Ócska trükkel manipulálják a szegénységi adatokat Orbánék
Rétvári Bence szerint hat év alatt megfeleződött a hátrányos helyzetű gyerekek száma az óvodákban és iskolákban - írja a Propeller.hu.
A szocialisták szerint ez nettó hazugság, és Orbánék a mérési módszerek megváltoztatásával manipulálják a közvéleményt.
gyerekek helyzete minden mutatóban romlott. Amiről Rétvári Bence beszél az egy hazugság, egy manipulatív számadat”
– közölte Korózs Lajos, az MSZP politikusa az ATV Start című műsorában.
Elmondta:
2013 után megváltoztatták a szabályozást, és a korábbi mutatókból legalább hárommal kell immár rendelkezni a hátrányos helyzet megállapításához.
„A kormányzat nem érdekelt abban, hogy a valós adatok felszínre kerüljenek. A kormány szervezeteinek vannak adatai, csak ezeket nem publikálják. Például évtizedeken keresztül zajlott az országban a létminimum alatt élés monitorozása, most úgy harcolnak a szegénység ellen, hogy ebben az évben megszüntették ennek a mérését”
– mondta Korózs, aki bejelentette, hogy ha a KSH nem hozza ki még a szegénység elleni világnap (október 17.) előtt a szegénységi adatokat, akkor ki fogja azokat perelni.