A beszélgetés óhatatlanul a jelenlegi magyar helyzetre terelődött, annak egyházi, kulturális, oktatási és politikai vetületeire. Véleménye szerint a magyarországi egyházak meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek, mert egyrészről olyan kegyekben részesülnek, amelyek szinte visszautasíthatatlanok és az egyházak anyagi helyzetét és oktatásban betöltött szerepét alapvetően változtatja meg, akár a 100 évvel ezelőtti állapotokhoz képest is.

Azonban ezért fel kell adniuk, a politikai függetlenségüket és szolgálniuk kell a fennálló hatalmat. Morálisan számára elfogadhatatlan, hogy miközben nem csak érezhetően, hanem szemmel láthatóan szegényedik az ország lakóinak jelentős hányada, tömegek hagyják el az országot szociális, gazdasági, vagy morális okok miatt, aközben egy istenben hívő hitét gyakorló számára elfogadhatatlan az állam erőn felüli ajándékozása.

Hívőként nem tud mit kezdeni a hatalom idegenellenességével, folyamatos ellenségképzésével. Humorosan ezt úgy mondta, hogy Orbán lassan elveszi a kenyerünket, hiszen kétezer éven keresztül mélyítettük a hitet ellenségképzéssel, félelmekkel. A jelenlegi politika annyi szembenállást és ellenséget hozott be, hogy ehhez képest nem hatnak a mi viszonyrendszereink, a pokol, menyország, megváltás, szeretet mind új dimenziót kapott. Az állammal való véleménye szerinti undorító együttműködés teret nyitott a demagóg papoknak, a primitív alapokon álló híveknek, sorompót téve a szeretet, megbocsájtás, együttműködés elé.