Palkovics még reménykedik a pedagógussztrájk elhalasztásában
Palkovics László a PSZ bejelentése után azt mondta, folytatják a tárgyalásokat a sztrájk feltételeiről, de azt nem tudja, hogy ezek révén elkerülhető-e a sztrájk.
Őszerinte egyébként közeledtek az álláspontok egymáshoz.
Folytatja a szaktárca a tárgyalásokat a pedagógusok sztrájkbizottságával a vitatott kérdésekről és az esetleges munkabeszüntetés feltételeiről - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján Palkovics László oktatási államtitkár azok után, hogy kedden a Pedagógus Szakszervezet elnöke, Galló Istvánné bejelentette, egész napos sztrájkot fognak tartani április 20-án.
Palkovics László elmondta: bizonyos területeken szerinte közeledtek az álláspontok a pedagógusok sztrájkbizottságával, de maradt több kérdés, amelyben nem sikerült egyezségre jutni.
Palkovics azt mondta, meg kell állapodniuk a sztrájk feltételeiről, a szükséges minimális szolgáltatásokról, de továbbra is folyamatosan tárgyalnak a fő kérdésekről és próbálnak megállapodni.
Hogy a tárgyalások révén a sztrájk elkerülhetővé válik-e, azt egyelőre nem tudja megmondani - jelezte az államtitkár, utalva a sztrájkbizottság bejelentésére.
Az államtitkár elmondta: a köznevelési kerekasztal keddi ülésén tájékoztató hangzott el a pedagógiai szakszolgálatok átalakításáról is.
MTI / hvg.hu