h i r d e t é s

Szekszárdon szülőknek kellene pénzt "tarhálni" iskolai vécékre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szekszárdon szülőknek kellene pénzt "tarhálni" iskolai vécékre

2018. február 14. - 13:55

Kinek a dolga lenne? - Tavaly január óta teljesen állami kézben vannak a tanintézmények. - írja a nepszava.hu.

Az ilyen drága papír is csak álom - Illusztráció: AFP fotó/nepszava.hu

Miközben tavaly január óta teljesen állami kézben vannak az iskolák, három szekszárdi intézményben is a szülők segítségét kérik a mosdók felújításához

– tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap meg is nevezte az érintett intézményeket: a Szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Baka István Általános Iskola, illetve a Dienes Valéria Általános Iskola. A szülőktől nem feltétlenül azt várták, hogy maguk adakozzanak, inkább azt kérték, vessék be a kapcsolataikat. Vagyis nekik kellene – miként a szülő fogalmazott – összetarhálni a többmilliós összeget, „ami nonszensz”. Az intézmény nemrég bált rendezett, amelyen összegyűlt több százezer forint az iskola hangtechnikai berendezésének felújítására, ám végül „megszavaztatták”, hogy ez is a vécére menjen.

Pekari Bernadettet, az általános iskola vezetője a lapnak arról beszélt, egy másik iskola szülői munkaközössége kezdeményezte a város vezetésénél, hogy összefogással javítsanak az intézmények vizesblokkjának állapotán.

A Garay azért csatlakozott, mert ez náluk is probléma. Mint elmondta, a szülők segítségét abban kérték, hogy ha az ismeretségi körükben van olyan vállalkozó vagy vállalati kapcsolat, amely felajánlásával segíteni tud, akkor jelezzék.

– Nem a szülői háztól kértünk anyagi támogatást

– hangsúlyozta. Hogy pontosan mekkora összegre lenne szükség, arra nem tudott válaszolni, mivel a felújítás költségvetésének tervezése folyamatban van. Így a nyolcmillió forintot is csupán előzetes kalkulációnak nevezte.

– Szeretném megerősíteni, hogy az intézményben nyíltan, őszintén kértem a testület és a közösségek véleményét, és a pozitív lehetőséget látja benne minden fél

– jelentette ki. Ha nem lesz sikeres a kezdeményezés, elállnak a felújítás támogatásától, ami az önkormányzat és a tankerületi központ hatáskörében marad.

nepszava.hu