Nincs az a botrány, ami után a Fidesz az út szélén hagyná a haverokat
Lengyel Zoltán hét évvel a rendőrségi ügye után is 800 ezret kap - írja az Index.
De más politikusoknak sem ért véget karrierjük egy botrányos lemondással.
Nemi erőszak kísérlete? Rendőrverés? Plágium? Ha látszólag bele is bukik egy-egy ilyen ügybe egy fideszes politikus, aggódnia azért nem kell. Valahogy úgyis megtalálják később is a jól hangzó pozíciók, közpénzes állások.
Lengyel Zoltán
Forrás: nava.hu
Lengyel Zoltán fideszes képviselőt 2007-ben megpróbálták igazoltatni a rendőrök, de az éjjeli rutinakció dulakodássá fajult, majd felfüggesztett börtönbüntetéssel ért véget. A politikusnak ez - és pár meztelen fotó - akkor a karrierjébe került. Legalábbis látszólag, mert - mint most kiderült- még mindig jól fizető, havi 800 ezret hozó munkát kap egy állami cégtől, a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól.
Nem csak Lengyel frissen kiderült ügye mutatja, hogy ha egy fideszes politikus belebukik egy közéleti botrányba, de a saját pártjával nem rúgja össze a port, akkor még nem feltétlenül kell elbúcsúznia a közpénzektől, illetve a különböző állami posztoktól.
Kispál Ferenc
Forrás: nava.hu
Kispál Ferenc még 2007-ben kezdte a sort a lemondásával. Azért kellett távoznia, mert lebukott, hogy egy képviselőtársa helyett nyomott szavazógombot. Kispál ma a Nemzeti Agrárkamara csongrádi elnöke, agrárgazdasága 2014-ben 150 milliónyi közpénzből kapott lendületet.
Schmitt Pál
Forrás: 168ora.hu
A Fidesz nem csak képviselőket vesztett, a létező legmagasabb közjogi méltóság posztjáról volt kénytelen távozni 2012-ben Schmitt Pál az emlékezetes plágiumügy miatt. Azóta
- megválasztották a Nemzet Sportolójának, amit nem utasított vissza,
- elnöke lett egy Navracsics Tibor uniós biztos javaslatára létrehozott EU-s szakértői csoportnak
- a NOB Közügyi és társadalmi fejlődési bizottáságnak tagja lett,
- ő az Olimpiai Védnökök Testületének elnöke,
- valamint az olimpiarendezést népszerűsítő cég, a főváros és a MOB által közösen alapított Budapest 2024 Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja lett.
Lipcsey György
Forrás: nava.hu
Lipcsey György Imre tiszafüredi helyi képviselő 2011-ben mondott le, miután vádlottja lett a Hunvald-ügynek. De nem maradt közpénzes állás nélkül, írta még tavaly az Átlátszó. A lap akkori gyűjtése szerint Lipcsey 2012-ben a Tisza-tó Programiroda vezetője, valamint az önkormányzati tulajdonú Tisza-tó Fejlesztési Kft. ügyvezetője, 2014 augusztusában pedig a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese lett.
Éva Ferenc
Forrás: blikk.hu
Éva Ferenc, Harkány volt alpolgármestere idén áprilisban távozott posztjáról, miután a Kiss László ügy hullámain kiderült, hogy 1973-ban két év börtönt kapott nemi erőszak kísérlete miatt. Éva Ferenc a lemondása után rögtön beülhetett a harkányi fürdő felügyelőbizottságába, sőt, az önkormányzat pénzügyi, városfejlesztési, kulturális és idegenforgalmi bizottsága elnöke lett.
Gál Roland
Forrás: pestisracok.hu
Arról egyelőre nincs hír, hogy a botrányokba legutóbb belebukott két fideszes politikussal, Gál Rolanddal és Balogh Józseffel mi lesz. A gyilkossággal gyanúsított dunaújvárosi önkormányzati exképviselő Gál előzetesben ül, az ügyében pedig folyik a nyomozás.
Balogh József
Forrás: MTI
A Fidesz-tagságától megfosztott, majd a polgármesteri címéről is lemondó Balogh Józsefnek a Magyar Tanyákon Élők Egyesületének elnöki posztja maradt, miközben a család sem marad bevétel nélkül: a Magyar Narancs riportja szerint a nevelt fiáé a trafik a faluközpontban.