h i r d e t é s

Rejtélyes betegség szedi áldozatait Tanzániában, vért hánynak tőle az áldozatok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rejtélyes betegség szedi áldozatait Tanzániában, vért hánynak tőle az áldozatok

2021. február 11. - 08:45

Legalább 15 ember életét vesztette és 50 ember kórházba került egy eddig ismeretlen, ámde vészjósló betegség miatt Tanzániában, amelynek olyan súlyos tünetei is lehetnek, mint a vérhányás.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Egyelőre még beazonosítatlan az a megbetegedés, amely Tanzániában szedi az áldozatait, de a betegek rendkívüli szenvedésen mennek keresztül – derül ki a The Sun tudósításából. Egyelőre csak az ország déli részén található Mbeya régiót érinti, de már 15 ember életét vesztette a betegség következtében.

Ami riasztónak hat ebben a betegségben, hogy a többségében férfi páciensek között több olyan volt, aki néhány órával azt követően életét vesztette, hogy tüneteket produkált. A tünetekről egyelőre nem sokat tudni, de súlyos hasmenéssel és vérhányással járhat.

Felista Kisandu, a helyi egészségügyi szervezet vezetője leszögezte, hogy már elindították a kutatócsapatot, hogy kiderítsék a betegség jellegét és eredetét, de megerősítette, hogy a probléma még nem terjedt messzire, mindössze egyetlen egészségügyi járásban fordultak elő a súlyosabb, vérhányós esetek.

Mint mondta, a hatóságoknak még nem sikerült meghatározni a betegség eredetét, de kizártnak tartja, hogy járványkitörésnek vagyunk a szemtanúi. Az előzetes vizsgálatok annyit állapítottak meg, hogy főként gyomorfekélytől vagy májbetegségtől szenvedő férfiakat szállítottak kórházba, akiknek azt tanácsolták, egyelőre kerüljék a dohányzást és az italfogyasztást.

Eközben Dorothy Gwajika, Tanzánia egészségügyi minisztere Kisandu felfüggesztését követeli a nyilatkozatát követően, mivel állítása szerint "indokolatlanul és szükségtelenül" kelt pánikot a lakosság körében, és ő képzi az akadályát a megfelelő vizsgálatnak.

A kormánytisztviselők állítása szerint már volt hasonló betegségre példa 2018-ban, amikor a fertőzöttek magas láztól, hányingertől és vérhányástól szenvedtek. A hatóságok megkezdték a víz és a fertőzöttek vérének tesztelését, hogy felmerül-e a higanymérgezés gyanúja.

Mindezen hírek egy hónappal azt követően látnak napvilágot, hogy John Magufuli, Tanzánia elnöke bejelentette, "Isten erejével" sikerült teljesen eltörölni a koronavírust az országban, és nem is fognak vakcinákat kiosztani a lakosságnak. Tanzánia alapvető járványkezelési taktikája a pandémia létezésének letagadásában állt. (liner.hu)