h i r d e t é s

Orbán Viktorra is hivatkozik a Microsoft abban a vallomásában, amelyben elismerik a magyarországi korrupcióját

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Orbán Viktorra is hivatkozik a Microsoft abban a vallomásában, amelyben elismerik a magyarországi korrupcióját

2019. július 26. - 13:17

 

Egy alkalmazott levelezésében azt írta egy korrupt ügyletnél, hogy a miniszterelnök hozzájárulása is megvan az árak átszabásához. - írja a 168ora.hu

Van rá némi esély, hogy a Microsoft korrupciós botrányának Magyarországon is lesz következménye. A Legfőbb Ügyészség azt közölte a hvg.hu-val, hogy megkeresi az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát, hogy a Microsoft ügyben van-e a birtokukban bűncselekményre vonatkozó bármely olyan adat, amit rendelkezésre tudnak bocsátani, és amely alapján a magyar hatóságok el tudnak járni.

Érkezett már feljelentés az ügyben a magyar ügyészségre, mert a gyanú szerint a Microsoft termékeit szándékosan drágábban adták el magyar állami cégeknek. Polt Péter legfőbb ügyész azonban 2018 októberében közölte, hogy azt „bűncselekmény gyanújának hiányában” áprilisban elutasították. A hvg.hu-nak azt válaszolták, hogy jelenleg nincs folyamatban semmilyen eljárás.

A Microsoft Magyarország az amerikai hatóságoknak beismerte, hogy 2013-tól 2015-ig „egy vezető tisztviselője és több alkalmazottja részt vett” egy manipulált beszerzésekre és vesztegetésekre épülő ügyben. A cég peren kívüli egyezséget kötött az amerikai igazságügyi minisztériummal, a minisztérium a releváns információk egy részét közzé is tette. Ebben nemcsak általánosságban, hanem két konkrét példán mutatják be, hogyan működött a Microsoft Magyarország és a viszonteladók alkalmazottai, illetve állami tisztviselők összejátszásával a korrupciós rendszer.

Ebből az derült ki, hogy a cég egy magas rangú vezetője és több alkalmazottja közvetítők bevonásával értékesített a kormányzati szféra számára szoftvereket, az ügyletért pedig kedvezményes árakat könyvelt el, ám az állami szervek valójában magasabb áron jutottak hozzá a programok licenszéhez, a különbözet pedig „korrupt célokra használták fel”. Vagyis a Microsoft vezetése kenőpénzekkel vette rá az államot, hogy az ő szoftvereiket használják.

A lap egy 2013-ban, és egy 2014-ben indított beszerzést mutat be. A második ügyben a MS Magyarország 2014 elején kezdett egyeztetni 10 ezer szoftverlicencről szóló üzletet egy állami intézménnyel. Egy mindkét ügyben érintett alkalmazott már januárban tudta, hogy az intézménynek 3,76 millió eurója van a beszerzésre.

Februárban a MS Magyarország árcsökkentést kért a Business Desktől. Bár a 3,76 millió eurós keret bármiféle árengedmény nélkül is fedezte volna a beszerzés költségét, a Business Desknél erről nem tudtak, így engedélyezték a kedvezményt.

Júniusban egy másik alkalmazott azt írta Business Desknek, hogy szükség lenne még 5 százalék árengedményre. Üzenetében a miniszterelnököt, vagyis Orbán Viktort is megemlítette.

„Még mindig dolgozunk az üzlet lezárásán. A pénzügyi vonzatokra koncentráltunk, és begyűjtöttünk minden szükséges hozzájárulást a kormányban a miniszterelnökig bezárólag.”

A hvg.hu azt írja, hogy a miniszterelnök említése nem jelenti, hogy Orbán Viktor valóban tudott volna bármiről, elvileg a miniszterelnöknek nem kell jóváhagynia minden egyes szoftverbeszerzést. Elképzelhető, hogy a kedvezményre hajtó alkalmazott csak érv gyanánt dobta be a magas kormányzati tisztséget. A Business Desk engedélyezte az újabb árengedményt, így az végül 31,5 százalék lett.

Két hónappal a beszerzés kiírása előtt az egyik viszonteladó megrendelte a licenceket a jóváhagyott engedményeket tükröző, 2,2 millió eurós áron – márpedig a kiírás előtt elvileg nem tudhatott volna róla, hogy a licencekre szükség lesz. A beszerzést szeptember elején hirdették meg, a szerződést októberben írták alá, a megrendelt licencek átmentek még két viszonteladón. Az ár végül 3,76 millió euró volt. Sikerült 42 százalékos árrést elérni a licencek beszerzési árához képest. A különbözetből a beszerzéssel kapcsolatos „tisztességtelen kifizetéseket” finanszíroztak.

Az üggyel összefüggésben lehet, hogy a Microsoft később kirúgta a kormányzati üzletágért felelős vezetőjét, Sagyibó Viktort.

Azonban gyorsan munkát kapott, Sagyibó Viktor a Miniszterelnökség munkatársa lett Lázár János irányítása alatt.

A Microsoft ezzel látványos összhangban felmondta legnagyobb összegű szerződését a legnagyobb viszonteladójával, amely a magyar állam számára értékesített szoftverliszenszeket, amit aligha lehetett a kormányzati lépés elismeréseként értékelni. Sagyibót végül 2018 augusztusában menesztette a Miniszterelnökség. (168ora.hu)


 

h i r d e t é s