Összefogás néven gründoltak kamuszervezetet az érdi Fidesz háttéremberei
T. Mészáros András fideszes polgármester megállapodott T. Mészáros Andrással T. Mészáros András támogatásáról – lényegét tekintve ezt adta hírül Érden a helyi közmédia. Az Összefogás nevű helyi formáció mindenesetre őt támogatja. - írja az Átlátszó
A nem éppen a pezsgő közéletéről híres Pest megyei városban a politikai uborkaszezonnak számító nyárközép ellenére hirtelen példátlanul élessé vált a politikai küzdelem. Az átlagos közéleti viták főszereplői a jelek szerint a trollkodás és a durva, olykor trágár hangvételű politikai akciók fegyveréhez nyúltak.
Az érdi közgyűlés által alapított és finanszírozott cég által megjelentetett Érd Most oldalon nemrég közlemény jelent meg arról, hogy az Összefogás egyesület közös jelölteket indít a Fidesz-KDNP-vel Érden az őszi önkormányzati választásokon: az egyesület elkötelezte magát T. Mészáros András és csapata mellett.
Ez a látszólag ártalmatlan közlemény hatalmas felzúdulást keltett a Facebook érdi közügyekkel foglalkozó oldalain és csoportjaiban. A gyanútlan és átlagos szemlélő számára úgy tűnhet, hogy egy teljesen független entitás biztosította lojalitásáról a kormánypárti koalíció helyi frakcióját.
A közleményt nem írta alá az Összegfogás elnöke, az erdmost.hu pedig – amely a szöveg szó szerinti közlésére szorítkozott – nem egészített ki a közleményt azzal a lényeges információval, hogy az Összefogás elnöke maga T. Mészáros. Vagyis a szöveg lényegét és valós tartalmát így lehet összefoglalni: T. Mészárosék támogatják T. Mészárost és csapatát.
Az egyik ellenérv szerint az ellenzéki pártok jelöltje szintén egy helyi, ellenzéki koalícióban résztvevő egyesület elnöke (az ügyvédként praktizáló Csőzik László az érdi Közéleti Kerekasztal Egyesület első embere).
Lényeges körülmények tűnik azonban, hogy a T. Mészáros által évek óta vezetett egyesületnek mi a neve. Az összefogás 2014-es és a 2018-as választások idején az ellenzék által leggyakrabban használt szó, ahogy a mostani kampányidőszakban is összefogás az ellenzék győzelmi esélyének kulcsszava.
Ezek alapján nem tűnik túlzónak az a vélemény, amely szerint az efféle közlemények bevetése a kampányban a potenciális ellenzéki szavazók összezavarását, elbizonytalanítását szolgálja. Arra, hogy a kormányerőktől nem áll távol az efféle manipuláció friss példával szolgálnak a bajai események: ott az egyik ismert ellenzéki embert környékezték meg, hogy induljon függetlenként a közös ellenzéki jelölt ellen (is, de főképp).
Az érdi átlagpolgárnak így sem egyszerű eligazodni a kusza frontvonalak között másfél hónappal a helyhatósági választások előtt. A Fidesz és az ellenzék jelöltje mellett két független jelentkezett be a polgármesteri székért: egy kevésbé ismert informatikus, Balla Imre és a Fidesz-frakcióból jó egy év kizárt Tekauer Norbert.
A több polgármesterjelölt, a szavazási hajlandóságot csökkentő zűrzavar és sárdobálás a fegyelmezett szavazókat maga mögött tudó Fidesz érdeke. A nyár közepére kialakult helyzetből azonban korántsem következik, hogy T. Mészárosék páholyból nézhetnék végig a kampányt.
Eddig azonban egyedül T. Mészáros tudta megnevezni az egyéni választókerületekben indult jelöltjeit. Ezt a körülményt fegyverként fordíthatják az ellenzéki és a független politikusok felé.
A Fidesz szócsövének csúfolt Érd Most honlap az elmúlt hét végén kenyértörésre akarta vinni az úgynevezett jelöltügyet. Rövid határidő kitűzésével jelöltlistát kértek Csőziktől, Ballától és Tekauertől. Közülük Csőzik és Balla küldött névsort az Érd Mostnak. Mindketten hamis neveket adtak meg. A Csőzik-listán szereplő nevek kezdőbetűiből az O1G-ként rövidített, Orbán Viktorra utaló trágár minősítés olvasható ki. Csőzik a trollkodással nagyot futott az országos sajtóban. Az ügyvéd-politikus azt a tételmondatot kommunikálta, hogy becsempészték Simicska Lajos O1G-jét a lakájmédiába.
Kis Zoltán / orszagszerte.atlatszo.hu