Orbán beszólt Káslernek: "Előbb vagy utóbb eredményeket kell felmutatnia"
A Népszava szúrta ki, hogy az eseményen feltűnően kevés szó esett a rossz eredményeket produkáló egészségügyi rendszerről. - írja a portfolio.hu.
A Kásler Miklós minisztert érintő mondatán kívül Orbán azt mondta az egészségügyről, hogy azt egyben kell kezelni, a magán- és a közellátást is együttesen kell átvilágítani, elemezni, a hálapénzt pedig meg kell szüntetni
- számolt be Népszava. Ezen túlmenően nem is igazán esett szó a szektor problémáiról, a napilap információ szerint még Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke sem tartotta fontosnak, hogy erről kérdezzen. Éger ezt el ismerte, a Népszavának úgy nyilatkozott erről, hogy
Kötcse az egy zárt hely, arról nem nyilatkozunk. Úgy láttam jónak, hogy mást kérdezek.
Éger egyébként a sok gyerekes anyák nyugdíjba vonaulási szabályainak lazításáért lobbizott a találkozón. A napilap szerint még az ott lévőknek is feltűnt, mennyire nem esett szó az egészségügy problémáiról, amit egy informátor azzal magyarázott, hogy „e terület kívül esik a miniszterelnök horizontján.”