h i r d e t é s

Orbán leváltásából még nem következik az ellenzék kormányzási képessége!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán leváltásából még nem következik az ellenzék kormányzási képessége!

2021. január 05. - 10:00

Az elmúlt néhány hónapban rendszeresen két rémálmom van, az egyik, hogy Orbán hatalmon maradt, a másik az, hogy megbukott.

A kép illusztráció! - Forrás: pixhere.com

Az ellenzéki összefogást elnézve egyre inkább egy hiéna csapat jut eszembe, nem pedig egy kormány és rendszerváltó erő. Az nem csak ízlés kérdése, hanem értékszemléletű gondolkodás, hogy mit keres ebben az egészben a Jobbik, vagy a Jobbik nevét használó csoport. Amit a Jobbik megjelenít, az nem lehet az európai politikával kompatibilis és egyben egy folyamatos zsaroló kapacitást is jelent egy estleges győzelem esetén.

Nem ezt látom azonban a legnagyobb problémának, hanem a Momentumot és a DK-t.

A Momentum egy igazából nem megmért, a választók által nem hitelesített politikai erő, amelyik láthatóan nagyon agresszíven próbál az összefogáson belül terjeszkedni, olyan morális feltételeket megfogalmazni, amelyeknek csak olyan politikai erő tud megfelelni, amelyik mögött sem teljesítmény, sem pedig kormányzati tapasztalat sincs.

Olyan homályos és nehezen értelmezhető „prioritást” fogalmaz meg, mint például a jelenleg kormányzó Fidesszel való politikai és gazdasági kapcsolat.

Már önmagában a gondolkodás is rémisztő, hiszen nem üzen mást, mint a Fidesz politika folytatását, a mi és ők fordított fenntartását, ami nem kevesebb mint egy esetleges váltás esetén a gazdaság teljes blokkolása.

A gazdasági szereplők egyetlen igazi félelme egy kormányváltás esetén, a működés elakadása, a tisztázatlan szerep és feladat megosztás, a megindult programok befagyasztása pusztán politikai alapon. Az ilyen gondolkodás nem számol azzal, hogy a NER által uralt szakterületeken nem csak NER szereplők vannak, hanem a hátterükben tízezres nagyságrendben olyan kisszereplők, akik egy befagyasztás után azonnal tönkre mennek.

A Momentum egészpályás lerohanási elképzelése egyben azt is jelenti, hogy a kisvállalkozások tömegesen fognak tönkre menni.

A Fidesz nem csak a NER lovagokat építette és erősítette, hanem a farvizükön létrehozott egy olyan beszállítói és szolgáltató hálózatot, amelynek fenntartása több százezer embert érint, ennek rendszernek a frontális megtámadása egyben a magyar gazdaság bénulását is okozhatja.

A Fidesz sok tekintetben bújtatott protekcionizmusa, például az agráriumban nem csak a profitról, szól, hanem ágazatok fennmaradásáról és bizonyos ágazatok, mint például a borászat megmaradásáról. Ez nem a versenyképességről szól, mert jelen állapotában a magyar borászat nem versenyképes, azonban hagyományt tart fenn, vagy csak egyszerűen munkahelyeket teremt, a turizmus része, természetesen egyben a jelenlegi hatalom iránt elkötelezett csoport is. Egy esetleges hatalomváltásnál mérlegelni kell és nem felelőtlenül felszámolni, és ez csak egy ágazat a gazdaságon belül.

A gazdaság szereplői nem politikai alapon működtetik tevékenységüket, hanem profit alapon, éppen ezért a mindenkori hatalommal együtt kívánnak működni, különösen fontos ez egy olyan országban, amelyiknek csak egyetlen „bányászható nyersanyaga” van a költségvetés.

Sajnos hazánkban sokkal fontosabb az ehhez való hozzáférés, mint a versenyképesség.

Amennyiben a vállalkozókat politikai és gazdaságpolitikai preferenciák alapján akarja szűrni a Momentum, akkor ez könnyen lehet zsákutca.

A Momentumnak és a többi politikai erőnek azt is figyelembe kell venni, hogy a Fidesz nem csak stadionokat hozott létre, hanem lassan százezer főt foglalkoztató sport ipart. Amennyiben neki mennek a stadionoknak és a jelenlegi sport politikának, egyből ott találnak egy nagy és erősen motivált csoportot, akik egyébként a jövő nemzedékével foglalkoznak, a politikai preferenciáik vélhetően azonos eloszlást mutatnak a társadalom egészével, azonban egy jövőkép nélküli támadás esetén ebből a nem homogén csoportból könnyen és gyorsan alakulhat egy nagyhatású erősen elkötelezett érdekeiben és politikai elkötelezettségében homogén csoport.

Nem tudok más következtetésre jutni, mint arra, hogy a Momentum jelen állapotában egy komplex gondolkodásra és cselekvésre még éretlen politikai erő, amely óriási kockázatot jelent egy kormányváltás után. Az nem elegendő a kormányzáshoz, hogy a rendőrök nekik tisztelegnek, amíg hatalmon vannak.

A DK sajnos bebizonyította Budapesten, hogy nincs meg az új és hiteles személyi állománya, csak az idestova 12 éve letűnt bukott kormányzás káderállományát képes mozgatni, akiknek egy jelentős részének semmilyen politikai preferenciája sincsen, csak a hatalom. Pontosan ez a típusú, ráadásul ez a sok tekintetben lenéző és finnyás viselkedés vitte jégre az akkori kormányzást és magát Gyurcsányt.

Az Orbánnak félelemből hazudnak, Gyurcsánynak meg érdekből hazudtak, a végeredmény a két ember habitusából jött ki, mivel Orbán kőkemény és érdekei mentén következetes, ő fenn tudja tartani a kormányzás látszatát és a hatalomgyakorlás korlátlanságát, Gyurcsány demokrata éppen ezért őt simán felfalták!

A DK-val visszajönnek ezek a csoportok, amelyek rafináltak, felkészültek, de nagyon romlottak. Amennyiben egy Andor László lenne a miniszterelnök akkor a habitusából adódóan semmi esély sem lesz arra, hogy ezeket a csoportokat visszaszorítsa, mert ő is demokrata.

Egyszerűen nem látható az a személy a rendszerben, aki a demokratizálást úgy tudná végrehajtani, hogy kíméletlenül rendet tartson, a hatalmát megtámasztó politikai csoportokon belül.

Az MSZP sajnos sokat, majdnem mindent elveszített abból, ami miatt létrejött, talán még a belső demokrácia megmaradt, de a jelen helyzetben inkább egy háttérszolgáltató a még létező hálózatán keresztül, nem pedig politika formáló. Ez a párt lesz arra képes, hogy összeszedje a Momentumnak szükséges aláírásokat vidéken, amiért majd sem hálát, sem pozíciót nem fog kapni, csak csalódás fogja érni azokat, akik ezt megteszik.

A többi párt jelentéktelensége miatt csak zajos pótutas tud lenni ebben a nem egyszerű politikai helyzetben.