h i r d e t é s

Indul a 2013-s forgatókönyv! A DK ünnepli a 9,4 százalékot!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Indul a 2013-s forgatókönyv! A DK ünnepli a 9,4 százalékot!

2017. május 08. - 09:37

Orbánnal együtt mutatkozni már ciki, Botkát meg kezdik szétszedni a sunyik. 2013-ban a nem túl erős és nem túl messze tekintő Mesterházyt, egy harmatgyenge Bajnaival és egy tehetséges, de politikailag velejéig romlott Gyurcsánnyal szedették szét, szétverve ezzel a 2014-s választáson való tisztességes szereplés esélyét.

Forrás: szilaspatak.blog.hu

A mostani akcióra a startpisztoly ravaszát a debreceni, totál érdektelen önkormányzati választás, évekkel ezelőtt is kalkulálható eredménye húzta meg. Gyurcsány az MSZP árulóival, vagy feltételezzük azt, hogy tehetségtelen politikusaival elérte azt, hogy a kongresszusra készülő párt jelöltjének olyan „bizonyítékot prezentáljon”, az összefogás Gyurcsány által elképzelt modelljéhez, amivel valamit kezdenie kell. Botka akkor dönt jól, ha erről a „bizonyítékról” nem vesz tudomást!

A politikai hiba vitathatatlan, elkövetői megtalálhatóak az MSZP-ben, az erőtlen elnökben és a párt debreceni és a megyei vezetésében, valamint az országgyűlési jelöltjében.

Botka koncepciója világos, meg akar szabadulni a baloldalra rárakódott mindenfajta politikai és személyi kolonctól! Az MSZP mostani vezetésének szándéka is világos, helyet akarnak szerezni a listán a parlamentben bármi áron!

A pártban egy középtávon megteremthető váltópárt koncepciója ütközik a kisstílű személyes érdekekkel!

A május végi kongresszus egyetlen feladata az lesz, hogy eldöntse, a haza vagy a személyek érdekei mellé áll.

A párt kongresszusában, eddig hagyományosan mindig többségbe kerültek azok, akik a hazát választották, nem pedig a gyorsan múló magánérdeket. Meglátjuk mi lesz, a kongresszus döntéséből kiszámítható lesz a 2018-s választás eredménye.