A követelés jogos.

A Várban bizony nem könnyű lakáshoz jutni. Adódik persze a lehetőség, hogy az ember egy óvatlan pillanatban lecsippent harminc milliárdot a családi kasszából, majd a hálaadó mise és némi fazonigazítás után máris élvezheti a pazar kilátást. De az idevezető út kacskaringós: bizottsági és testületi ülések tucatjain át vezet és nem is adatik meg mindenkinek. Az egyszerű polgár inkább keres egy cserealapot, egy víkendházat, esetleg a helyét, a többi megy magától. Az igazat megvallva, nem értjük Bayer kollégát sem: ugyan mi szégyellnivaló van abban, ha a cserepartnerünk több évtizednyi várfogság után egy vidéki faház nyugalmára és csendjére vágyik, majd két hónap leforgásával attól is megcsömörlik?

Az önkormányzati lakások cserefeltételei egyébként még azokban az időkben formálódtak, amikor a munkásosztály élcsapata egyetlen rohammal –  a Vöröshadsereg diszkrét támogatásával – oly sikeresen vette be a Svábhegy villaövezetét, hogy négy évtized alatt sem sikerült kifüstölni onnan. Azokban a legendás időkben, amikor még Bayer kolléga is az élcsapat tagjaként, a párt szócsövénél munkálkodott az osztálynélküli társadalom felépítésén. Akkor néhányszáz forint bérleti díjért egyaránt lehetett úszómedencés rózsadombi villához és Hős utcai hármas társbérlethez jutni: kinek-kinek érdemei szerint.

A teljes egyenlőség megvalósításáig eltelő rövid időben ez amúgy sem volt annyira fontos.

Elmúltak azok az idők is, amikor láthatatlan kezek egy fiatal párnak négyszobás lakást utaltak ki, s a vidéki rokonoknak földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől, hallván, hogy már évek óta az ötödik kerületben

laknak. Ezt a jogintézményt később kéthetes ősbérlők negyvenszázalékos vásárlási kedvezménye váltotta fel, az önkormányzati tulajdongyarapítás nevében.

A várbeli lakásbérletek értékét a piaci ár egytizedét alulról súroló bérleti díjak adják. Azt látjuk, hogy a kommercializmus mocsarába süllyedt nyugati piacgazdaságok nem is ismerik ezt a fogalmat, ugyanis ahol a bérleti díjakat többé-kevésbé a piac alakítja, ott a bérleti jognak nincs értéke. De a Vár jó cím. Régi és új arisztokraták mellett ott lakik a párt ökle is, aki fél tucat állás mellett is tud időt szakítani arra, hogy évi tízmillióért tanulmányokat írjon, melyeket momentán nem sikerül fellelni. Hiába, a munkaalapú társadalom sikerét azok az asszonyok és státusférfiúk alapozzák meg, akik képesek akár napi százhúsz órát is dolgozni a köz boldogulásáért anélkül, hogy elfáradnának.

Felvethető persze, hogy a várbeli csereszerződések színleltek. De vajon nem színleltek-e a tanácsadói, az óriásplakát-, a szakértői szerződések, a közbeszerzések, a baráti cégek milliárdos kutatási megbízásai, a tanyasi fogadóknak álcázott nemesi kúriák támogatási szerződései? Vagy amikor a papa frissen megvásárolt kastélyát hirtelen felindulásból húsz évre kibérli a fiú földije, hogy használaton kívüli mezőgazdasági gépeit ott tárolja? Ha szétnézünk és az SZJ 0846/02 számon statisztikai nyilvántartásba vett nagyüzemi lopástól eltekintünk, arra juthatunk, hogy rendszerünk alapját a színlelt szerződések összefüggő láncolata adja; ha onnan egyetlen téglát kiveszünk, könnyen az egész építmény a fejünkre borulhat.

S ekkor a 24.hu ahelyett, hogy örülne, a nagy keleti testvér nyomán immár nekünk is van Tiltott Városunk, ahol az osztályharcot maga mögött hagyva teljes harmóniában és elviselhető költségek mellett él a noblesse d’epée a noblesse de robe-al, kipécéz egy ártatlan publicistát. Ahelyett, hogy méltányolná a mai időkben ritkán tapasztalható elvi következetességét, évtizedekre visszatekintő harcos kiállását az egypártrendszerek mellett, képes kellemetlen helyzetbe hozni őt. Botrányos. Azt most meg sem említjük, hogy a hírportál a párt Elhelyezési Kormánybiztosságát visszatérően Önkormányzatnak aposztrofálja, súlyosan sértve ezzel az ott dolgozók emberi méltóságát. Kész csoda, hogy ők még nem kértek sérelemdíjat.

Miután a vörösök kitúrták őket a Hofburgból, a Várban végre a Habsburgok is méltó otthonra találtak. Igaz, dinasztiaépítésben van vagy hét évszázad előnyük, de szívós munkával ez ledolgozható. Ők várakkal kezdték, mi kastélyokkal vágunk vissza. Fájdalom, az uralkodói státus még mindig nem örökölhető, de mindenkit megnyugtathatunk: ügyvédeink már dolgoznak rajta.

Arra intjük tehát a 24.hu-t, hogy ne dacoskodjon; kérjen bocsánatot, ahogy az az ötös számú párttagkönyv tulajdonosát kétségtelenül megilleti. S ha a portál később majd vitatja is az ötmilliós sérelemdíj mértékét, felszólítjuk: tanúsítson együttműködési készséget, vállaljon részt Bayer kolléga súlyos lakhatási költségeiből, szponzorálja a show-ját, s ha már itt tartunk, alkalmazza Schmidt Máriát informatikai tanácsadókét havi nyolcszázezer forintért, egyetlen pontból álló munkaköri leírással: számítógép közelébe nem mehet.

2019.április 12.                                                                         - eg -