A gyászoló család úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé szeretnék tárni az okokat és a tragikus végkimenetelű történetet mindenki okulására. A négy gyermekes családapa lányai – közülük egy még kiskorú – mesélték el mi vezetett az augusztus 24-én reggeli végzetes döntéshez. Történet a devizaválság gyilkos hatásáról.

– A történet az Eötvös téren indult, ahol állatklinikát működtetett édesapám. – kezd bele a történetbe Nóra. – Egy bérelt épületben 3 kollégával és ugyanannyi asszisztenssel indította a vállalkozást. Pörgött az üzlet, jöttek a kliensek, így ki tudta fizetni a 7-8 alkalmazottat és a borsos bérleti díjat: akkor 17 éve 600 ezer forint volt a havi bérleti díj, ami az inflációt követve lett 800 ezer is! Ez még ma is irreálisan magas bérleti díj lenne. Miközben csupán alapfelszereltség volt az ingatlanon, bútorokat, röntgent, laborgépet is vásárolt apu oda. Akkor jól ment a szekér, családi házat is építettek a szüleim hitelből, de egy idő után látható volt, hogy nem tudja majd kitermelni a cég a tetemes bérleti díjat, így apu saját tulajdonban kezdett el gondolkodni. A Pesti úti ingatlant svájci frank alapú hitellel vették meg 19 millió forintért, egy évvel a devizahitelek bedőlése előtt, tehát a legrosszabb pillanatban. Az ingatlant fel kellett újítani, át kellett alakítani, ezért megterhelték a nagymamám házát is, anyukám pedig kezes lett.

Közben magánéleti gondok is tetézték a problémákat, a szüleim házassága tönkrement és váltak. 2009-ben elárverezték a családi házunkat 12 millió forintért. Eközben a törlesztőrészletek egyre magasabbra mentek fel, egy darabig fizette, de nemsokára édesapám a bank tanácsára – miszerint évekig csak a kamatokat fogja fizetni és a tőketartozás nem fog csökkenni – abbahagyta a részletfizetést. Akkor már marékszám szedte a nyugtatókat…de küzdött, dolgozott… a rendelőben lakott egyedül és volt idő, hogy a fűtést sem tudta fizetni, 6 fokban aludt, mint egy aszkéta, tavasszal mindannyian fellélegeztünk – elcsuklik Nóra hangja, aztán összeszedi magát és mintha elkalandozna:
– 12 éve, mióta ez az ügyünk megy, két végrehajtó cég ment tönkre Cegléden, tudok róla, hogy van olyan végrehajtó, aki szintén öngyilkos lett. Talán nem bírta azt a sok tragédiát, amit látniuk kell… Ide a helyszínre kiérkező rendőr első mondata is azt volt, hogy mostanában nagyon sok ilyen eset van, hogy a devizahitel volt a gyilkosa valakinek…. – folytatja a fiatal nő és rákanyarodik a megrázó végkifejletre:

– A végső lökést szerintem az adta, hogy az ügyünkkel foglalkozó harmadik végrehajtó levelet küldött 2 hónapja, hogy ki van tűzve az árverés, egy nevetségesen alacsony összegen. Apám, amikor felolvasta kínunkban nevettünk együtt, mást nem tudunk csinálni. Az árverezés után még 98 millió forint tartozása volt. Akkor úgy tűnt még mindig küzd, hogy valahogy kikeveredjünk ebből, hogy „megoldja a problémát”. Mindig ezt csinálta, mert apu jót akart, gondoskodni a családról, hogy meglegyen mindenkinek a családnak, amit szeretne: külön szoba, autó, nyaralás… Az volt a mentő ötlete, hogy újabb kölcsönt vesz fel és beszáll a licitbe, de a család lebeszélte erről, kértük, hogy engedje ezt el. Beszéltünk róla, hogy milyen más terv jöhet szóba: azt mondta elmegy alkalmazottnak állatorvosi rendelőbe, de tudtuk, hogy erre ő alkalmatlan, annyira öntörvényű ember. Azt is mondta, hogy elmegy gipszkartonozni külföldre, sőt leszázalékoltatja magát és egy otthonba megy.

Akkor már voltak jelei, hogy tervez valamit, a kórházba is bekerült, mert egy ültő helyében megivott egy liter pálinkát és elővette a vadászfegyverét, de aztán eltette. Akkor is írt nekünk, a gyerekeinek bocsánatkérő levelet. De aztán úgy tűnt átesik a holtponton. Augusztus 23-án hétfőn azt mondta, hogy egy rendes ember vette meg az árverésen a rendelőt és beszél vele, hogy visszabérli tőle, nem tudom mi zajlott benne, miért döntött így hirtelen másnap reggel… – sírástól eltorzult hangon, de eltökélten folytatja a fájdalmas beszámolót:

– A tőle megszokott mérnöki pontossággal elrendezett mindent, biztosra ment, 2 óra és öt ember kellett, hogy leszedjék. A rendőrök mondták, hogy nem volt alkoholos befolyás alatt, hanem hidegvérrel döntött. Búcsúlevelet is írt, arról, hogy ennek nincs értelme így és, hogy a padláson van, de ne menjünk fel, hanem kérjünk segítséget és hogy Bogika semmiképp ne menjen fel. És végül éppen a kishúgom és én találtuk meg… Egy idézetet is írt: „Ne sírj, hogy vége lett, örülj annak, hogy megtörtént.” Apu mindig szerette a színpadiasságot… – zárja szinte aszketikus őszinteséggel, fegyelmezetten a történetet.

Hallgatunk… Elfogytak a szavak és átadják helyüket a gyásznak… Valaki a családból megtöri a csendet és hozzáteszi: az is benne lehetett a döntésben, hogy – szinte foglalkozási ártalomként – mindig diagnosztizálta magát, az utóbbi időben úgy gondolta, hogy súlyos beteg lehet.

A jövő sem tartogat sok jót a család számára: az elvált feleség, a gyerekek édesanyja is elvesztette mindenét, albérletben lakik és vonják a közalkalmazotti fizetéséből a 180 ezer forintos (!) törlesztőrészletet, több mint 10 éve. A vak nagymama a 10 millióval megterhelt házában él még, de már megvolt az értékbecslés, ami után az árverés következik. A devizaválság nyomán elvesztettek tehát egy családi házat, két tanyát, a rendelőnek otthont adó felújított ingatlant és árverezik a nagymama házát is – mindezt úgy hogy a felvett 48 millió forint után még most is 98,8 millió forintot követel a bank. A következő generáció, a négy gyerek csak úgy szabadulhat a devizahitel jelentette adósságcsapdából, ha lemondanak az örökségről… (cegledipanorama.hu)