h i r d e t é s

ORÖ botrány: Kamu tenderek, ollózás, mulatós zene, sztárgázsik

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

ORÖ botrány: Kamu tenderek, ollózás, mulatós zene, sztárgázsik

2016. február 18. - 09:35
0 komment

Jelenleg 36 ügyben folyik vizsgálat az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába projektjével kapcsolatban, és akármelyikben marasztalják is el őket, csődbe mennek. 

A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentumok érdekes adalékokkal szolgálnak a Farkas Flórián regnálása idején megvalósult visszaélésekhez. Az EMMI arról tájékoztatta az atv.hu-t, hogy hamarosan dönt a támogatási szerződés jövőjéről.

A Híd a munka világába projektnek a cigányok munkába állítását kellett volna segítenie, az eddig feltárt tények alapján azonban az ORÖ elsősorban irodavásárlásra, autóbérlésre, szakértőkre és tanulmányokra, illetve alkalmazotti bérekre költötte az unióból érkező milliárdokat. A projekt eredeti céljából gyakorlatilag semmi sem valósult meg.

Az ATV úgy tudja, a hét elején elnöki tisztségéről leköszönt, Hegedűs Istvánt annyira megviselték a történtek, hogy egy jó darabig nem tervezi Budapestre látogatását.

Az ORÖ újonnan megbízott elnöke, Lakatos István (Lungo Drom) máris vizsgálóbizottságot hozott létre a Hegedűs-időszak döntéseinek feltárására, miközben a szervezet egy hónapja nem kapja meg az esedékes havi állami normatívát.

Egy lista már kiszivárgott

Az ORÖ 2011. és 2013. között több mint 150 millió forintot költött háttértanulmányokra és szakértőkre, és 100 milliót jogi, megvalósíthatósági, piackutatási és egyéb háttértanulmányokra.

Munkaerő kölcsönzésre, valamint kommunikációra, reklámra és rendezvényszervezésre 20-20 millió ment el, és az irodák belsőépítészeti tervezésére fordított 7,7 millió mellett jutott még 13 millió árvízvédelemre és 5 millió útiköltségre.

„A Híd a Munka Világa programból kivett évi több százmilliós összeg nagy részét a Fidesz második, harmadik vonalába tartozó ügyvédek, tanácsadók, szakértők vitték el” – vélekedett január elején az ATV reggeli műsorában Vajda László, az ORÖ Alternatív Vizsgálóbizottságának elnöke.

Háromból választhat a minisztérium

Az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárságról úgy tájékoztatták lapunkat, hogy az EMMI jelenleg az ORÖ projektzáró beszámolóját vizsgálja, valamint a helyszíni ellenőrzésen tapasztaltakat összegzi. Mint írják, a támogatási szerződés felmondására csak jogerős szabálytalansági döntést követően lehetséges. Ha a döntés kimondja a projekt szabálytalanságát, az EMMI négy megoldás közül választhat:  

-    a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésére kötelezés
-    a támogatási szerződéstől történő elállás, 
-    a támogatási rendszerből történő kizárás legfeljebb 5 évre
-    uniós jogi aktusban meghatározott egyéb jogkövetkezmény

Továbbra is kérdés marad, hogy fenti megoldások következményeként sor kerül-e, és ha igen, mikor Farkas Flórián felelősségének megállapítására.

Legjobb, ha házon belül marad

Az atv.hu birtokába került dokumentumokból az uniós forrásokkal való visszaélés újabb trükkjeibe kaphatunk bepillantást. A „szabálytalansági gyanúbejelentések”, azaz az előzetes vizsgálatok eredményei alapján, az EMMI által indított szabálytalansági eljárások a 2007. - 2013. között időszakban – a fejlesztési, a szociális és a kohéziós alapból – történő költések jogszerűségére fókuszálnak.

Az egyik leggyakrabban alkalmazott trükk a kamutendereztetés, amikor falból három cégtől kérnek be árajánlatot, melyek közül kettő csak a kötelező minimum létszám és a fölé ígérés miatt szerepel, ráadásul tulajdonosi vagy ügyvezetői szinten személyi összefonódások állnak fenn a győztessel.

Az eljárás alá vont projektek általában közelítenek a 8 millióhoz, egyet kivéve, mert az a háromszorosa.

Lássuk ez utóbbit! Az ORÖ 2014 őszén szakértői és tanácsadói pozíciókra indított közbeszerzési eljárást a Híd a munka világába projekthez. A nyertes ajánlattevő cég tulajdonosa megegyezik azzal a személlyel, aki korábban, sőt a projekt megvalósítása során is, megbízott szakértőként vett részt a beszerzésekkel kapcsolatos önkormányzati munkában.  

De nem ez az egyetlen eset, amikor az ORÖ saját alkalmazottait juttatta pályázati pénzhez. Egy rendezvényszervezésre és lebonyolításra kiírt tendernél a győztes ajánlatot (7,8 millió) tevő cég két hónappal a kiírás előtt alakult, ügyvezetője, valamint tulajdonosa pedig az önkormányzat nevében, a projekt más területeinek közbeszerzéseinél ajánlatkérői minőségben e-mailezett a potenciális indulókkal.

A mulatós zene nem olcsó mulatság

Aztán itt vannak a zenei produkciókra elköltött milliók, melyek esetében az ORÖ többször válaszolja azt a dokumentáció átnyújtása helyett, hogy az uniós értékhatárt el nem érő beszerzéseknél (pl. zenei szolgáltatás) nem kell közbeszerzést lefolytatni. Mindegyik esetben elkövetik ugyanakkor azt a hibát, hogy nem közvetlenül a zenekarokhoz fordulnak, hanem olyan céget bíztak meg a „zenei produkció biztosításának megszervezésével”, amelyik tevékenységére nem vonatkozik a hivatkozott kivétel.   

Forrás: Bódi Guszti / Facebook

Bódi Guszti és a Nagyenyedi Fekete Szemek három hónap alatt 19 fellépésre szerződtek Farkas Flóriánékkal, alkalmanként 250 ezres gázsiért. 

Megérte a Flórinál dolgozni

A tagtoborzás-kiválasztás eljárásrendje komoly dolog. Ezért is került 24,4 millióba, még ha a 39 oldal terjedelmű szöveg egyharmada az ORÖ által korábban 7,6 millióért elkészített Megvalósíthatósági tanulmányból is került változtatás nélkül átemelésre. Itt azonban még nincs vége, mert ez utóbbi tanulmány tetemes hányada viszont kínos egyezőséget mutat egy 6 millióért készített Projektirányítási és módszertani kézikönyvvel.

Az EMMI figyelme kiterjedt arra, is, hogy az ORÖ munkavállalóinak bérezése, hogyan viszonyul például a nemzetgazdaság átlagos béradataihoz.

A tavaly július végéig leigazolt kollégák vezető beosztásban havi 1,2-1,5 milliót vihettek haza, míg az asszisztensek ennek nagyjából felét.

A vizsgálat azt állapította meg, hogy ezen önkormányzati dolgozók munkabérei átlagosan 245 százalékkal magasabbak a hasonló beosztásúak szokásos piaci kereseténél.

 

atv.hu