h i r d e t é s

Rogán Cecília is adott át érmet az úszóbajnokságon

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Rogán Cecília is adott át érmet az úszóbajnokságon

2019. március 29. - 10:32

Szerdán kezdődött a felnőtt országos bajnokság az úszóknál, az esemény a Debreceni Sportuszodában zajlik, az első napon Rogán Cecília is adott át érmet. - írja a propeller.hu.

Forrás: veszpresszo.hu

A férfiak szerdán úszták a 100 méteres mell döntőjét, Szilágyi Csaba győzött, Gyurta Dániel korábbi országos csúcsát megdöntve. Ezen az eredményhirdetésen osztott érmet Rogán Antal felesége.

Az úszószövetség telefonon megerősítette: Rogán Antal felesége érmet adott át.

Rogán Cecília magánmeghívásra látogatott el a debreceni úszó országos bajnokságra, amiben semmi meglepő nincs, hiszen bevallottan rajong a sportokért.

A MÚSZ vezetése megtiszteltetésnek érzi, hogy a sportot stratégiai ágazatként kezelő, és így a magyar úszósportot is kiemelten támogató kormány tagjának felesége részt vesz a sportág egyik legfontosabb hazai eseményén.

Ennek megfelelően felkértük arra, hogy közreműködjék az egyik díjátadó ceremónián, aminek Rogán Cecília örömmel tett eleget, illetve jelezte, hogy az úszóviadal magával ragadó hangulatának köszönhetően a jövőben is ellátogat majd a MÚSZ kiemelt eseményeire.

propeller.hu