h i r d e t é s

Putyin sz@rrá alázta Orbánt!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Putyin sz@rrá alázta Orbánt!

2017. augusztus 29. - 19:03

Putyin utasítására, Orbán napokon belül kiszáll a lengyelek mellől!

Forrás: KKM / Kovács Márton / 24.hu

Informátorunk szerint, nagyon kínos tárgyalás zajlott Putyin és Orbán között, az orosz elnök kertelés nélkül közölte Orbánnal, hogy hagyja abba a lengyelekkel való, Merkel és EU ellenes együttműködést!

A diplomáciában vannak törvények, amelyeket a felek kölcsönösen betartanak, ezek némelyike több száz évre tekint vissza. Az első, hogy a felek egyformán kommunikálják a találkozó létrejöttének okát.

Kreml verziója szerint Putyint Orbán Viktor hívta meg hivatalos látogatásra, a kormány azt kommunikálta, hogy Putyin a Judó Világbajnokságra jött.

A másik nagyon fontos szabály a pontosság, Putyin röpke 3 órát késett, ami miatt a világbajnokság megnyitóján nem vett részt. Ebből az következik, hogy a meghívás céljának nem tett eleget! Putyin nem az az ember, aki késni szokott, egyáltalán nem szokott késni csak akkor, ha a meteorológiai viszonyok miatt nem tud pontos lenni.

Putyin nem olyan politikus, aki barátságból csak így úgy ide-oda repked!

Mielőtt azt hinnénk, hogy Orbán fontos neki, ki kell ábrándítanom az olvasót, az viszont lehet, hogy megígérte Merkelnek, hogy rendet tesz Magyarországon, Orbánt helyre teszi, hogy ne keverjen be a migránsozással és a jogállam lebontásával a németországi választásokba!

Ami viszont mindennél fontosabb és ebben Putyinnak, Merkelnek és Macronnak közös az érdeke, hogy a lengyel – magyar együttműködés az Európai Unió ellen megszűnjön, és Lengyelországot egyedül hagyja a kialakult helyzetben. Ez nem jelent mást, mint a „visegrádiak együttműködésének” a végét. A csehek és a szlovákok már kiszálltak, minket Putyin most rúgott ki!

Ez az a nagyságrend és téma, amiért 3 órás késéssel előre figyelmezetve megérkezik egy ilyen ember Budapestre!