többsebességes EU-t, feltehetően ezért próbálja enyhíteni a feszültségeket a német-francia tengely és a visegrádi országok között, illetve emiatt próbálja becsábítani az eurózónába a nem eurót használó kelet-közép-európai tagállamokat.

portfolio.hu