h i r d e t é s

Soros után Magyar Györgyre tüzel a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Soros után Magyar Györgyre tüzel a Fidesz

2020. február 26. - 09:23

Az MTI tudósítása szerint, az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt Budai Gyula arról beszélt: a „börtönbizniszről" lefolytatott parlamenti vita egyértelműen bebizonyította, hogy a baloldal a „börtönbiznisz" oldalán áll, „falaz" a bizniszben érintett „balliberális és a Soros-hálózathoz tartózó ügyvédeknek". - írja a hirklikk.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Attila

A Fidesz képviselője hozzátette: a biznisz egyik legnagyobb nyertese, félmilliárd forinttal, az a Magyar György ügyvéd, aki az MSZP-Párbeszéd közös jelöltjeként indult 2018-ban, jelenleg pedig Karácsony Gergelynek ad tanácsokat.

Elmondta:

a balliberális és a Soros-hálózathoz tartózó ügyvédek közel 12 ezer kártalanítási pert indítottak a magyar állam ellen, aminek eredményeképpen az állam több mint 9 milliárdot fizetett ki, ennek viszont 70 százaléka ügyvédi letéti számlákon landolt.

A „börtönbiznisz" megvalósítja a joggal való visszaélést, megkárosítja az államot, rombolja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét – jelentette ki. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy olyan gyilkosok, mint az olaszliszkai lincselők, a battonyai rém, vagy Burkáék, milliós kártérítési összegekhez jutottak.  

Hangsúlyozta: márciusban a nemzeti konzultáción erről témáról is elmondhatják véleményüket az emberek.     

Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára felidézte: Magyarország 1993 óta tagja az Emberi Jogok Európai Egyezményének, de csak 2010 után vált „slágertémává" a börtönviszonyokkal kapcsolatos terület, miután a Helsinki Bizottság, és TASZ ilyen pereket indított Strasbourgban. Visszautasította az ellenzék részéről megfogalmazott, „tényeket nélkülöző hadjáratot", hogy ez a biznisz a kormányoldalhoz lenne köthető.

hirklikk.hu