Százötven új hangos-, illetve Braille-írásos könyvvel gyarapodott a Bodor Tibor Kulturális Egyesület (BTKE) felajánlása nyomán a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) budapesti könyvtára.
2018. szeptember 1-én a MagNet Ház Évadindító Élménynapján betekintést kaphatnak az Andrássy útra látogatók a MagNet Közösségi Ház programjaiba, évközi önismereti csoportjaiba, valamint számos izgalmas előadást is meghallgathat, aki eljön.
Olyan instrukció nincsen, hogy "Géza, itt most a meglepetéstől menj le hídba, vagy esetleg a testeddel a színpadhoz képest zárj be 65 fokos szöget". - Szegény rendező ilyet nem mondhat még akkor sem, ha egyébként talán az eszébe jut. Leszámítva azt az esetet, ha a rendező Takács Gézával dolgozik. Mondani persze akkor sem mondja, de arcizma sem rezdül, amikor Géza rendre olimpiai „C” elemeket iktat a karakterábrázolásba.
Egy új kiállításra készülődve és a múzeum raktárépületeinek felújítása alatt számtalan elfeledett műalkotásra, köztük Picasso tíz művére bukkantak a Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum (Tmoca) gyűjteményében - adta hírül a The Art Newspaper című művészeti folyóirat honlapja.
A neves Leonardo-kutató szerint a Krisztus-portrét a reneszánsz mester stúdiójában dolgozó Bernardino Luini készítette, akinek művei manapság egymillió fontért kelnek el a műtárgypiacon.
Kilencévesen készültek első figyelemreméltó rajzai, de műértő öccse és ismert képzőművész sógora biztatására kezd komolyabb festészeti tanulmányokba az ifjú holland, aki belgiumi lelkipásztori tevékenysége során kóstol bele a képzőművészetbe.
Az árak szerepe meghatározó a gazdaságban és a társadalomban. Vásárlóként mindenki a saját bőrén érzékeli az árváltozásokat, de hogy mi rejlik ezek mögött, mi alapján kerülnek a pontos árak kialakításra, már kevesebbek számára elérhető.