Semjén megint irániakkal tárgyalt, és megint titokban
Semjén Zsolt egy hónappal ezelőtti iráni tárgyalásairól a Miniszterelnöki Sajtóiroda nem kívánt részletes tájékoztatást adni. - írja a hvg.hu.
A jelek szerint nem voltak túlságosan közlékenyek azzal a belgrádi találkozóval kapcsolatban sem, ahol a magyar miniszterelnök-helyettes Irán belgrádi nagykövetével egyeztetett.
Az LMP-s Ungár Péter szerint Semjén Zsolt már megint titokban tárgyalt az iráni–magyar kapcsolatokról.
Az ellenzéki politikus Facebook-oldalán azt írta: a kormány hivatalos oldalán senki nem számolt be a miniszterelnök-helyettes és az iráni nagykövet közötti találkozóról, arról megint egy iráni hírügynökségtől tájékozódhat a magyar közvélemény.
Semjén állítólag azt reméli, hogy az iráni és a magyar bankok közötti kapcsolatok intenzitásának fokozásától beindulnak majd a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok Budapest és Teherán között,
mindeközben Magyarország az isztafáni nukleáris biztonsági konferenciára is delegációt küldött, ezzel tovább ácsolva az iráni–magyar atompaktum alapjait
– írta Ungár Péter az IRNA (Islamic Republic News Agency) beszámolója alapján.
A jelentés szerint a magyar miniszterelnök-helyettes Belgrádban tárgyalt Irán budapesti nagykövetével, Gholamali Rajabi Yazdival. A két ország közötti együttműködéseket városi szinten erősíteni fogják:
Teherán és Budapest, Siráz és Pécs, Jazd és Jászberény a jövőben szorosabban fog együttműködni, valamint Isztafánnal is mélyülni fog több magyar város kapcsolata
– írta az IRNA.
Az Index emlékeztetett: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Magyarország nevében megállapodást kötött Teheránban arról, hogy a magyar és az iráni kormány együtt épít majd atomreaktorokat a jövőben, valamint Magyarország 26,4 milliárd forintos hitelt ad Iránnak a projekthez.
Ezek az adatok az iráni sajtóból derültek ki, a Miniszterelnöki Sajtóiroda egy homályos közleménnyel lerendezte ugyanis a tájékoztatást. Később az atv.hu a teheráni sajtó alapján közölt még részleteket a megállapodásról.
A jelek szerint Semjén Zsolt belgrádi tárgyalásaival kapcsolatban is a korábbi módszerhez nyúlt a Miniszterelnöki Sajtóiroda, vagyis az egyeztetésről semmilyen érdemi részletet nem közöltek.