h i r d e t é s

Perre mennek az Apple ellen a kihagyott töltők miatt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Perre mennek az Apple ellen a kihagyott töltők miatt

2021. október 29. - 06:39

A tét 16 dollár – és a presztízs.

nincs töltő a dobozban

Öt kínai diák pert indított az Apple ellen, amiért már töltő nélkül árulja az újabb iPhone-okat – írta a Vice alapján a hvg.hu.

A cég tavaly határozott úgy, hogy nem csomagol töltőt és vezetékes fülhallgatót sem a telefonokhoz. A döntésre környezetkímélő magyarázattal szolgáltak, azt állítva, hogy sok iPhone-tulajdonos több ilyen kiegészítővel is rendelkezik már.

A kínai diákok azonban azt állítják, az Apple csak spórolni akar, és közben arra szorítja a vásárlókat, még többet költsenek.

A Vice szerint a pereskedők mindössze 16 dollárt, nagyjából 5 ezer forintnyi jüant követelnek a perköltségek miatt, és azt, hogy az Apple biztosítson töltőt egyikük iPhone 12 Pro Max készülékéhez.

Idén már egy hasonló ügyben egy brazil hatóság 2 millió dollárra bírságolta az Apple-t. (Infostart)