h i r d e t é s

Rekordbevétel az LG-nél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rekordbevétel az LG-nél

2018. július 26. - 17:01

Közzétette 2018 második negyedévi és első féléves eredménybeszámolóját az LG Electronics (LG).

A dél-koreai társaság több tekintetben is rekordról számolt be: a január-júniusi időszakban története legnagyobb globális féléves bevételét és legnagyobb üzemi eredményét érte el, és első ízben haladták meg a vállalat hathavi eladásai a 30 ezer milliárd wont.

Az LG a második negyedévben 15,02 ezer milliárd won (13,9 milliárd dollár) konszolidált globális árbevétel mellett 771 milliárd won (715,1 millió dollár) üzemi eredményt ért el. A forgalom 3,2 százalékkal, az üzemi eredmény pedig 16,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Az első félév során felmutatott 30,14 ezer milliárd won (28 milliárd dollár) árbevétel 3,2 százalékkal nagyobb 2017 azonos időszakánál, továbbá a vállalat történetének legnagyobb féléves forgalmát jelenti. Szintén rekordot döntött az első féléves üzemi eredmény, amely éves összevetésben 18,5 százalékkal 1,88 ezer milliárd wonra (1,7 milliárd dollár) emelkedett.

A nyereségesség javulása a második negyedévben elsősorban a háztartási gépek, a légkondicionáló berendezések és a prémium kategóriás szórakoztató elektronikai eszközök piacán elért sikereknek volt köszönhető.

A vállalat ugyanakkor azt is jelezte, hogy a piaci környezet bizonytalanságai, a versenyhelyzet és a nemzetközi kereskedelmi feltételek kilátásai miatt a második félévben még nagyobb hangsúlyt helyez majd a költség alapú versenyképességre és a nyereséges növekedésre.