Én sem, de ez a jelen helyzet összefoglalása, műfaji szempontból legyen mondjuk nemzeti-szürreális rémálom. Így együtt szép a mai magyar életnek ez a sok kis rémképe és őrülete, így mutatja meg, miben is éljük a mindennapjainkat.

Vegyük a friss híreket. Két fontos esemény volt a magyar belpolitikában mostanáig a mai nap folyamán (10:53-van): az egyik az, hogy a KSH kiadta a hivatalos inflációs adatokat, a másik mindannyiunk kedvence, a Kormányinfó, ami megnevezése szerint rendkívüli, de olyan nagyon váratlan dolgok mégsem hangzottak el rajta. Hanem az inflációnál érdemes kicsit megállni, elidőzni.

Az ugyanis pontosan, számszerűen mérhető, adatolható, azt nehéz kétségbe vonni (de könnyű kozmetikázni). A KSH adatai szerint 2022. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 15,6%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,8%-kal nőttek. Ezen belül:

„12 hónap alatt, 2021. augusztushoz viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 30,9%-kal emelkedett, ezen belül leginkább a margarin (66,9%), a kenyér (64,3%), a sajt (61,0%), a száraztészta (57,9%), a tejtermékek (54,7%), a vaj és vajkrém (54,5%), a péksütemények (45,4%), a tojás (42,0%), a rizs (40,9%), a baromfihús és az édesipari lisztesáru (40,4%) drágult. Átlag alatti mértékben, 15,9%-kal nőtt az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) ára. A csokoládé, kakaó 17,1, a cukor 9,3, az étolaj 5,0%-kal került többe. A tartós fogyasztási cikkekért 14,8, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 20,9, az új személygépkocsikért 19,9, a szobabútorokért 19,3, a használt személygépkocsikért 18,1%-kal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,1, ezen belül a szeszes italok 15,5%-kal drágultak. Az állateledelek ára 40,3, a palackos gázé 27,4, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 26,7, a testápolási cikkeké 20,3, a járműüzemanyagoké 6,2%-kal lett magasabb. A szolgáltatások díja 7,7%-kal emelkedett, ezen belül a taxi 27,3, a lakásjavítás és -karbantartás 21,7, a járműjavítás és -karbantartás 18,1, az üdülési szolgáltatás 13,5%-kal került többe, a lakbérek 12,5%-kal emelkedtek.”

Egyszóval, cudar egy világ járja, és még egy darabig így is marad. Az árakat tulajdonképpen két dolog hajtja fel, egyikről sem tehetünk: az egyik természetesen az orosz gáz gazdasági fegyverként történő bevetése, ami már tavaly ősszel elkezdődött az irreális áremeléssel (és mellesleg Moldova megzsarolásával: nem tudom, akár Európa, akár Magyarország mit várt, ha egy független államot megzsarolnak, másokkal nem fogják ugyanazt tenni?), a másik az orosz aranykivitel drasztikus megnövekedése Kínába: Peking nem csak az orosz olajat veszi olcsón (és árulja tovább drágán) de az aranyukat is 30 százalékkal kevesebbért veszi a világpiaci árhoz képest, csak most Moszkva van olyan helyzetben, hogy inkább kell neki a pénz, mint a nemesfém, így aztán Kína júliusban 108,8 millió dollár értékben importált orosz aranyat, ami 750%-os növekedést jelent júniushoz képest, és 4800%-os növekedést a tavalyi év azonos hónapjához képest. Mindehhez vegyük a már dühöngő élelmiszer-válságot, és be kell látnunk: nem csak mi vagyunk bajban, az egész világgazdaság válságba került.

Mi köze ennek a magyar árakhoz? Minden, ugyanis a világgazdasági folyamatok megállíthatatlanok az országhatárokon (az 1929-33-as Nagy Gazdasági Válság azért húzódott el annyira, mert sok ország gazdasági bezárkózással próbálta megoldani a problémáit, csak ez nem működött), hogy mondjak egy példát, ha Kína kétszer annyit fizet a gabonáért – és megteszi – mint Egyiptom, akkor a gabona ára mindenhol annyi lesz, amennyit Peking hajlandó érte fizetni (hiszen el lehet adni annyiért, és akkor már miért ne?), az áru pedig Sanghajba vagy Pekingbe kerül, nem Kairóba. Emiatt viszont Egyiptomban lesznek sokan éhesek és elégedetlenek, esetleg kitör némi lövöldözés is, és hipp-hopp, már lángban is áll a fél Közel-Kelet. Ha az aranyért Peking fizethet harminc százalékkal kevesebbet, akkor senki sem lesz bolond többre taksálni ennél, Budapesttől Maniláig lezuhan az értéke.

Szóval: az egész válságnak a környezeti károkon és a globális felmelegedésen túl – melyeknek viszont komoly a szerepe – a két fő oka az orosz gazdaság haldoklása és a kínai gazdaság gyengélkedése. Itt sokat nem tehet Budapest, illetve házon belül tehetne valamennyit, ha a helyzetet valóban kezelné, nem csak kommunikációs szinten, ahogy az már megszokhattuk.

Saját prognózisom az, hogy az energiahelyzet a mostani állapothoz képest már sokat romlani nem képes, elértük a mélypontot, most már csak azon folyik a harc, hogy legyen-e uniós gázársapka, vagy ne. Ha lesz, és Oroszország elzárja az összes csapot, nekünk nem lesz gázunk, nekik nem lesz pénzük. Kína nem vesz meg minden gázt és nem is akar, szóval ez a lose-lose helyzet, amiben mindenki veszít. Putyin tegnap nem véletlenül fenyegetőzött és szedte elő az orosz népmesét a megfagyott farkú ordasról, ő is tudja, hogy ennek csakis kompromisszum lehet a vége, ehhez próbál minél kedvezőbb pozíciókat szerezni. Szóval: lesz gázársapka, az a nem mindegy, hol húzzák meg a határt (és az lesz a feladat, hogy az orosz állami média miképpen fogja ezt győzelemnek beállítani, bár nem féltem őket, csinálnak ők halból is énekes madarat, ha kell).

A mai Kormányinfó tanulsága épp az, hogy a mi illetékeseink nem a holnapra gondolnak, mikor intézkednek, hanem a mára, néha a tegnapra: mire számíthatunk részükről? Nagyon rövid leszek: arra, hogy 25 százalékos fogyasztáscsökkentést írnak elő az állami intézményeknek, kivéve a kórházakat és bentlakásos intézményeket, tűzifa- és barnaszén-programot hirdetnek, melynek keretében minden háztartásnak járhat tíz köbméter fa (panelben, gangos bérházban sok haszna lesz), és az állami intézményeket maximum 18 fokra fűtik majd fel.

Elsőre azt mondom: ez sokat nem ér, de van annyira kellemetlen, hogy úgy érezzük: tettek valamit. Nyilván a nemzetközi diplomácia szintjén fog eldőlni igazából a helyzet, esetleg az ukrajnai harctereknek is lesz köze a továbbiakhoz, de azon a diplomáciai porondon a történtek után mi jobb, ha meg sem szólalunk, azt is csak halkan tesszük.

Szóval, kevés az ok az optimizmusra, mire van szükség ilyenkor?

Sok színes marhaságra, jó drágán. Bár mondjuk a fősipánok és vármegyék nem sokba kerültek (majd fognak, mikor le kell cserélni minden feliratot, iratot, fejlécet és táblát), a kulturális miniszternek meg csak jár az a tanácsadás havi másfél milláért, tehát szórjuk a pénzt, szórogatjuk rendesen, csak látszatja nincs, meg haszna.

Arra lesz való majd a csodaszarvas, hogy legalább látszatja legyen. Mert tegnap óta: „Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra”, közeleg a csodaszarvas! Ne tessenek csomagolni, nem indulunk sem Meotisz mocsaraiba, ott mostanság nagyon lőnek, sem nyugatnak új hont foglalni, egyszerűen csak felállítanak egy aranyszínű csodaszarvas-szobrot a Pénzmúzeum (volt Postapalota) kertjében.

Kicsit nagy lesz. Mint a Magyar Nemzet írja:

A talapzatként megjelenő bronz szikla 9,6 méter hosszú és 6,5 méter magas, a rajta álló Csodaszarvas-szobor pedig 4,5 méter magas és 7,2 méter hosszú lesz.

Nem akarom a Pénzmúzeumot szidni, ismerőseim jártak benne, és nagyon tetszett nekik, nem akarom a szobrászt, Szőke Gábor Miklóst kritizálni, mert szerintem tehetséges alkotásai is vannak a maga műfajában, bár a vadászati világkiállítás agancskapuját nagyon nem sorolnám közéjük, és tudjuk, hogy ezt a monstrumot nem manapság rendelte meg, fizette ki az MNB, hanem két éve, most csak az átadás ideje érkezett el valamikor idén: de tessék mondani, ilyenkor, córesz idején jó ötlet ez?

Az persze még rosszabb volna, ha a Moszkva Kálmán tér kellős közepére állítanák, hogy ki se lehessen kerülni, de tudni is elég, hogy van a közelben egy ilyen kolosszus. Mit gondoljon mármost erről az az átlagember, aki nem veszi számításba, hogy a szarvas nem aranyból van (még csak az kéne), hanem bronzból, nem érdekli, hogy mikor rendelték, de tudja, hogy 199,5 millióba került, neki meg kenyér- és fűtésgondjai vannak?

Nyilván politikai szimpátia kérdése lenne kevésbé válságos időkben, ki mit szól hozzá, valódi békeidőkben meg egyszerűen képzőművészeti vita tárgya (mikor megláttam a látványtervet, biztos voltam benne, hogy a modell porcelánból kell legyen, és legalább kilencven éve áll egy üveges vitrinben, valamelyik dédmama hozta szuvenírként Karlsbadból, ahol egy gyenge pillanatában vásárolta, a kezelés utóhatásaként), de most? Mikor azon folyik a vita, hogy be kell-e zári a fűtési idényre a múzeumokat? Négy-öt csodaszarvas árából már rendben is volna a Nemzeti Múzeum szénája. Igaz, ez az átlagos választót megint nem fogja különösebben érdekelni. Őt az fogja érdekelni például, hogy az iskolák, óvodák nyitva maradnak-e.

Hogy mennyi lesz a számla, mennyi az étel.

Ő csak egy teljesen felesleges, ám gigantikus aranyszarvas-szobrot fog látni, vagy tudni a létezéséről, és azt fogja észrevenni, hogy neki spórolnia kell, de azok, akik erre szorítják, pazarolnak. Sőt, nagy garral, hivalkodva teszik.

Vannak hangulatjavító intézkedések, ez speciel kifejezetten hangulatrontó lesz. Vannak államok a világon, ahol ezt tekintetbe vennék, és elhalasztanák a szobor átadását, felavatását. Nálunk nem így fog történni.

Nálunk a főispán aranyszőrű csodaszarvas hátán, hat és fél méteres vármegyei szikláról ugrat az infláció szakadékába.

Meg fogja ütni magát – de ő tudja.

Szele Tamás / Forgókínpad Blog