Összeállt a fél ellenzék Budapesten
Most csak az MSZP-P, a DK és a Momentum osztotta fel egymás között a 23 fővárosi kerületet, hogy kit indítanának polgármester-jelöltnek októberben. Az LMP és a Jobbik egyelőre kimaradt, de velük is tárgyalnak még. - írja a hvg.hu
Közös polgármester-jelölteket mutatott be az MSZP-s Molnár Zsolt, a Párbeszédes Béres András, a DK-s Gy. Németh Erzsébet és Donáth Anna, a Momentum alelnöke.
Azért kellett most ezzel előállni, mert Karácsony Gergely korábban azt mondta, április 6-ra tető alá hozzák a megállapodást. A Jobbik és az LMP kimaradtak egyelőre, írásunk végén kitérünk arra, hogy miért.
A szombati bejelentés szerint:
I. kerület: V. Naszály Márta, Párbeszéd – ő most kerületi képviselő ugyanitt.
II. kerület: Őrsi Gergely, MSZP – a fővárosi MSZP ügyvezető alelnöke. A kerületi önkormányzat tagja.
III. kerület: Kiss László, MSZP – Óbuda MSZP-s kerületi képviselője.
IV. kerület: Déri Tibor, Momentum – itt sokáig úgy lehetett tudni, Szalma Botondot indítja az ellenzék, de a KDNP-ből kilépett politikus nemrég bejelentette, visszalép, családi okokra hivatkozott.
V. kerület: Tüttő Kata, MSZP – a kerületet sokszor, sok emberrel próbálta már meg bevenni az ellenzék, most az MSZP országos elnökségi tagja próbálkozhat. Tüttő a XII. kerületben önkormányzati képviselő jelenleg.
VI. kerület: Soproni Tamás, Momentum – 2018 áprilisában, az országgyűlési választásokkor itt kikapott a Fidesz, a DK-s Oláh Lajos legyőzte Bajkai Istvánt. Most, az önkormányzati választásokon a Momentum fiatal politikusa próbálkozhat. Soproni áprilisban itt visszalépett Oláh javára. Úgy tudjuk, a Momentum és Soproni (aki korábban a Momentum alelnöke is volt) nagyon akarta a kerületet.
VII. kerület: Niedermüller Péter, DK – a politikus jelenleg az európai parlamentben ül, listáról jutott a parlamentbe.
VIII. kerület: a Momentum kapta a kerületet, Donáth Anna most jelentette be, Pikó Andrást kérték fel jelöltnek. Tegnap este még úgy volt, a jelöltet csak az EP-választás után jelentik be. Józsefvárosban tavaly júliusban időközi polgármester-választást tartottak, akkor a fideszes Sára Botond nagyon megverte az ellenzéki-civil Győri Pétert.
IX. kerület: Itt még nincs döntés, a tegnap esti lista szerint még Dorosz Dávid, a Párbeszéd jelöltje indult volna. Jelen állás szerint ez a kerület marad náluk. Ferencvárosban verhető a Fidesz, ám az ellenzék ismét csak önmagát nyírja ki – írtuk, hiszen öt éve éppen csak nyert a Fidesz, és a kerületben most is hatalmas az ellenzéki pártok nyomulása. Hallani lehetett a korábbi Együtt-politikus Baranyi Krisztina nevét is (aki népszerű, de pártok nem támogatják) és a momentumos (ex-LMP-s) Jancsó Andreáét is, de végül mégis a Párbeszéd vitte el a helyet. Dorosz jelenleg Karácsony Gergely kampánycsapatában is dolgozik. Korábbi beszélgetéseinkben forrásaink azt mondták, az LMP azzal a feltéttellel száll be az együttműködésbe, ha ezt a kerületet megkapja. Baranyi egy civil szervezet jelöltjeként indul.
X. kerület: Somlyódy Csaba, MSZP. Kőbánya is fideszes, öt éve a kormánypárt az összes egyéni helyet elvitte. Somlyódy listán lett helyi képviselő.
XI. kerület: László Imre, DK. Ő is parlamenti képviselő most, korábban volt a Honvédkórház vezetője is. Személyében már egy hónapja megegyezett a három párt.
XII. kerület: Élő Norbert, DK. A kerület a Fidesz egyik bástyája, Pokorni Zoltán vezetésével. Élőről a sajtó legutóbb akkor írt, amikor kiderült, cége 2017 decemberében kibérelt egy önkormányzati ingatlant a XI. kerületben, rá egy hónapra jelezte, meg is akarja venni, méghozzá a környékbeli ingatlanok árának a feléért-harmadáért, 8-9 millió forintért. Élő a cikkek megjelenése után visszatáncolt az áron aluli vásárlástól, az Átlátszó egy évvel ezelőtt a NER egyik legnagyobb túlélőjének nevezte őt.
XIII. kerület: Tóth József, MSZP. Most is ő a polgármester, itt a Fidesz emberemlékezet óta nem nyert, sem országgyűlési, sem önkormányzati választáson.
XIV. kerület: Horváth Csaba, MSZP. Karácsony Gergely főpolgármesternek indul, zuglói helyét az a Horváth Csaba örökölheti, akit legyőzött az előválasztás első fordulójában. Pártpletykák szerint, ha nem nyer, könnyen véget érhet karrierje. Most fővárosi politikus.
XV. kerület: Németh Angéla, DK. Németh időközi választáson győzött nemrég, de nagy a politikai harc a kerületben, mert jobb- és a baloldal rendre egymásnak feszül. Legutóbb a képviselők a költségvetésről nem tudtak megegyezni. Március 18-án tíz igen, kilenc nem és két tartózkodás mellett harmadjára sem ment át a büdzséről szóló tervezet.
XVI. kerület: Nemes Gábor, DK. Nemes korábban a BKV-s Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke volt, majd politizálni kezdett. 2018 áprilisában a DK jelöltjeként elindult a XVI. kerületben, majd visszalépett az Együtt politikusa javára.
XVII. kerület: Gy. Németh Erzsébet, DK. A párt fővárosi képviselője jelenleg.
XVIII. kerület: Szaniszló Sándor, MSZP. Fővárosi politikus.
XIX. kerület: Gajda Péter, MSZP. Most is ő Kispest polgármestere.
XX. kerület: Szabados Ákos, MSZP. Most is ő Pesterzsébet polgármestere.
XXI. kerület: Takács Mónika, MSZP. Csepeli politikus, a helyi képviselőtestület tagja. Öt éve egyéniben sikerült nyernie.
XXII. kerület: Havasi Gábor, Momentum.
XXIII. kerület: Momentumé a kerület, de még nem nevezik meg a jelöltet. Ezt tartogatják a többi a többi, későbbi csatlakozó számára. A kerületet huszonöt évig vezette Geiger Ferenc (civil jelöltként, ellenzéki támogatással), de ő nemrég bejelentette visszavonulását.
Az LMP és a Jobbik?
A most bejelentett lista nem végleges, néhány helyen még alakulhat, ha sikerült leülni és megegyezni az LMP-vel és a Jobbikkal is, bár utóbbival polgármesteri helyekről nem egyeztetnek. Az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt most azt mondta, a jelen lévő pártok megállapodtak abban, hogy az LMP-t még várják, a Jobbikkal viszont csak helyi szinten lehet egyeztetni, velük
polgármesteri szintű megállapodásra nincs lehetőség.