A köztudatban II. Miklós (1894–1917) él úgy, mint az utolsó orosz cár, ám az örökletes monarchiákban az uralkodó halála vagy lemondása esetén automatikusan a kijelölt trónörökös fejére száll a korona – még az sem szükséges hozzá, hogy az illetőt megkoronázzák. (Ahogy a régi mondás tartja: „Meghalt a király, éljen a király!”)

Ilyen módon „lépett” tehát az orosz trónra, és „ült” is rajta egy teljes napot II. Miklós öccse, Mihail Alekszandrovics Romanov nagyherceg. A sors azonban nem volt nagyon kegyes hozzá, akárcsak cári bátyjához.

Mihail (a családban egyszerűen „Misa”) III. Sándor cár negyedik gyermekeként született, és apja kedvence volt. A trón közelébe úgy került, hogy idősebb testvérei (Alekszandr és Grigorij) szépen sorban jobblétre szenderültek, lánytestvérei meg nem jöhettek szóba örökösként.

Bár apja kedvence volt, szinte már születése pillanatában eldőlt, hogy katona lesz, de ezen a pályán nem igazán erőltette meg magát (ahogy a szintén katonai beosztásban szolgáló orosz nagyhercegek – a Romanov család népes tagjai – szintúgy nem). A tanulásban sem jeleskedett, leginkább a szoknyák utáni rohangálás érdekelte.

Misa ugyanis hihetetlenül szerelmes tudott lenni. Akár gyors egymásutánban is. És nagyon szeretett volna megházasodni – csak épp soha nem hagyták. Mivel Miklós cárnak sokáig csak leánygyermekei születtek, bátyjai halála után 1899–1904 között Misa lett a trónörökös. Ami számára (de leginkább házasodási törekvései számára) maga volt a rémálom. Ugyanis nem vehette el azt, akit éppen akart. Bár nagyon próbálkozott.

Kezdődött a dolog azzal, hogy 1902-ben beleszeretett Viktória Melita edinburgh-i és szász–koburg–gothai hercegnő húgába, Beatrice-ba. A lány viszonozta Mihail érzéseit, vad levelezgetésbe kezdtek, de a házasságot Miklós cárt megtiltotta, mivel a fiatalok elsőfokú unokatestvérek voltak.
Mihail aztán újból szerelmes lett, most egy udvarhölgybe, Alekszandra Kosszinszkajába, és 1906-ban ismét házasodni akart. És megint nem engedték. Csak most nem a bátyja, hanem akaratos anyja, Marija Fjodorovna, III. Sándor özvegye lépett közbe, és zavarta el a hölgyet az udvartól.
Misa ekkor már nem volt trónörökös (1904-ben a cárnak fiúgyermeke született, Alekszej cárevics), úgy döntött hát, saját kezébe veszi a sorsát. 1910 körül egy újabb asszonyba szeretett bele, mégpedig Natalja Szergejevna Wulfertbe, egy ezredes feleségébe. Nataljának ez már a második házassága volt, a férje, Wulfert ezredes pedig nem idióta. Amikor a viszony kiderült, Mihail hamar eltávolította a férfit, és rávette a válásra (talán némi készpénz segítségével.)

Natalja 1910-ben szülte meg közös gyermeküket, Georgijt, akit Mihail a bátyja után nevezett el. Az udvar számára ez a rangon aluli kapcsolat maga volt a szégyen, a családon belül mindenki rossz szemmel nézte a viszonyt. II. Miklós ugyan megígértette Mihaillal, hogy nem veszi feleségül Natalját, de Misa 1911. október 15-én, Bécsben, titokban mégis elvette. Azzal indokolta lépést, hogy mivel Alekszej cárevics vérzékenységben szenved, esetleges halála esetén biztosítani kell az öröklést. Ezzel aztán vérig sértette a bátyját, aki száműzte Oroszországból.

Azonban 1914-ben, a háború kitörésekor hazahívták, frontszolgálatra vezényelték, ahol kiemelkedő módon tevékenykedett, a család pedig megbocsátott neki (fiát, Grigorijt is legitim Romanovnak ismerték el).

1917-ben, amikor kitört a forradalom, II. Miklós nem akarta kitenni a beteg Alekszejt a bizonytalanságnak, ezért öccse javára mondott le, aki március 15-én II. Mihályként vette át a kormányzást. Egy teljes napig.

Az új „cár” a nép belegyezését kérte a koronázásához, azonban a bolsevikok ezt megakadályozták, és kényszerítették Misát a lemondásra, amit március 16-án meg is tett. A monarchia ezzel megszűnt Oroszországban.

Ezután letartóztatták, majd 1918-ban az Urál melletti Permbe száműzték titkárával együtt. És hamarosan elérte a sors, ami a bátyját is: júniusban – feltehetően a bolsevik titkosrendőrség, a Cseka közreműködésével – a városon kívüli erdőben agyonlőtték.