Szlovákia jóval olcsóbban vett lélegeztetőgépeket
Itt az újabb bizonyíték a kormányzati korrupcióra
A szlovák sajtóban nyilvánosságra hozott információk szerint Szlovákia mintegy kétezer lélegeztetőgéppel, illetve légzéssegítő berendezéssel készül a koronavírus-járvány második hullámára. Korábban a szomszédos ország 383 lélegeztetőgépet szerzett be, ebből 300-at egy szlovák cégtől, ezek darabját nagyjából 27 ezer eurós összeg körül.
A szlovák sajtó ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy Orbán fürkészei és portyázói vásároltak Szlovákiában is, ám egy másik cégtől, jóval drágábban. A vállalkozás a szlovák egészségügyi tárcának nem tudott egy gépet sem eladni, ezzel szemben az Orbán-kormány megrendelésével 78 millió eurót, azaz majd’ 3 milliárd forintot kerestek. Azaz míg a szlovákok átlagosan 27 ezer euróért, kevesebb, mint 10 millió forintért vettek főleg hazai gépeket, addig a magyar külügy átlagosan 54 ezer euróért, több, mint 19 millió forintért jutott hozzá a jobbára kínai készülékekhez.
A Demokratikus Koalíció szerint a fenti adatok egyértelmű bizonyítékkal szolgálnak az újabb kormányzati korrupcióra. A DK írásbeli kérdéssel fordul Szijjártó Péter külügyminiszterhez a túlárazott lélegeztetőgépek kapcsán. Arról szeretnénk felvilágosítást kapni, hogy a külügyminisztérium betartotta-e a Fidesz-kormány rendelkezését, és több helyről kért-e árajánlatot a veszélyhelyzet alatt a lélegeztetőgépekre, vagy a saját szabályaikat is képtelenek voltak alkalmazni. Mi, európai magyarok szerint elképesztően taszító, hogy a kormány még a koronavírus-járványból, a betegekből és a lélegeztetőgépek beszerzéséből is képes hasznot húzni. Mostanra bebizonyosodott, hogy Orbánéknak semmi sem szent és semmit sem jelent a magyar emberek biztonsága, de nem fogjuk szó nélkül hagyni az arcátlan lopást. (Varju László, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke)