h i r d e t é s

Németh Szilárd – Bajnok kihívó nélkül?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd – Bajnok kihívó nélkül?

2018. január 09. - 07:05

Mikor lenne tökéletesebb alkalom egy jóízű melldöngetésre, mint akkor, amikor úgy tűnik nem akad kihívója az embernek. Németh Szilárdnak kapóra jött az, hogy az ellenzéknek nem lesz közös jelöltje ellene Csepelen.

Gyorsan össze is hívott egy sajtótájékoztatót a rezsi-dzsungel sajátosan flegmaképű Tarzanja.

Van is oka erre sajnálatos módon, hiszen ellenzéki oldalon mint több választási évben, most is büdös nagy káosz uralkodik. Szabó Szabolcs, az Együtt politikus vitathatatlan érdemét, miszerint legyőzte Némethet a 17. választókerületben azzal volt képes sutba vágni, hogy visszautasította a közös jelöltség lehetőségét.

Erre már csak az MSZP tudott kontrázni saját jelölt indításával. Fontos hangsúlyoznunk, hogy Bangóné Borbély Ildikó kiváló jelölt, de a módszer, melynek eszközévé vált, meglehetősen amatőr.

Ugyanakkor nehéz elvonatkoztatni attól, hogy személyére utalt alig burkolt szexizmussal sajtótájékoztatóján Németh.

„Nekem teljesen mindegy, jöhet bármelyik, nem érdekelnek (...), felőlem Gobbi Hilda is elindulhat” /MTI/

Nem kis bátorság ez Rezsiszilárd részéről különösen annak tudatában, hogy az esélytelen nyugalmát éppen az ő kormánya által összerondított választási törvényeknek köszönheti, Bangóné és Szabó egyaránt.

Újságírói kérdésre is hajlandó volt válaszolni – már ha válasz alatt a totálisan értelmetlen, de tagadhatatlanul becsmérlő stílusú süketelést értjük.

„Kérdezték őt arról a HVG-ben megjelent Konrád György-interjúról is, amelyben az író egyebek mellett azt mondta: "Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen". Németh Szilárd ezt úgy kommentálta: Konrád György eljutott odáig, hogy kivégzésről beszél, ami diktatúrákban szokás, illetve arról, hogy lehet előle elmenekülni.” /Index/

Meghatóan hülye helyzet, amikor egy Konrád-féle nagy elmét egy holmi Németh Szilárd nevű primitív teremtmény akar lekezelni. Mintha egy kőbaltát lóbáló ősember fitogtatná erejét egy Gatling-géppuska célkeresztjében.