Mi okozza az éles törésvonalat az esetek megítélése között? A kérdés korábban is megfogalmazódott bennem, a Brexit – Háborúban mindent szabad után pedig kifejezetten megkerülhetetlenné vált számomra. A film Dominic Cummings (Benedict Cumberbatch) politikai tanácsadó, a Vote Leave (Szavazz a távozásra) kampányigazgatójának alattomos eszközeit ismerteti, azokat az újszerű eszközöket, amelyekkel a brit kilépésre törekvők végül győztek két évvel ezelőtt.

Cummings az a karakter, akitől nem szívesen vásárolnánk autót, ha a lelkébe látnánk – pimasz, minden erkölcsi kérdést sutba vető, és csak a cél lebeg a szemei előtt – mégis könnyen az áldozataivá válhatunk.

Napjaink hőse tulajdonképpen – napjainkban ugyanis azok a hősök, akik kellő ügyességgel átverik az embereket, hiszen az emberek hülyék, megvezethetők, sőt megvezetendők, ha hülyék. „Nincs morál, csak teljesítmény” – ahogyan nemrég egy közeli ismerősöm írta, aki (polkorrekt módon szólva) magyar „kormányközeli sajtóorgánumnak” dolgozott. Az USA-ban és Nagy-Britanniában is kirobbant Cambridge Analytica-botrány rámutatott arra, hogy a kampánytechnikák új korszakába léptünk, már nem a plakátok, házalások, tévéreklámok és robothívások világát éljük, hanem ennek finomított folytatását, a „big datáét”, amely igyekszik legalantasabb érzéseinkből szavazatot kicsalni – meglehetősen hatékonyan.

A világ megdöbbent ezeken a módszereken, és az elmúlt években rengeteg szó esett az orosz befolyásról is, amely sokak szerint eldöntötte az amerikai választásokat Trump javára. Hasznos volna azonban elgondolkodni azon, hogy a korábbi technikák – a porszívóügynök-mosolyú politikusok és fáradt szlogenjeik, az egymásra mutogató jelöltek tévévitái, a pártprogramok, látványos események stb. – miért nem váltottak ki komoly megbotránkozásokat bennünk, miért nem aggódtunk lelki integritásunkért akkor, amikor éppúgy riogattak, ígérgettek, csábítottak, mint a CIA-botrány felelősei?

Egy jól kidolgozott „klasszikus kampány”, ha eszközeiben sutább és kevésbé hatékony is, céljait tekintve éppúgy hamis és káros tud lenni, mint a kevésbé ellenőrizhető és valóban manipulatívabb újszerű kampány. Ami közös azonban, az a valódi társadalmi viták megkerülése vagy eltérítése, a szavazatért való nem átlátható, tiszta, őszinte versengés és így tovább. Nem szólva arról, hogy miközben az orosz befolyás (jogos) problémája a nyugati sajtó kedvenc vesszőparipájává vált, az USA és EU tőkeéhségéből fakadó venezuelai ténykedéseket csak kevesen kérdőjelezik meg (ld. például a The New York Times cikkét egy megkérdőjelezett felvételről, vagy az AP összefoglalóját a Latin-Amerika elleni amerikai ténykedések történetéről).

Pedig jogos a kérdés, hogy amennyiben a Maduro-kormány nem legitim, akkor a szaúd-arábiai, a kínai, az orosz, a török, sőt az amerikai vezetők miért azok, ha a venezuelai gazdaság (amerikai szankciók és helyi korrupció miatti) hanyatlása aggodalmakat szül, és önjelölt elnökök támogatását eredményezi, akkor miért nincs ez így más országokkal is.

A nyugati sajtó nem ártatlan, sőt – manipulációi tisztán láthatók és mégis, mint a klasszikus kampányolás, ritkán megkérdőjelezettek. Ez a tabusítás azonban komoly problémákat sodor elénk: zúglapok, összeesküvés-elméletek szökkennek szárba és terjednek megállíthatatlanul, kitéve a kevésbé tájékozott vagy a világhálón nehezen eligazodó embereket egy másik típusú dezinformációnak. Ezzel el is értünk egy fontos tézishez: miközben az új kampányeszközöket hibáztatjuk, itt az ideje azon gondolkodni, hogy az establishment önkritikájának hiánya hogyan tette vonzóvá az új kuruzslókat, azokat, akik a gyógyszer helyett homeopata szereket árulnak, asztronómia helyett asztrológiát kínálnak, a tőkét kiszolgáló nyugati sajtó helyett a putyinista kremlini propagandát.

Másképp: a brexitért a harmadik utas, megalkuvó, Blair-féle Munkáspárt és a demagóg toryk, Trumpért a hataloméhes, pártját aljas eszközökkel manipuláló Hillary Clinton a felelős – nem pedig az emberi hülyeség, nem az új eszközök, nem az alternatív hírportálok, amelyek között számtalan megbízható is található.

Miközben a régi uralom populistáz, szélsőségez, náciz és kommunistáz, jobban tenné, ha rápillantana a tükörre és elgondolkodna azon, hogy saját korrupt működése hogyan szolgáltatta ki a társadalmat az újszerű kuruzslóknak – azok pedig, akik már nem bíznak a „régiekben”, arra kellene törekedjenek, hogy a tükörben látottak alapján egy jobb világot építsenek, Putyinok és Trumpok, Bolsonarók és Duterték, de Macronok, Merkelek, Trudeauk és Mayek nélkül – egymásra figyelve, félretéve a politikai bulvárt és könnyű ígéretek Twitter-szintű kommunikációját, a hamis törésvonalakat, amelyek nem ember és fölé tornyosuló hatalom, hanem ember és ember közé állítanak Stop-táblákat.

Szerző: Kustán Magyari Attila/maszol.ro