A monitorokat feszülten figyelő, a legkisebb változásra beavatkozó személyzetet. Meggyötört testeken egyetlen nyomorult kis vénát kereső személyzetet. Az élet alapvető működéséből kibillent szervezeteket a helyes irányba terelő személyzetet. A súlyos, kritikus betegek ellátására kiképzett személyzetet.

Csupa fennkölt, csodálatos álomkép. Milyen varázslatos álomképek. Aki itt helytáll, minden más szakmában hamar eligazodik. Érthetetlen, miért nem tolonganak a rezidensek egy ilyen helyen. Hiszen itt bármi előfordulhat és el kell látni. Vagy legalább el kell kezdeni ellátni. Anyagcserekatasztrófa, akut szívelégtelenség, stroke, polytrauma, égés, akut anaphylaxiás reakció......bármi.

Aztán foszladozik az álom szépséges szövete, és mint napvilágra kerülő kriptából, elővillannak a valóság kevéssé szépséges részletei.

Váltás: az átadó orvos lehangoltan mutatja a geriátriai osztállyá avanzsált SBO-t. Átlagéletkor 80+, a betegek túlnyomó többsége a kánikulában meglepő módon kiszáradt, egy kis folyadékpótlás bibliai csodát tett velük. Mehetnek haza, vagy a szociális otthonba. Kialakul a hozzátartozókkal némi szópárbaj, mert szerintük feltétlenül kórházba való a beteg, meg különben is, mennek nyaralni, mit kezdjenek velük. Meg majd ők jól feljelentenek bennünket a főigazgatónál, a betegjogi képviselőnél, az egészségügy összes vezetőjénél és még a tévénél is. Rövid felvilágosítás, merre találják a nevezetteket, és rövid számvetés, megint mennyi levelet kell majd írogatni.

Üdítő színfolt a lekötözött drogos, aki a beletolt szemérmetlen mennyiségű és fajtájú nyugtató mellett vidáman ordítozik.
Ürül a kórterem, csak jövőnk zálogához, az élénk drogoshoz kell percenként rohangálni valakinek.

Bejön saját lábán egy szemmel láthatóan rosszul lévő férfi, és behoznak egy stroke-os hölgyet. Jobb híján bekerülnek az ominózus kórterembe. A hölgy viszonylag könnyen megússza, mert rövid idő után, fél órán belül a stroke-centrumba kerül, igaz, közben 40 Hgmm-t emelt a vérnyomásán a látomásaival és a szíjaival küzdő matador.
A másik beteg rosszabbul járt, két óra múlva szállítja át a mentő a szívcentrumba az infarktusával egyetemben. Addig ingyenes drogellenes felvilágosító kampányban van része. Mindkét beteg sajnálja a személyzetet, és csodálkoznak, honnan az önuralom, amiért még nem vágták fejbe valami nagy és nehéz tárggyal a munkaerőpiac hősét.

A triage-pultnál közben imigyen jelenik meg egy bömbis: Te, szia! Meg kéne nézni a haver kezét. A műszakvezető első megdöbbenését vitézül leküzdve felemelkedik, rápillant az ominózus testrészre, visszaül: -Megtörtént. Segíthetek még valamit?

Bejön egy beutalós beteg, valami érthetetlen indíttatásból tumorkutatás céljából a Sürgősségi Betegellátó Osztályt látták a megfelelő célnak.

Hoz a mentő egy beteget, akinek a sorsa már rendezve van a célosztállyal, de előbb az SBO-n vegyenek vért és készítsenek EKG-t. Na ne. Gyorsan nyargalás a nethez, gugli a jó barátunk, két percen belül kinyomtatva az 52/2006. EüM rendelet, bekarikázva a vonatkozó passzusok, aztán irány tovább a beteggel.

Elszórtan viaskodás a háttérosztályokkal a néhány beteg átvétele okán.

A napi lelki orgazmus céljából beszállítják a város intézményének számító alkoholistáját. Mindkét cipőjén helyes nyűvek korzóznak. Jogok ide, vagy oda, előbbre soroljuk a komoly betegekét, őt pedig a hordágymosó helyiségben egy szivacsmatracra terített hullatakaróra helyezzük kulturáltan.
Fiús műszak volt, mindenesetre alapos megfontolás után (kávé-cigi-kávé-cigi) komoly biztonsági előkészületek zajlottak. Az ebola-fertőzés esetére fenntartott védőruhát tartotta mindenki indokoltnak, az ára rettentett el mindenkit a használatától. Ezen kívül minden alkalmas védőeszköz felkerült a bevetésre induló hősökre, volt, amiből kettő. A várón átvonulva megkezdődött a hadművelet. A fémpénz kivételével minden a megsemmisítésre szánt badellába vándorolt. A fürdető felé haladva kiürült váró látszott, adva a kérdést: mennyire lehettek betegek a távozás mellett döntők. A fürdetés, fertőtlenítés folyamatát játékos kukacvadászat tette színesebbé. Mindössze két órába és négy ember munkájába telt mindez.

Természetesen mindeközben a fektetőben elhelyezkedett néhány valóban beteg is, türelmesen várva a sorára. Megértették, hogy figyelnek rájuk és gondoskodnak róluk, csak hát a nyűvek hajkurászása leköti az erők háromnegyedét.

A műszakvezetőt átmenetileg elvesztette az osztály. Regenerációs szünetre bújt el, néhány agresszív megnyilvánulású, mellesleg nem kicsit ostoba, ám annál nagyobb arcú hozzátartozóval történt, egyébként kudarcba fulladt kommunikácíós kísérletet követően.

Egy napközben érkezett beteg nyaralni vágyó hozzátartozója kikérte magának, hogy az évek óta ágyhoz kötött, de ennek ellenére stagnáló állapotú beteget hazaküldjék, mivel gondos ápoláson és bőséges folyadékbevitelen kívül továbbra sincs másra szükség. A szokásos feljelentős szövegre a rangidős orvos megkérdezte, hogy a hozzátartozó szerint melyik esik nagyobb súllyal latba a bíróságon: az osztály korrekt szakmai munkája, vagy a hozzátartozó ápolási kötelezettségének elmulasztása és ezzel a beteg életének veszélyeztetése? Meglepően hamar született megoldás a beteg elhelyezésére....húsz perc.

Közeledett az esti váltás, nyugalmasabb időszakkal, ezért ismét következett egy kávé-cigi koktél. Rövid számvetés: az aznap ellátott 24 beteg közül szigorúan a szakma szabályait szem előtt tartva 6 volt az indokolt eset, a többi.......a többit hagyjuk.

A traumatológiai részlegről majd máskor.

Eltelt egy műszak az SBO-n. Jöhet a következő.....

Facebook