h i r d e t é s

Parkolóház helyett marad a második nemzeti gödör Ferihegyen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Parkolóház helyett marad a második nemzeti gödör Ferihegyen

2020. január 24. - 12:22

 

Többek között a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal miatt nem épül hatszintes parkolóház a ferihegyi repülőtéren, ahol az építési gödröt már 2018 őszén kiásták, hiába. - írja a napi.hu.

Liszt Ferenc repülőtér. Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

Soha nem fog megépülni a ferihegyi parkolóház, amelynek építési engedélyét még 2018 decemberében vonta vissza az V. kerületi kormányhivatal - derül ki Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár Kunhalmi Ágnes (MSZP) kérdésére adott írásbeli válaszából.

Az ellenzéki politikus arra volt kíváncsi, hogy miért áll több mint egy éve a több millió euróba kerülő beruházás. A parkolóház építéséhez szükséges gödröt ugyanis már 2018 őszén kiásták és körbekordonozták, azóta ott tátong az évi 16,2 millió utast kiszolgáló nemzetközi reptér főbejáratával szemben.

A miniszterelnökségi államtitkár válaszából az is kiderült, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es számú terminálja elé tervezett parkolóház megépítéséhez építési engedély volt szükséges, amelyhez a jogszabályok szerint kötelező lett volna beszerezni a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szakhatósági állásfoglalását.

Ezen szakhatósági állásfoglalás megállapította, hogy a tervezett beruházás - tekintettel arra, hogy vonzáskörzetében több hasonló profilú építmény is található - nem indokolt, továbbá negatívan befolyásolná a jövőbeni tömegközlekedés fejlesztésének lehetőségét, ezért az építési engedély kiadásához szükséges szakhatósági hozzájárulás kiadását megtagadta

- áll a dokumentumban.

Ezt követően pedig az ügyben eljáró V. kerületi kormányhivatal - szakhatósági hozzájárulás hiányában - az építési engedély iránti kérelmet elutasította, amely ellen keresetet nem is terjesztettek elő, így az érintett parkolóházzal kapcsolatos döntés jogerőssé vált.

Magyarország kormánya kiemelkedően fontosnak tartja a repülőtér és Budapest kapcsolatának erősítését, amelyet elsődlegesen nem parkolóházak építésétől vár, hanem a repülőtér kötöttpályás kiszolgálásának megteremtésétől

 - magyarázta Orbán Balázs.

Tehát jogerősen marad a gödör, pedig a hatszintes parkolóházat a KÉSZ Építő Zrt. építette volna meg 2020 második negyedévére. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban még azt mondta, hogy a reptéri parkolóház építését a plázastop miatt állították le, de szerinte az is tűrhetetlen, hogy olyan építkezés történjen azon a helyszínen, amely ellehetetleníti a gyorsvasút hatékony eljutását a reptérre.

A gyorsvasút persze szintén nem épül. A legújabb kormányzati ígéretek szerint a tervek elkészültek és a megvalósításhoz szükséges engedélyek is rendelkezésre állnak. A beruházása 2021 és 2027 közötti, Európai Uniós költségvetési ciklusban erre a célra rendelkezésre álló közlekedésfejlesztési forrásokból valósulhat meg. Jelenleg a repülőtér 2-es termináljához legközelebb a Ferihegy vasútállomáson lehet átszállni vonatokra, amelyek a Nyugati pályaudvar felé és felől közlekednek. A repülőtéren kifejezetten vonatjegy váltására nincs lehetőség.

Ennek ellenére 37 kritériumból 32 esetében jelentősen javult a szolgáltatási színvonal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - derült ki a negyedévente elvégzett független nemzetközi utaselégedettségi felmérésből. A Budapest Airport közlése szerint az utasok kiemelkedően jónak értékelték a biztonsági ellenőrzést, a terminálok tisztaságát és az általános szolgáltatási színvonalat is a budapesti repülőtéren.

napi.hu


 

h i r d e t é s