Oroszország újravizsgáltatná a maláj gép ügyét
Oroszország azt kéri a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettől, hogy kezdjen új vizsgálatot a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító ügyében.
A Boeing 777-es 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, a fedélzetén lévő 298 ember életét vesztette. A holland repülésbiztonsági hivatal szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint egy orosz gyártmányú Buk rakéta találta el a gépet - írja az Origo.
Nincs meg a tettes
A 15 hónapig tartó vizsgálat nem tudta egyértelműen megállapítani, ki lőtte ki a rakétát – emlékeztetett a New York Times.
Oroszország határozottan vitatja a nemzetközi szakértőkből álló csoport jelentését. „Alapvetően tévednek, a logika tökéletesen hiányzik a jelentésből” – állítja Oleg Sztorcsevoj.
Az orosz légiközlekedési ügynökség helyettes vezetője szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a szakértők „kiválogatták” azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztották a prekoncepciójukat.
Tovább vizsgálódnak
Oroszország ezért „él a jogával”, hogy folytassa a vizsgálatot, és az ENSZ repüléssel foglalkozó szervéhez, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezethez fordult segítségért. Sztorcsevoj utalt arra, hogy a bizonyítékok egy részét meghamisították, és a hollandok „fontos adatokat eltitkolnak” az oroszok elől. A donyecki lázadók vezére, Alekszandr Zaharcsenko egyébként ismét tagadta, hogy közük lenne a tragédiához. „Korábban is mondtuk, és változatlanul állítjuk, hogy nem mi lőttük le a gépet” – idézte a szavait a lap.