Októbertől sok mindenért dupla pénzt szednek a közjegyzők
Durván emelkednek a közjegyzői eljárások díjtételei.
Például a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért
az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni
– írta hétfői számában a Népszava.
Ahol az ügyérték számszerűsíthető, ott minden értéksávban 4500 forinttal nő a közjegyzői díj.
Ahol nem számszerűsíthető az ügyérték, ott a megkezdett munkaórák alapján fizetik a közjegyzőt, októbertől pedig a munkadíj is több mint kétszeresére emelkedik. A jegyzőkönyvi tanúsítvány munkadíja például óránként 3000 forint helyett 8250 forint lesz, a jognyilatkozat, végrendelet óradíja 6000 forintról 11 ezerre nő.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara ismertetője szerint nem drágul ugyanakkor az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó – kamattámogatással érintett – kölcsönszerződés és jelzálogszerződés közokiratba foglalásának díja. Nem kell többet fizetniük azoknak sem, akik élettársi nyilatkozatot tesznek, vagy akik a házastársukkal vagyonjogi szerződést szeretnének kötni. Továbbra is ingyenes marad a végrendeletek országos nyilvántartásba történő bejegyzése is. (24.hu)